Ma 2024 december 19. Viola napja van. Holnap Teofil napja lesz.
A szóvirágos forradalmár, avagy Gyurcsány Pécsett

A szóvirágos forradalmár, avagy Gyurcsány Pécsett

Flag

Szöveg méret

4
Átlag: 4 (1 szavazat)
Vajon, mitől volt ennyire vörös a feje?

A szemmel láthatólag teljesen józan Gyurcsány Ferenc retorikailag meglepően jó beszédet mondott régi bűneinek városában, Pécsett. 1984 és 1988 közötti pécsi kisztitkárkodása ugyanis sokakban hagyott mély nyomot. Én mondjuk csak olyanokkal találkoztam azóta, akik frászban tör ki tőle.

Pécs egy tömegillúzió keltésére kiválóan alkalmas terecskéjén, a Jókai téren rendezték meg az előadást, amelyen mintegy 450 gyurcsányista és ötven perverz (mint én) tette tiszteletét. Hát én nem akarok semmi rosszat mondani ezekről az emberekről, mert nem kell, de azt várni, hogy ők bármilyen ellenállásra képesek lesznek, vagy bármilyen rendszert megdöntenek, komoly dőreség, hiszen nincs annyi Voltaren dolo, ami ezeket az embereket 1.5 km/h-nál gyorsabb mozgásra vagy utcakőért való lehajlásra képessé tenné.

A legtöbbet az egész projektről az mondja el, hogy a rendőrség miként árazta be a rendezvényt. Egyetlen árva rendőr látta el a biztosítás nehéz feladatát, aki minket fürkészett gyanakodva, mert szociológiailag nagyon nem illettünk bele a tömegbe.

A sztárt két beszéd vezette fel, egy volt szakszervezeti vezetőé, akinek egy hétvégényi szakszervezeti kongresszus unalmát sikerült belezsúfolnia a húszperces beszédébe, valamint a cserdi polgármesteré. A cigányság rettenetes elnyomatásának képei úgy csendültek meg ebben az emlékezetben megragadni képtelen szósalátában, mint a nem betétdíjas üveg a hajléktalan falnak csapott műanyagszatyrában.

Gondolom senkit nem lep meg, hogy az összes felszólamló azt az állapotot tartja diktatúrának, amelyben nem pont az van, amit ő akar. A dolgot az teszi igazán viccessé, hogy tényleg semmiféle elképzelése nincs egyiküknek sem arról, hogy ha győz a forradalmuk, mi a fenét is kellene csinálni.

A majd csak lesz valahogy mesterterv beismerése viszont láthatólag nem esik a nehezükre, a hallgatóságot sem lombozta le a hiány, itt mindenki a forradalom pillanatnyi katarzisára hajt.

Színpadra lépésekor Gyurcsány is elismerte, hogy az előző két beszéd szar volt, de elviselésüket forradalmi tettnek állította be. Lehet hogy csak tesztelték a rohamosztagosaik fittségét, el kell ismerni, hogy az életkorukhoz és a látható egészségi állapotukhoz képest rohadt sokat kibírnak.

Mindig lenyűgöz Gyurcsány azon képessége, hogy önmagára vonatkozó gondolatain kívül képes volt minden mást kiirtani a fejéből. Ebbe egyedül már csak Orbán Viktor létének keserű elismerése furakszik be, amelynek kezelésére Gyurcsány szerint Orbán eltüntetése a legjobb megoldás, amit nagylelkűen valami bíróságra bízna egyébként a forradalom után.

Beszédének pszichiátriai csúcspontja az a rész volt, amikor valami tunéziai forradalom kirobbanását  idézte meg, amelynek során egy zöldséges az őt ért sérelem hatására felgyújtotta magát, és aminek következtében a tömegek radikalizálódtak és elsöpörték a diktatúrát. Azt nem kérdezte meg, hogy a téren állók közül ki hajlandó erre az áldozatra, de az embernek az volt a benyomása, hogy egy kanna valahol a színpad mögött azért be van készítve.

A tömeg láthatólag egyetértett az áldozathozatal szükségességével, de láthatólag mindenkinek volt jó indoka arra, hogy miért akar élve hazamenni.

Ekkor voltunk a legközelebb a forradalom kirobbanásához, de sem a Gyurcsány, sem a tömeg nem forszírozta tovább a dolgot. Gyurcsány beszéde után sem vonultak át a közeli városházához elfoglalni azt, hanem a tőlük elvárható legnagyobb sebességgel hazaindultak.

A leglényegesebb és szintén megválaszolatlan kérdést egy 20 év körüli lány fogalmazta meg a barátnőjének még a buli elején, amikor Gyurcsány beszivárgott a térre:

„Mitől ennyire vörös a feje?”

]]>www.tutiblog.com]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Tv fotel (65) Életmód (1) Autómánia (61) Mondom a magamét (8034) Történelem (18) Sport (729) Nagyvilág (1310) Vetítő (30) Szépségápolás (15) Belföld (11) Egészség (50) Politika (1582) Kultúra (9) Mozaik (83) Tereb (146) Gazdaság (723) Nézőpont (1) Alámerült atlantiszom (142) Heti lámpás (342) Flag gondolja (38) Jobbegyenes (2898) Rejtőzködő magyarország (168) Mozi világ (440) Gasztronómia (539) Emberi kapcsolatok (36) Titkok és talányok (12) Irodalmi kávéház (543)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>