Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
Bayerék felfedték a gonosz titkát

Bayerék felfedték a gonosz titkát

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Mára a klímabolsevizmus lett a legmenőbb slágertéma.
A Hír TV Sajtóklub című műsorában többek között szó esett arról, hogy erdőtűz pusztít Brazíliában. Az Amazonas-medencében tomboló lángokért a hazai ellenzék egy része szerint részben a magyar miniszterelnök is felelős. Bayer Zsolt és vendégei pedig megfejtették ki vagy kik állnak a háttérben? Az adásban elhangzott: a jobbikos Kulcsár Gergelynek már mindent elfelejtettek az ellenzékiek, azt is, hogy beleköpött a holokauszt áldozatainak emléket állító cipőkbe. Vajon miként mentegetik a társak? Erről, ezekről a témákról és még sok minden másról is szó volt a Sajtóklub hétfői adásában, amely a nyári vakáció után immáron ismét a régi felállásban véleményezte a közélet furcsaságait. Bayer Zsolt moderálása mellett Szentesi Zöldi László, a Demokrata főmunkatársa, Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője és Huth Gergely, a Pestisrácok.hu főszerkesztője beszélgettek.

„Első témánk: ég az amazonasi esőerdő” – nyitotta meg a diskurzust a műsorvezető, aki szerint a kettes számú fő felelőse a tragédiának Orbán Viktor. Legalábbis Gyurcsány Ferenc veretes Facebook-bejegyzése erről kívánja meggyőzni a nagyérdeműt.

Bencsik András egy focilabdával érkezett a stúdióba: „Nekem egy másik Ferenc jut eszembe, és majd mindjárt elmondom miért hoztam ezt a focilabdát. A másik Ferenc az pillanatnyilag pápa. Ebbéli minőségében azt mondta – emlékeztek rá –, hogy akik a túlzott szuverenitásra hivatkoznak, hogy mi, mi, mi: azok Adolf Hitlerre emlékeztetik. A Ferencek itt nagyon egymásra találtak. Igazából úgy tűnik, mintha már nem is a brazil őserdőről lenne szó. Ezt a labdát pedig azért hoztam, mert a google maps-en megnéztem vizuálisan mekkora területről van szó. A labda egy kisebb cikkelye a brazil esőerdő, ennek a kicsiny része, ami most ég, egyébként fájdalmasan kiirtják ezt a részt” – húzta alá a Demokrata főszerkesztője.

„Volt egy olyan mondat ebben a gyurcsányi közleményben, aminek a lényege az volt, hogy az amazonasi őserdők a világ friss oxigéntermelésének az ötödét jelentik. Nem hittem el a volt miniszterelnöknek, hogy ez így van, ezért kicsit utána olvastam és elmondom mit találtam erről a témáról: az amazonasi őserdők nettó oxigén kibocsátása lényegében nulla. Nincsen. Ennek az az oka, hogy amikor a fák kiszáradnak, vagy valamilyen trauma éri őket, nem funkcionálnak tovább, akkor a fotoszintézis miatt ezek szén-dioxidot termelnek (…), tehát az úgynevezett Föld tüdeje mítosz (…), az idevágó írások a mitológia tárgykörébe sorolandók. Egyszerűen nem igaz. Nincs oxigén kibocsátás” – húzta alá Szentesi Zöldi László, aki emlékeztetett rá. 2005-ben amikor nem 800 ezer hektár lángolt, hanem 70 millió hektár került a közvetlen kiszáradás szélére, sem a G7, sem Macron, sem Brüsszel nem tartotta aggályosnak azt a környezeti katasztrófát.

„2016-ban is közel háromszor ekkora terület égett. Akkor valahogy nem hisztizett a világ” – tette hozzá Bayer Zsolt.

Huth Gergely úgy látta, kétféle megközelítése volt a dolgoknak. Az egyik a környezetvédelmi, a másik a neobolsevik szempont. Az újságíró rámutatott: Európában vajmi keveset tehetünk a klímaváltozás ellen, mert míg itt az elektromos autók szennyező mivoltáról vitatkozunk, addig a világ másik részein „országnyi területeket gyújtanak fel”, hogy termőföldhöz jussanak. Afrikában most is az égő brazil erdőfelület többszörösét irtják ki – húzta alá a PestiSrácok.hu főszerkesztője.

A teljes adás ]]>IDE KATTINTVA]]> tekinthető meg.

]]>www.magyarnemzet.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Mondom a magamét (7501) Kultúra (6) Vetítő (30) Emberi kapcsolatok (36) Szépségápolás (15) Autómánia (61) Nagyvilág (1309) Alámerült atlantiszom (142) Jobbegyenes (2778) Mozaik (83) Flag gondolja (36) Gazdaság (702) Heti lámpás (310) Életmód (1) Tereb (146) Irodalmi kávéház (537) Mozi világ (440) Sport (729) Történelem (17) Gasztronómia (539) Titkok és talányok (12) Belföld (10) Politika (1582) Nézőpont (1) Rejtőzködő magyarország (168) Egészség (50) Tv fotel (65)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>