Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
Amíg Orbán étkezik, addig Kunczéék nyelik a mérget

Amíg Orbán étkezik, addig Kunczéék nyelik a mérget

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Herényi Károly agyhalott, Kuncze Gábor „viccmester”.

Ami az egyik embernek étel, a másiknak méreg – mondta egy indiai jezsuita pap, bizonyos Anthony de Mello. Mindez arról a méltatlan sajtópolémiáról jutott eszembe, ami a miniszterelnökségi menza kapcsán bontakozott ki. Hiába láthatta mindenki saját szemével, hogy – láss csodát – Orbán Viktor a hivatal dolgozóival együtt éppoly hétköznapi körülmények között étkezik a munkahelyén, mint más. Még akkor is, ha a menza menüjéről történetesen az ország egyik elsőszámú vendéglátója, a Gundel Étterem gondoskodik.

A nyílt pályázaton elnyert megbízásba beletartozik még a teljes catering tevékenység is a kormány várbéli új székhelyén, amivel együtt alakulhatnak ki a menza olyan árai, mint bármely más üzemi étkezdében. Van, ahol egy kicsit drágább, másutt valamivel olcsóbb. Például a kormányfő korábbi munkahelyén, a parlamentben – ahol szintén étkezhettek az ott dolgozók, az újságírók és más külsős vendégek – 770 forint a menü, az új helyen pedig 850 forintban kerül.

Ebből aztán olyan kommunikációs purparlé kerekedett, hogy igazat kell adni a jezsuita papnak: itt szintén méregkeverésről van szó, nem pedig étkezésről. Az ellenzék igazi ripacsként ezúttal a menzát ragadja meg, hogy mutogathassa magát általa, hogy lázítson, ám ez is mocsokká válik a kezében, ami szintén rájuk kenődik.  

A DK-s Gréczy Zsolt és a fetrengőverseny nyertese, Varju László például azonnal ételhordót ragadott, hogy sajtótájékoztató keretében megpróbáljon bejutni olcsó menüért a Miniszterelnökség menzájára. Szánalmas akciójukon a nyilvánosság csak röhögött.

Az ATV is a méreggel volt inkább elfoglalva. Több műsorában megpróbálta befeketíteni a Miniszterelnökséget, mindenekelőtt persze Orbán Viktort. Juhász Ferenc Gyurcsány egykori honvédelmi minisztere: „A Gundel szerepvállalása ciki, mert ez csorbítja az étterem vendéglátással kapcsolatos ethoszát.” Az nem zavarta, hogy erről a Gundelnek, a legfőbb érintettnek egészen más a véleménye. Barabás Richárd, a Párbeszéd szóvívője: „Lelepleződik a rendszer akkor, amikor a miniszterelnök berendel el budapesti elit étteremtől egy szolgáltatást, nyomott áron. A miniszterelnök megteheti, hogy rábök egy cégre, hogy őt akarom nyomott áron felhozni a váramba.” Álmodik a nyomor? Barabást, aki valószínűleg magából indult ki, most sem zavarta, hogy mondandójából egy kukk sem igaz. Cseh Katalin, Momentum: „Orbán Viktor felköltözik a várba, itt urizál, közben azt mutatja, hogy ő mennyire kispolgári menüt eszik.” Orbán Viktor ugye miniszterelnök. Tetszik, nem tetszik, ez úri munka, végezheti nem akárki. Nem urizál se a parlamentben, se a Várban. A munkáját végzi s délben megebédel, mint minden más magyar ember.  

Kuncze Gábor, egykori SZDSZ elnök, a legviccesebb ex-belügyminiszter, aki a 2006-os rendőrattak során véresre vert Révész Máriuszról csak „Révész Mártiriuszként” viccelődött. Most meg azzal: „Legjobb, amit a hallottam, hosszú sorok álltak a Gundel előtt, hajléktalanok mentek étkezni.” Ha-ha-ha. És itt van még szegény Herényi Károly, Gyurcsány legújabb kori táskahordozója, az MDF egykori képviselője. Rá gondolva Antall József biztosan forog a sírjában. Hogy ne múljon el nap anélkül, hogy ne rúgjon bele a kormányfőbe, elmondja: „Orbán Viktor rossz körülmények közül indult. Egy kis faluból, annak is széléről. Most pedig meg akarja mutatni, hogy én a Gundel kajáját eszem, mert az rang. Fennhéjázás.” Ostoba, hivatásos rágalmazó. Agyhalott.

Öröm az ürömben, hogy amíg Orbán Viktor étkezik, addig Kunczéék nyelik a mérget. Reméljük, még nagyon sokáig így lesz.

Horváth K. József - ]]>https://leander.blogstar.hu/]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Szépségápolás (15) Mondom a magamét (7501) Nézőpont (1) Alámerült atlantiszom (142) Gasztronómia (539) Vetítő (30) Rejtőzködő magyarország (168) Sport (729) Tereb (146) Titkok és talányok (12) Mozaik (83) Történelem (17) Tv fotel (65) Kultúra (6) Gazdaság (702) Emberi kapcsolatok (36) Belföld (10) Nagyvilág (1309) Irodalmi kávéház (537) Autómánia (61) Életmód (1) Heti lámpás (310) Jobbegyenes (2778) Flag gondolja (36) Politika (1582) Egészség (50) Mozi világ (440)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>