amala Harris eddig nem szült gyereket, mivel pedig az idén betölti a hatvanat, valószínűleg már nem is fog. Márpedig több mint száz éve, Warren G. Harding óta nem volt olyan elnöke az Egyesült Államoknak, akinek ne lett volna saját gyermeke, legalábbis hivatalosan – balkézről azért Hardingnak is volt. Ez azért érdekes a mostani elnökválasztási évben, mert miután az amerikai politikusok a személyes hitelüket az évek hosszú során rendre elherdálják, mentsvárként marad nekik a család és az ahhoz, valamint a valláshoz kapcsolódó értékek. Az elnökök a beiktatásukkor rendszerint a Bibliára esküsznek. Kamala Harris, amikor 2021-ben Joe Biden alelnöke lett, rögtön kettőre is esküt tett, ezeket zsidó vallású férje, Doug ­Emhoff tartotta neki.

A „saját család” fogalmának jelentése változóban van Amerikában, márpedig ez is az elnökválasztást befolyásoló tényező lehet. Naponta 1300 (!) mozaikcsalád képződik a jelen állás szerint 342 milliós Egyesült Államokban. Minden tíz amerikai családból négyben az egyik házas- vagy élettárs egy korábbi házasságából, kapcsolatából is hozott gyereket. 

A stratégák különösen azt szeretnék tudni, hogyan áll ezzel és néhány más kérdéssel Harris abban a néhány kulcsállamban, amelyek – az amerikai elektori rendszer sajátosságainak megfelelően – eldönthetik a választás kimenetelét. E sorok írásakor a Harris és Trump közötti versengésben utóbbi minimális előnyét mérik, viszont a kulcsállamok közül Trump Georgiában, Pennsylvaniában, Arizonában és Michiganben is vezet, míg Wisconsinban döntetlenre áll. Egy bizonyos: Joe Biden visszalépése óta új kampány kezdődött Amerikában. Trump – akit üzletembernek neveltek – vissza is kérné a pénzt, amit a republikánusok az elmúlt fél évben az elnökkel szembeni kampányra fordítottak.

Ez a pont a Trumppal folytatott június végi tévévitája volt, amelyben az úgynevezett szabad világ önjelölt vezérürüje, az Egyesült Államok első embere az egészségpolitikával kapcsolatban a következő hangsort adta le: „bebiztosítva, hogy minden egyes egyedülálló magányos személyt jogosulttá tudjunk tenni arra, amit meg tudtam tenni a Coviddal – elnézést, amikor megteszünk minden tőlünk telhetőt –, hm, nézzék, ha végül legyőzzük a Medicare-t”. Vagyis ha – legalábbis Biden szerint – legyőzik az amerikai egészségbiztosítási rendszert. Majd pár nappal később, sokadik elszólásként, ráadásul a NATO vezetői előtt Biden Putyin elnöknek nevezte az ukrán Volodimir Zelenszkijt.

Korábban meg egy húsvéti nyúlnak öltözött kabalafigura igazította útba, hasra esett a légierő akadémiájának végzősei előtt, elszundított egy nemzetközi tanácskozáson, lebucskázott az elnöki különgép lépcsőjén, illetve a felesége segítsége nélkül képtelennek bizonyult arra, hogy felvegye a zakóját. Mindez súlyos mozgáskoordinációs zavarokra utalt, amelyeket a kaján világ nemcsak látott, hanem számtalanszor újra lejátszott azóta az elektronikus eszközein. 

Így lett az új belső világában Macronból Mitterrand, Zelenszkijből Putyin, Harrisből Trump.

Biden tulajdonképpen remek, noha kéretlen reklámarca az amerikai háttérhatalomnak. Aki eddig nem hitt ebben, most már hisz. Jó kérdés, ki volt a legutóbbi amerikai elnök, aki ténylegesen maga irányította volna az Egyesült Államokat. George W. Bush már biztosan nem tartozott közéjük, Trumpnak pedig nem hagyták; nemcsak a kongresszussal és a bíróságokkal hadakozott folyamatosan, hanem a saját apparátusa is szabotálta a munkáját. De 

Kamala Harrisnek az ölébe pottyant az elnökjelöltség. Viszonylag későn, de talán nem túl későn. Az amerikai Demokrata Pártnak talán 1968-ban volt ennyire hektikus éve legutóbb. Lyndon Johnson elnök még az előválasztások alatt visszalépett, lehetséges utódát, Robert Kennedyt pár hónapra rá megölték. A beugró jelöltjüket a republikánus ­Richard Nixon jól elverte, és népszerű elnöknek is bizonyult egészen addig, amíg a Water­gate-botrány miatt – éppen most fél évszázaddal ezelőtt – lemondani nem kényszerült. Egyedüliként az amerikai történelemben. Tulajdonképpen ezt kellett volna tennie Bidennek is. 

Vezetőik féltik szenátusi többségüket és az esélyt, hogy visszaszerezzék a képviselőházat a republikánusoktól. Biden terhessé vált számukra és az országot a mindennapokban elirányítgató háttérhatalom számára is. Az elnöknek ezért mennie kellett.

Ahogy mennie kellett a napokban Bob Menendeznek is. New Jersey állam demokrata szenátora már legfeljebb a börtön felé menendez. Korrupció miatt ítélték el, több százezer dollár értékben találtak nála kétes eredetű aranyat és készpénzt. Ő az első amerikai szenátor, akit külföldi ügynökként ítéltek el. 

Igen, valójában Bidennek az elnökségről is le kellett volna mondania. Miért is ne? Láthatóan nemcsak további négy és fél évre nem alkalmas az elnöki tisztség betöltésére, de már most sem az. Ennyire keserű pirulát azonban nem akartak lenyeletni vele a párttársai, nem akarták Nixonnal egy szintre helyezni. Tulajdonképpen hálásak is lehetnek neki, hogy négy évre feltartóztatta Trumpot.

Ugyanis aligha nyerte volna meg az előválasztást. Ám így – miután az illetékesek megdolgozták Joe bácsit – a pártküldöttek már nem sokat vitatkoznak rajta, hanem örülnek, hogy van új jelölt. Az augusztusi demokrata konvenció formalitásnak ígérkezik. Ki van ez találva.

Szőcs László - ]]>www.magyarnemzet.hu]]>