Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
Anyám üzent Márki-Zay Péternek és a teljes baloldalnak

Anyám üzent Márki-Zay Péternek és a teljes baloldalnak

Flag

Szöveg méret

1
Átlag: 1 (1 szavazat)

A választási vereség utáni napon Gyurcsány Ferenc, Márki-Zay Péter és a teljes díszes brigád húzzon el a…

Megpróbáltam. Rám senki se mondja, hogy nem teszek meg mindent. Én ugyan már korábban, néhány évtizeddel ezelőtt eldöntöttem, hogy kire szavazok majd életem során, de most itt van ez a Márki-Zay Péter és felszólított emígyen:

„A fiatalok győzzék meg a szüleiket és a nagyszüleiket! Csak ezen múlik! Ahogy viccesen szoktuk mondani: győzzétek meg a fideszese anyátokat, és akkor minden rendben lesz.”

Na most azt semmiképpen sem akartam, hogy miattam ne legyen rendben minden, így fogtam magam, átmentem a fideszes anyámhoz és megpróbáltam. Lehet, hogy bennem volt a hiba, mert lényegében hit nélkül nélkül fogtam a fideszes anyám meggyőzésének, de az eredmény még így is kemény lett.
Szóval kedves (nem, nem az) Márki-Zay miniszterelnök-jelölt, a fideszes anyám a következőket üzeni:

Először is Márki-Zay Péter véleményével ellentétben kiváló a helyesírása, annak ellenére is, hogy fideszes és még nő is. Használva ezt a képességét, remekül fejt meg keresztrejtvényeket is. Ráadásul vidéki, ellenben sosem szokott részeg lenni, ilyenformán délelőtt tízkor meg pláne nem. Amúgy egy kicsit sem gomba, ráadásul a sötétben sem érzi jól magát és mégis úgy gondolja, hogy a Fidesz mindent megtesz azért, hogy a migránsok a határainkon kívül maradjanak és ez így helyes. Továbbá azt is közölte, hogy bár gond nélkül születtem meg, azért nem volt baj, hogy volt a közelben orvos, aki segített a szülés lebonyolításában.

Ezen felül a fideszes anyám – minden vicceskedés nélkül – üzeni, hogy nem szeretné, ha háborúba mennének a fiai és a magyar hadsereg fegyvereiből sem adna Ukrajnának, mert annak semmi értelme, de eléggé veszélyes lenne beleszólni a keleti háborúba.

Anyám még azt is mondta, hogy nemcsak az országgyűlési választáson szavaz majd kétszer a Fideszre, hanem a gyermekvédelmi népszavazáson is behúzza majd négyszer a nemet. Mert neki fontos, hogy mi a helyzet az unokáival és pontosan tudja, hogy az iskolákban már előfordult olyan, hogy a gyerekeket győzködték a nemváltással kapcsolatban. Emellett jelezte, hogy minden mellékelt ábra szerint a család egy férfiból, egy nőből továbbá gyerekekből áll.

És a fideszes anyám, teljes komolysággal üzente még a következőket: április 4-én, a választási vereség utáni napon Gyurcsány Ferenc, Márki-Zay Péter és a teljes díszes brigád húzzon el a… közéletből. Örökre. Mert a bukás lesz a bizonyítéka annak, hogy semmi szükség nincs rájuk.

K. Gaál István - ]]>www.888.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Belföld (10) Szépségápolás (15) Rejtőzködő magyarország (168) Autómánia (61) Mozi világ (440) Tereb (146) Kultúra (6) Mozaik (83) Irodalmi kávéház (537) Alámerült atlantiszom (142) Mondom a magamét (7501) Gasztronómia (539) Tv fotel (65) Vetítő (30) Gazdaság (702) Történelem (17) Egészség (50) Flag gondolja (36) Heti lámpás (310) Titkok és talányok (12) Jobbegyenes (2778) Életmód (1) Nézőpont (1) Politika (1582) Emberi kapcsolatok (36) Sport (729) Nagyvilág (1309)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>