Ma 2024 december 20. Teofil napja van. Holnap Tamás napja lesz.
Demokrata divatdrukkerek

Demokrata divatdrukkerek

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
A vizes vb sikere meglepte a libbalt.

Botka ezért hirtelen felfedezte vízilabdás gyökereit, Vadai Ágnes pedig rövidesen hobbi-műugró lesz. Az igaz demokrata persze a győzelemben is észreveszi az orbáni ármányt!

Brendon demokratikus aktivista tegnap úgy döntött: demokratikus szurkoló lesz. Ez nem sokkal reggeli étkezése után, azaz nagyjából 13 óra 14 perckor történt. Elhatározását két dolog indokolta.

Először: a Pride óta sehol nem volt egyetlen tünti-buli sem, amelyen kiélhette volna píszí hajlamait. Ez akut elvonási tüneteket eredményezett nála, ugyanis megszállottan szeretett az önkény ellen küzdeni, főleg, ha szelfiket is készíthetett róla. A vizes vb persze nem tünti, de kiabálnak, és van sok színes zászló is. Ki tudja, hátha önkényeskedni is akar vele valaki…

Másodszor: a mosásból visszamaradt tavaszi tünti-nacijában talált egy szórólapot, amelyben Gulyás Marci arra ösztönözte, hogy mint igaz demokrata, menjen a nép közé. Legyen ott, ahol a nép. Komolyabb mennyiségű népet viszont Brendon eddig csak a metróban látott, oda nem akart menni. Állítólag volt valahol egy munkahely nevű valami is, ahova a nép hébe-hóba ellátogat, de ennek rossz volt a hangzása. A margitszigeti uszodában azonban a tévé szerint sokan voltak – nyilván „a nép” is előfordul arra.

Így Brendon újsütetű szurkoló úgy döntött, hogy neki egy vízilabda mérkőzésen a helye. A magyar-holland rangadó szimpatikusnak tűnt.

De mi kell ahhoz, hogy valaki szurkoló legyen? Nyilván csinosan fel kell öltözni. Ezzel nem volt sok gond, kicsit feldobta partiarcos ruciját, tizenhét fazonigazítással is megvolt négy órára. Ideje volt taxit hívni… de nem! Egy demokrata drukker, a nép egyszerű fia így mégsem mehet meccsre!

Brendon ezért előszedte kerékpárját. A rongyos 379 900 forintba kerülő Rock Machine ’16 Avalanche márkájú bringát karácsonyra kapta a hivatásos Momentum-aktivisták keserű kenyerét majszoló unokahúgától. Aki a lelkére kötötte, hogy ne használja sportcélokra a kerékpárt, mert az diszkriminatív! Kizárólag a belvárosban, autók között vegye elő!

Brendon ennek az ellenzéki városvédő igénynek tökéletesen meg tudott felelni, ugyanis nem tudott biciklizni. Sportosan trendi kelléknek azonban igazán remek volt a kétkerekű. Főleg kicsinosítva. Ráadásul most is különösebb gond nélkül befért a kombi taxiba.

A Margitszigethez érve persze már tolni kellett, autót csak sportolóval engedtek az uszodához. Ezért Brendon gyorsan posztolt is facebook oldalán: „A fasiszta Orbán-kormány különbséget tesz ember és ember között!”

Pár méter „kerékpározás” után Brendon már nem kapott levegőt, ezért fel is próbált ülni rá, de az igen komoly pofára eséssel járt, így a trendi drukker-kelléket ott hagyta egy padnál. Az interneten erről is értesítette követőit: „A Fidesz-kormány az adófizetők milliárdjait pazarolja a vizes vébére, miközben még egy biciklitároló sincs sehol!” A Hajós Alfréd uszodánál volt, de ez hősünket nem csüggesztette el, lelkesen szelfizett: „Íme, a látványberuházás eredménye, egy biciklitároló, ahol nincs ott a biciklim!”

Brendon úgy érezte, most nagyon odacsapott a diktatúrának, így elégedetten ért oda a pénztárhoz, ahol finoman közölték vele, hogy a jegyek bizony elfogytak. A szabadságjogok ilyen mértékű arculcsapására egy újabb bejegyzéssel reagált: „A világbajnokságra csak Mészáros Lőrinc csókosai juthatnak be!”

Aztán egy jegyüzértől mégiscsak szerzett belépőt, nem sajnált érte 150 ezer forintot sem (okosban leírják majd az unokahuginál), mivel a nepper közölte, hogy Ashton Kutcher is ott lesz a mérkőzésen. Aki ugye hollywoodi lakos, színész és csinos is, tehát nyilván igaz demokrata és utálja Trumpot!

Brendon ezt követően jó két órát töltött az uszodában, ahonnan aztán roppant csalódottan távozott. Hülye dolog ez a női vízilabda! Lányok smink nélkül kergetnek egy labdát, Ashton Kutcher nem vesz észre, és még Orbán Viktort sem szidja senki!

Meg aztán vegyülni sem tudott igazán a néppel!

Ő üvöltött: „Demokráciát!”
Ezek meg: „Hajrá magyarok!”
Ő kiáltott: „Európai Unió!”
Ezek meg: „Magyarország!”
Ő követelt: „CEU! Szabadságot a civileknek!”
Ezek meg: Ezek meg leöntötték langyos sörrel…

Ráadásul ott a végeredmény is. Magyarország-Hollandia: 10-8?! És ezek a magyar szurkolók itt örülnek neki?! Azzal, hogy köptek a vendégjogra? Azzal, hogy ezeket a cuki hollandokat bántották? Hát, hogy képzelik ezt? Miközben demokráciát kellene tőlük tanulni! Remélhetőleg Brüsszel közbelép! Kötelezettségszegési eljárást a pólósoknak!

Fotó: bigskypride.com

Máté T. Gyula - ]]>http://matete.pestisracok.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Flag gondolja (38) Tereb (146) Rejtőzködő magyarország (168) Irodalmi kávéház (543) Jobbegyenes (2898) Mozi világ (440) Politika (1582) Heti lámpás (342) Szépségápolás (15) Gasztronómia (539) Életmód (1) Egészség (50) Történelem (18) Vetítő (30) Mozaik (83) Emberi kapcsolatok (36) Sport (729) Nagyvilág (1310) Gazdaság (724) Alámerült atlantiszom (142) Belföld (11) Mondom a magamét (8036) Titkok és talányok (12) Tv fotel (65) Autómánia (61) Nézőpont (1) Kultúra (9)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>