Ma 2024 április 18. Andrea, Ilma napja van. Holnap Emma napja lesz.
Apáti Bence: Jobb lenne, hogyha a FreeSZFE már most szedné a sátorfáját!

Apáti Bence: Jobb lenne, hogyha a FreeSZFE már most szedné a sátorfáját!

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)

Hoppá! Bence nagyon kemény volt!

A Magyar Nemzet főmunkatársa a pár perces vlogban emlékeztette arra a nézőit, hogy mint az kiderült, a Molnár Antal Zeneiskolának szánt épületet a Várkonyi Zoltán Alapítvány egy titokban kiírt pályázaton kaparintotta meg a baráti erzsébetvárosi önkormányzattól. Azonban nemcsak ez a dolog sántított az egyesület háza táján.

Mint kiderült az épületet a nyertes pályázó 70 százalékkal kedvezményesebb bérleti díjért használhatta volna.

Apáti a videóban arra is kitért, hogy a „színészforradalmárok” bár mindig azon sírnak, hogy nincs semmire sem pénzük, de abban biztosak, hogy harcukat az Orbán-kormány ellenségei támogatni fogják.

Azt viszont nem írták le, hogy a mikroadományok mellett számítanak „Soros úr jóindulatára és dollárjaira is” – hívta fel a figyelmet

Majd a Hír TV műsorainak állandó vendége és műsorvezetője a legfrissebb fejleményeket is felidézte, mi szerint az egyesület a szemeszter végén kiköltözik az épületből. Apáti mindezt párhuzamba állította a Vas utcában letolt több hónapos „bulikával”, és megjegyezte, hogy ennek fényében jobb lenne, hogyha a FreeSZFE-sek már most szednék a sátorfájukat.

]]>www.hirtv.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Alámerült atlantiszom (142) Titkok és talányok (12) Sport (729) Egészség (50) Emberi kapcsolatok (36) Tv fotel (65) Heti lámpás (312) Rejtőzködő magyarország (168) Jobbegyenes (2788) Gasztronómia (539) Nagyvilág (1310) Történelem (18) Vetítő (30) Mozi világ (440) Gazdaság (705) Irodalmi kávéház (537) Flag gondolja (36) Életmód (1) Kultúra (7) Belföld (10) Mozaik (83) Tereb (146) Nézőpont (1) Szépségápolás (15) Politika (1582) Mondom a magamét (7546) Autómánia (61)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>