- 0
Nem véletlenül gerjedtek rá a világ progresszívjei a bevándorlás, a migráció és az átjárható határok témáira.
A hagyományos ipari munkásosztály megszűnésével, vagyis annak polgárosodásával megszűnt az a végtelenül primitív, halmozottan deprivált, emberalatti létben tengődő széles társadalmi réteg, akik állítólagos érdekeire hivatkozva a haladóknak lehetőségük nyílt időről időre, többnyire brutális erőszakkal megragadni egy-egy ország feletti hatalmat és belekezdeni gonosz elméleteik kivitelezésébe. Most abban reménykednek, hogy a tömegesen megjelent új európaiak integrálhatatlansága és beilleszkedési képtelensége nyomán megszületik az ideális új proletariátus, akiknek se a munkaerőpiacon, se a kishölgyeknél nincs esélyük, viszont iszonyúan tudatlanok, erőszakosak és szexuálisan kiéhezettek ahhoz, hogy a soron következő patkánylázadás derékhadát alkothassák.
Ahogy a szifilisztől félbolond Lenin fogalmazott: a proletariátusnak nincs hazája. Kusza, zavaros gondolatai az osztályhelyzet és az eszme határok nélkülisége körül járhattak – már amikor nem a németektől kapott pénzt számolgatta. A kora 20. század internacionalistái szerint az osztályhelyzet, a materiális lét inkább határozza meg a tudatot, mint az ún. felépítmény, és egy német meg egy orosz munkás közelebb áll egymáshoz, mint a saját nemzetük polgáraihoz, arisztokratáihoz. Ezt az elméletet persze a lengyel függetlenségi harcok során a gyakorlatban is megcáfolták az illetékesek, mivel a lengyel munkás mégis inkább az ellene kivezényelt orosz munkásra fogta a puskáját, mint az állítólagos burzsoá elnyomóira, de az olyan apróságok, mint a valóság soha nem zavarták a képzett ideológusokat.
És noha már az kiindulópont is buta babonának, elmebeteg képzelgésnek bizonyult, az elvtársak az elvetése helyett továbbfejlesztették, és mára eljutottunk odáig, hogy a proletariátusnak azért nincs hazája, mert bárhova mehet, ahova kedve szottyan, és a célországnak, a sanyarú osztályhelyzetükre való tekintettel, kötelessége beengedni, befogadni őket.
Karavánokban, őrült milliárdosok bankkártyáival kényelmessé tett utazások során keresnek maguknak új földeket, ahol már nem az elméletet, hanem magukat terjesztik a kommunizmus legnagyobb dicsőségére.
A német és a francia példákon nyomon követhető, hogy az új telepeseknek mi lesz a sorsuk. Németországban a kb. 2 millió friss bevándorlóból alig pár ezren dolgoznak, néhány tízezren pedig különböző „továbbképző” programokon vesznek részt, hátha valamire alkalmasak lesznek később az írás-olvasás tudományának és a német nyelv elsajátítása után. Ezeket persze a fake news média több százezres foglalkoztatottságnak és sikernek állítja be, azt hazudva, hogy aki a pénzjutalomért cserébe egyszer beregisztrált egy nyelvtanfolyamra, az elhelyezkedett a német gazdaságban.
A valóság ezzel szemben az, hogy ezeket a jórészt hímnemű fiatalokat felszívta a saját etnikai gettójuk.
Itt-ott kisebb melókat vállalnak, főleg az etnikumuknak megfelelő kebabosoknál és utcai árusoknál, de inkább kisebb-nagyobb stikliket követnek el, lopnak, rabolnak, kábítószert árulnak.
A nyugati haladó értelmiség és az ismét a kommunizmus felé tájékozódó baloldali pártok pedig mindebből azt a következtetést vonják le, hogy a többségi társadalom kirekeszti őket, szegények azért kezdenek bandákba verődve bűnözni, mert a bennszülött őslakosok nem adtak nekik lehetőséget az integrációra. Mintha csak a ‘90-es évek SZDSZ-ét hallanánk. És persze nem az integráció felé terelik őket, nem kényszerítik őket a beilleszkedésre, hanem az áldozati mivoltukat hangoztatva lázítják őket az – egyelőre még – többségi társadalom ellen.
Elosztási kérdést gyártanak a civilizációs vitából, az új proletariátus pedig el fogja venni azt, amiről most meggyőzik őket, hogy arra joguk van.
El fogják venni az évszázadok alatt felhalmozott vagyont a butácska nyugatiaktól, el fogják ragadni az országukat, cserébe szavazataikkal hatalomba segítik a biztonságos zöldövezeti villákból kommunizmusról ábrándozó elmebetegeket. Nekik meg ez megfelel, hiszen saját család helyett az egész világot fogadták örökbe. Az új proletariátusnak még nincs hazája, de majd lesz.
