Ma 2024 április 19. Emma napja van. Holnap Tivadar napja lesz.
Apáti Bence: Kultúrharcosok

Apáti Bence: Kultúrharcosok

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve
Nyissuk ki a szemeinket, hogy lássuk mi történik...
A minap Gy. Németh Erzsébet volt Rónai Egon vendége az Egyenes Beszéd című műsorban, ahol egy közepesen hosszú, 10 és fél perces interjúban demonstrálta, hogyan viszonyul ő és az ellenzék a politikamentes kultúrához, így Budapest felszabadulása után öt hónappal.

És akkor itt álljunk is meg egy szóra, vegyünk egy mély levegőt, hunyjuk be a szemünket, és próbálják felidézni azt az ünnepélyes napot, azt az emelkedett pár órát, amikor a magukat ellenzékiként  és liberálisként definiáló színművészek, rendezők, és dramaturgok a  Madách terén a politikamentes színházakért  tüntettek. Akkor azért gyűltek össze, mert meglátásuk szerint a politika bele akar szólni a színházak életébe. Meg persze azért is, hogy Orbánt szidva, diktatúrázva, és - talán ez volt a legfontosabb - magukat, és a liberális ideológia vitathatatlan győzelmét hirdessék. Hiszen szerintük a jobboldali, konzervatív művészek genetikailag alkalmatlanok bármilyen érték létrehozására, egytől egyig tehetségtelen bőgatyás, mucsai parasztok, színházaik pedig konganak az ürességtől. (Amúgy a lószart mama, ez úgy hazugság, ahogy van. Meg lehet/lehetne nézni a jegyeladásokat, de a libsit az úgynevezett tények csak felbőszítik.)

Tényleg roppant bájos volt, ahogyan a hatalmi pozícióban lévő, a fővárosi színházak sorsát eldönteni hivatott főpolgármestert, a pénzek és támogatások felett diszponáló Karácsony Gergelyt ünnepelték azok a művészek, akik szerint a hatalmat szimpátiával szemlélni a tehetségtelenség legegyértelműbb jele, és akik úgy aléltak el a jelenlegi főpolgármester láttán, mint szerelmes tinilányok egy Backstreet Boys koncert első száma alatt 1995-ben. Na de talán mindezek nem is olyan fontosak, meg sem lepődtünk a következetlenségükön, és hát Robert De Nirotól sem várjuk el, hogy a politika bonyolult összefüggéseit átlássa, attól még, hogy elborult arccal, rögeszmésen “fuck Trumpozik”, még remek volt a Dühöngő bikában és a Keresztapában. 

És akkor nyissuk ki a szemeinket, hogy lássuk, mit művelt Kálmán Olga közvetlen főnöke az ATV-ben. 

Sodró Elizának és a csak a haladó sajtót olvasó művészkollégáimnak mondom, hogy ma fog dönteni  az ellenzéki többségű közgyűlés Bán Teodóra pályázatáról. Bán Teodóra már novemberben beadta a pályázatát, amit a a politikamentes kultúra legfőbb védelmező, az ellenzéki többségű fővárosi közgyűlés  formai hibákra - ez nagyon fontos: formai hibákra hivatkozva! - visszadobott. 

Mi persze tudjuk, hogy az igazgató asszonnyal egészen más bajok vannak. Illetve egy. De az bizony megbocsáthatatlan. Jóvátehetetlen. 

Bán Teodóra, a liberális művészvilág és a balliberális politikusok legnagyobb bánatára nem gyűlöli eléggé Orbán Viktort.  Így aztán hiába vezeti a mai napig sikeresen, átláthatóan, és botrányoktól mentesen a Margitszigeti és Városmajori Szabadtérit, politikai okokból mennie kell. 

Gy. Németh Erzsébet ezzel kapcsolatban egy fikarcnyi kétséget sem hagyott a kétkedőkben. Harciasan érvelt az ATV-ben amellett, hogy a pályázatot elbíráló szakmai bíráló bizottság fideszes kultúrharcosok gyülekezete. Ezért és nem másért  találtak jónak a jelenlegi igazgató pályázatát.  Szerinte a fővárosi közgyűlést és a fővárosi önkormányzat vezetését nem lehet zsarolni, olyanokkal, hogy csak akkor adnak nekik pénzt, ha egyébként az lesz az egyik színház igazgatója,  akit  ők - mármint a Fidesz - mond, vagy akit ők akarnak. 

A humán területekért felelős főpolgármester-helyettes úgy gondolja ez legszimplább, legalább zsarolás,aminek az önkormányzat nem fog eleget tenni. (Hogy a “legalább” ebben a szövegkörnyezetben pontosan mit jelenthet, egyelőre nem tudtam kiguglizni, ha valamelyik olvasónk sikerrel járt, semmiképp se tartsa magában megfejtést.)

Meg különben is coki van, hiszen a szakmai bírálóbizottság döntése a közgyűlést semmire sem kötelezi. 

Nem fognak itten mindenféle bizottságok döntögetni, mikor vannak DK-s politikusok is a világon. 

Például ő. 

Végül megmondta a tutit. Bán Teodóra nem nyerhet, hiszen, ha őt szerették volna, már novemberben megtörtént volna a kinevezés.  De nem történt meg, hiszen ott volt ezelőtt a közgyűlés előtt egy előző pályázata és akkor a fővárosi közgyűlés úgy döntött, hogy nem igazgató asszonyt kívánja kinevezni. 

Mondta a politika és a kultúra elválasztása ellen harcoló, csupa pirosba öltözött Gy. Németh. Ami azért különösen izgalmas, mert novemberben Kamugeri még formai hibákra hivatkozott.

Nagyon várom Sodró Eliza, Pintér Béla, és Nagy Ervin elhatárolódását. Minden bizonnyal újra összegyűlnek tüntetni, és követelni fogják, hogy az ellenzéki többségű fővárosi közgyűlés ne politikai alapon döntsön Bán Teodóra pályázatáról. 

Ja nem. Nem fognak. 

Nem olyanok ők. 

Apáti Bence - ]]>https://hirtv.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Sport (729) Nagyvilág (1310) Alámerült atlantiszom (142) Mozi világ (440) Flag gondolja (36) Rejtőzködő magyarország (168) Mondom a magamét (7546) Gazdaság (705) Jobbegyenes (2788) Emberi kapcsolatok (36) Irodalmi kávéház (537) Belföld (10) Egészség (50) Vetítő (30) Politika (1582) Titkok és talányok (12) Tereb (146) Tv fotel (65) Mozaik (83) Heti lámpás (312) Autómánia (61) Kultúra (7) Nézőpont (1) Gasztronómia (539) Életmód (1) Történelem (18) Szépségápolás (15)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>