Ma 2024 december 22. Zénó napja van. Holnap Viktória napja lesz.
A New York Times meg a 444 egyformán hülye

A New York Times meg a 444 egyformán hülye

Flag

Szöveg méret

4
Átlag: 4 (1 szavazat)
Pazar!

Azt szeretem a liberálisokban, hogy egy tényt csak egyféleképpen képesek értelmezni. Sem szempontokat, sem árnyalatokat, sem egyéb összefüggéseket nem érzékelnek, csak a saját prekoncepcióikat, amelyek közepén mindig ott van az Orbán Viktornak nevezett monolit.

Jelezném, hogy következőket tényleg leírta New York Times és tényleg szemlézte a 444:

„A cikkben megemlítik az új alapítvány egyik vezető tisztviselője, Szánthó Miklós arcpirítóan cinikus nyilatkozatát arról, hogy a céljuk csupán a médiaegyensúly megteremtése volt. >>Érdekes, hogy egyensúlyt említ, mert jelenleg ötszáznál is több kormánypárti médium működik Magyarországon, ahol 2015-ben még csak 31 ilyen volt<< – írják.”

Alapszabály, hogy amit idézünk, azt olvassuk is el, és ha lehet, és ha képesek vagyunk rá, értsük is meg, vagy ha van valaki a környéken, aki nem teljesen hülye, akkor azt kérjük már meg, hogy értelmezze!

Ezek a kretének tényleg leírják, hogy Orbán Viktor úgy nyert meg két választást kétharmaddal, hogy  a sajtó 90+ százaléka ellene volt.

Szöveges feladat:

Ha a jelenleg ötszáznál több kormánypárti médium működik Magyarországon (gondolom ebben a számban a PS összes blogja egyenként van benne, de mindegy), akkor ha 2015-ben a médiumok száma 500+31+X (X=a most „még”létező ellenzéki médiumok, meg a már tragikus körülmények között elhunytak), akkor az 540+ ellenzéki médiumnak a 31 hány százaléka?

Ugyanis a cikk korábban azt állítja, hogy Orbán oligarchái felvásárolták (!!!!!), és nem megvásárolták az addig ellenzéki, esetleg „független” (mosolyjel) médiumokat. Mi, akik végigéltük az MSZP-SZDSZ kormány nehéz éveit, tudjuk, hogy független média nem nagyon volt, esküszöm, még az akkori Index volt a legfüggetlenebb.

Emberek ezek a gennyládák teljesen normálisnak és természetesnek tartották, hogy ők legyenek gyakorlatilag száz százalékos médiafölényben, és az ő általuk uralt médiák vigyék el a teljes állami reklámkiadást, illetve természetesen az összes multinacionális vállalat médiaköltéseit is. Aztán kiderült, hogy a szavazók valahogy a szavazóurnáknál nem igazolják vissza azokat a kattintásszámokat, amelyeket más külföldi cégek a liberális médiaportfólió zászlóshajóinál mérnek. Valahogy nem természetes, hogy egy csomó liberális portálon több like van, mint ahány szavazatot az összes baloldali párt kapott tavasszal.

De ha már le, meg be, meg alábuktak, akkor miért kell ezt kiírni ennyire nyilvánvalóan? Szinte fáj, hogy ennyire nagyon hülyékkel kell itt szenvednie az embernek.

Arra is várnék azért egy liberális választ, hogy sajtó többségének miért kell szélsőségesen ellentétes értékrendet képviselnie, mint az ország szavazópolgárainak?

Drágáim, a jobboldal, meg azok, akik szélsőjobboldalinak maszkírozták magukat, a szavazatok 70 százalékát szerezték meg legutóbb, ja és előtte is, meg azelőtt is. Miért is lenne jogotok kilencven százalékos sajtófölényre?

Tehát összefoglalva: jobboldali nem alapíthat médiát, nem írhat médiába, nem vásárolhat médiát, és természetesen nem olvashat jobboldali médiát.

Cikket leképernyőfényképezni, eltenni nehezebb időkre, és belinkelni, ha hülyeségeket beszélnek – vagyis mindig. Ja, és kommunista propagandagépezetre emlékezteti a kommunizmust soha nem látott keleti parti hülyéket, hogy az emberek végre olyan médiákat fogyaszthatnak, amelyek irányultsága megfelel a szavazatukkal kifejezett világnézetüknek. Pazar.

]]>https://kiettemeg.pestisracok.hu/]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Szépségápolás (15) Kultúra (9) Titkok és talányok (12) Mondom a magamét (8038) Rejtőzködő magyarország (168) Nézőpont (1) Egészség (50) Irodalmi kávéház (543) Flag gondolja (38) Történelem (18) Mozi világ (440) Életmód (1) Politika (1582) Tv fotel (65) Emberi kapcsolatok (36) Heti lámpás (342) Mozaik (83) Vetítő (30) Nagyvilág (1310) Belföld (11) Alámerült atlantiszom (142) Gazdaság (724) Sport (729) Tereb (146) Autómánia (61) Gasztronómia (539) Jobbegyenes (2898)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>