Ma 2021 szeptember 16. Edit napja van. Holnap Zsófia napja lesz.
Az alkalmatlan politikusok kora

Az alkalmatlan politikusok kora

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Azért csak sikerült elintézni, hogy a Brexit tárgyalásokon az Egyesült Királyságot egy gyenge kormány képviselje.

A konzervatívok 20%-os előnyt tudtak elkampányolni, miközben 5-6 százalékkal még többet is szereztek, mint két éve.

A Munkáspárt viszont 10 százalékot erősödött, egy szélsőbalos, teljesen inkoherens pártelnök irányítása alatt. Pont nem lesz meg az abszolút többsége Theresa Maynek, ami eddig ugyebár megvolt. Bizonyosan felmerül a pártelnök-miniszterelnök csere is, mert ez bukta a javából. Pont akkora, mint a Brexites népszavazás.

Az angolok vergődése azonban túlmutat a szigetország politikai válságán, egy világjelenség helyi verziója csupán.

Tavaly Amerikában a két nagy politikai erőnek sikerült teljesen alkalmatlan jelöltekkel meglepniük egymást és a nemzetüket. A republikánusok addig variáltak, amíg a teljesen outsider, és valljuk meg, minden tekintetben alkalmatlan Trump meg nem hekkelte őket. A demokraták pedig egy olyan elmebeteget próbáltak lenyomni az országuk torkán, aki még Trumpnál is nagyobb veszélyt jelentett volna a világra.

Franciaországban Le Pen és Macron párosa keserített el mindenkit, aki valódi alternatívákat, vagy legalább egy alkalmas vezetőt szeretett volna az országa élére.

Németországban Merkel a jó megoldás az őrvezető szintű Schultz-cal szemben, akit még pár hónapja is megváltójaként üdvözölt az SPD és a nép, amíg nem kaptak belőle pártelnökként egy nagyobb adagot és nem jöttek rá, hogy futóbolond. Pedig Merkel sem más, mint egy a liberális médiának játszó felszínes mázlista, akinek szerencséjére az euró által támogatott német gazdaság még szárnyal.

Az olasz, spanyol miniszterelnökök nevét már meg se jegyezzük, mert csupán olyan figurák, akik egy politikai válság tetején egyensúlyoznak és tevékenységük kimerül annak fokozásában.

Nem is olyan régen, harminc-negyven évvel ezelőtt azért még gyakori volt, hogy nem két alkalmatlan, hanem két alkalmas jelölt versengett a vezető nyugati országokban a főhatalomért.

Ha szeretjük az összeesküvés-elméleteket, és miért ne szeretnénk őket (csak azok tesznek úgy, mintha nem hinnének benne, akik benne vannak egy-kettőben és hárítanak), akkor nem találhatjuk elégséges indoknak erre a nyugati civilizáció általános hanyatlását.

A nemzeti kormányok gyengülése Európában nem csak az EU központosítási törekvéseire vezethető vissza, hanem arra is, hogy egyre többször hekkelik meg a választásokat jól időzített korrupciós vádak, civil szervezetek vagy olyan semmiből jövő, jól felépített jelöltek, akikről aztán kiderül, hogy mégis tartoznak valakihez. Az is nyilván véletlen, hogy olyan szoros eredmények születnek, amelyekből gyenge kormányok következnek. Már ez a normális tulajdonképpen, az egypárti erős kormányok diktatúragyanúsak. Magyarországon, mint közismert, ha nyer a Fidesz az már önmagában megkérdőjelezi a választási eredményeket.

És ne feledkezzünk meg a mindenhatóról sem, Vlagyimir Putyinról, aki egy színarany egérrel kattintgatva állítgatja be a szavazati arányokat a nyugati választásokon, Orbánt, Trumpot is ő nevezte ki.

Talán nem tévedünk nagyot, például elnézve a BBC (az etalon) konzervatívokkal ellenséges és etikátlan viselkedését a kampányban, hogy sok gazdasági szereplőnek, cezaromániás milliárdosnak, pszichiátriai betegekből szerveződött „civil” csoportosulásnak nagyon terhes, hogy a lakosok itt szavazgatnak össze és vissza és igyekeznek olyan politikai elitet létrehozni, ahonnan nem érheti őket meglepetés.

A tehetségtelen politikusok tobzódása tehát nem csak azért kortünet, mert a génjeinket megrongálta a környezetszennyezés, a személyiségünket a tévénézés meg a Facebook, hanem mert a normális emberek már nem nagyon politizálnak és nem is hagyják őket, ha véletlenül kedvük támad.

Az angolok most jól kitoltak magukkal. Sajnos ennek az lesz a vége, hogy velünk is, meg mindenkivel kitolnak majd.

A tanácsom tehát a következő a kedves olvasónak: A van egy tehetséges politikusa, el ne eressze, mert tuti, hogy rosszabb jön helyette. Sajnos valószínűleg a tehetségtelen helyett is rosszabb jön.

]]>www.tutiblog.com]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Kultúra (6) Flag gondolja (33) Egészség (50) Politika (1578) Gazdaság (662) Autómánia (61) Életmód (1) Sport (729) Rejtőzködő magyarország (168) Mozaik (83) Titkok és talányok (12) Heti lámpás (255) Gasztronómia (539) Alámerült atlantiszom (142) Belföld (6) Nagyvilág (1458) Mozi világ (440) Tv fotel (65) Mondom a magamét (5572) Emberi kapcsolatok (36) Szépségápolás (15) Tereb (138) Jobbegyenes (2112) Irodalmi kávéház (505) Történelem (14) Vetítő (30)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>