Ma 2024 április 20. Tivadar napja van. Holnap Konrád napja lesz.
A momentumosok, akik Magyarországon szeretnének élni

A momentumosok, akik Magyarországon szeretnének élni

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Lényeg az, hogy a kommunista nagypapa momentumos unokája úgy ragaszkodik a magyar röghöz...

 

A minap megtudtam Donáth Annától, hogy egy dolog közös a momentumosokban: „itt szeretnénk élni, ebben a hazában 10, 20 és 30 év múlva is.”

Ezek szerint akkor én is momentumos vagyok. Sőt, momentumos volt már a nagyanyám is, aki 1956-ban a gimnáziumból izgatottan hazatérő és a nyugatra indulást kezdeményező fiának – későbbi nagybátyámnak – csak annyit mondott: „mi nem megyünk sehova, kisfiam.”

És természetesen momentumos volt a férje, nagyapám is, aki annak ellenére nem ment el külföldre, hogy a Magyar Kommunista Párt, majd később a Magyar Dolgozók Pártja – vezetői között Donáth Anna nagypapájával – osztályellenségnek nyilvánította, minden vagyonától megfosztotta, és feleségével, valamint öt kisgyermekével együtt saját házából az utcára tette. 

És ez nemcsak afféle irodalmi túlzás Donáth Ferenc szerepével kapcsolatban, hiszen a Momentum új üdvöskéjének nagyapja a kommunista párt legfelsőbb vezetőségének volt a tagja (aki esetleg nem lenne vele tisztában: a Rákosi-korszakban), és 1951-ig – amikor egy szokásos kommunista belső hatalmi harcban éppen rosszul helyezkedett, és ezért egy-két évre büntibe küldték – olyan funkciókat töltött be, mint az Országos Földbirtokrendező Tanács elnökhelyettese, a Földművelésügyi Minisztérium politikai államtitkára vagy éppen az MKP központi vezetősége falusi osztályának vezetője. Közvetlen felelősség terheli tehát a magyar parasztság tönkretételéért.

Nem baj, a lényeg az, hogy a kommunista nagypapa momentumos unokája úgy ragaszkodik a magyar röghöz, hogy az bármely népi írónak becsületére válnék. Vagy mégsem?

]]>Donáth Anna tartózkodási helye]]> ugyanis tudomásom szerint nem Magyarország, hanem Brüsszel, és a semmi pénzért el nem hagyná Magyarországot imázs állarca mögött éppen abban az Európai Parlamentben múlatja az idejét jó pénzért, amely – Hont András, kormánypártinak a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető újságíró szerint – „a szelektív szemétgyűjtője az európai politikának. Minden párt, amelyik már nem tudja használni az exhibicionista kádereit, az kiküldi oda, az Európai Parlamentbe dühöngeni.”

De nemcsak Donáth Annáról van szó. Különböző nyugat-európai országok (például Nagy-Britannia, Hollandia vagy éppen Svédország) nagyvárosaiban úgy tömegzenek a momentumosok, hogy külön pártalapszervezeteket hoznak létre.

És lehetne beszélni a fővárosi és nagyvárosi gimnáziumokban szocializálódott, itthon élő momentumosokról, akik külföldön tervezik a jövőjüket, mert szerintük Magyarország egy élhetetlen hely. A momentumosokat a legkevésbé sem az köti össze tehát, hogy ők itthon akarnak élni, sokkal inkább a feltétlen és indokolatlan nyugatimádat, a saját hazájuk lesajnálása mellett. Vagyis nem rossz marketing a „mi itt szeretnénk élni 10, 20 és 30 év múlva is”, de pontosan akkora hazugság, mint ]]>Donáth nagypapa antikommunista]]>, demokrata múltja.

Politikai erőként pedig a Momentum úgy akarja átszervezni Magyarországot valamiféle „nyugati értékek” mentén, ahogyan anno Donáth nagypapa és elvtársai akarták átszervezni a kommunista értékek mentén. Reméljük, ezúttal kevesebb sikerrel.

Borítókép: Donáth Anna (Fotó: Fred Marvaux)

Felföldi Zoltán - ]]>www.magyarnemzet.hu]]>

 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Emberi kapcsolatok (36) Szépségápolás (15) Mondom a magamét (7546) Egészség (50) Titkok és talányok (12) Mozi világ (440) Sport (729) Rejtőzködő magyarország (168) Autómánia (61) Életmód (1) Vetítő (30) Történelem (18) Gazdaság (705) Tereb (146) Gasztronómia (539) Kultúra (7) Mozaik (83) Tv fotel (65) Politika (1582) Jobbegyenes (2788) Alámerült atlantiszom (142) Irodalmi kávéház (537) Heti lámpás (312) Belföld (10) Nézőpont (1) Flag gondolja (36) Nagyvilág (1310)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>