Ma 2024 december 20. Teofil napja van. Holnap Tamás napja lesz.
Az ellenzéki hölgykoszorú újra támadásba lendült

Az ellenzéki hölgykoszorú újra támadásba lendült

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Fogjuk a hasunkat a nevetéstől!

Ellenzéki képviselőnők közös törvénymódosító javaslatot nyújtanak be annak érdekében, hogy az Országgyűlés hosszabbítsa meg az április végén lejáró kilakoltatási moratóriumot a devizahitelesek helyzetének rendezéséig.

Szél Bernadett független országgyűlési képviselő a kezdeményezésről csütörtökön, Budapesten tartott sajtótájékoztatón közös céljuknak nevezte, hogy egyetlen embert se lehessen kilakoltatni olyan tisztességtelen szerződések alapján, amelyeket már az Európai Bíróság is elmarasztalt.

Kiemelte, a magyar kormánynak nem maradt más feladata, mint hogy érvényt szerezzen ennek a döntésnek, addig pedig senki nem kerülhet utcára.

Varga-Damm Andrea, a Jobbik parlamenti képviselője úgy fogalmazott, az „Orbán-kormány azért nem oldotta meg ezt a kérdést, mert megszerezték a bankok egy jelentős részét, a bankok gyakorlatilag a pénzt Orbán és a kormány oligarcháinak keresik”. Ma egy magyar gyerek azért kerül utcára, hogy ők pénzt kereshessenek – vélekedett.

Bősz Anett, a Liberálisok politikus, független országgyűlési képviselő hangsúlyozta, a kilakoltatott embereknek nem áll rendelkezésre megfelelő szociális ellátórendszer, érdekükért ezért civil szervezeteknek kell kiállnia.

Kunhalmi Ágnes, az MSZP parlamenti képviselője nemzeti ügynek nevezte a devizahitelesek helyzetének megoldását, amelyben a kormány szerinte csak látszólagos intézkedéseket tesz.

A szocialista politikus – az egész ellenzék nevében – érthetetlennek nevezte, hogy a kormány a családi otthonteremtési programmal (csok) miért egy újabb, a „nap végén a bankokat segítő” hitel alapú támogatási rendszert dolgozott ki.

Szabó Tímea, a Párbeszéd országgyűlési képviselője szerint a kilakoltatással sújtottak nem butaságból, felelőtlenségből kerültek bajba, hanem azért, mert a kormány és a bankok becsapták őket.

Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció parlamenti képviselője szerint a kormány nem jogként, hanem kötelességként tekint a lakhatásra, ehhez azonban nem biztosít támogatást.

A sajtótájékoztatón az Adóskamara nevű civil szervezet két képviselője is követelte a kilakoltatási moratórium meghosszabbítását, valamint a devizahitelezés rendezését az Európai Bíróság legutóbbi döntése alapján.

]]>Magyarország ]]> /

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Életmód (1) Gasztronómia (539) Kultúra (9) Mondom a magamét (8034) Nézőpont (1) Egészség (50) Vetítő (30) Emberi kapcsolatok (36) Történelem (18) Nagyvilág (1310) Mozaik (83) Politika (1582) Tv fotel (65) Jobbegyenes (2898) Autómánia (61) Rejtőzködő magyarország (168) Mozi világ (440) Alámerült atlantiszom (142) Flag gondolja (38) Irodalmi kávéház (543) Belföld (11) Tereb (146) Szépségápolás (15) Sport (729) Titkok és talányok (12) Heti lámpás (342) Gazdaság (723)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>