Már az apostoli látogatás előkészületei közben arról lamentáltak az Orbán-fóbiások, van-e bármiféle hasonlóság a magyar miniszterelnök és a szentatya békefelfogása között. Mára kiderült, a kettő egy és ugyanaz. No persze nem arról a torz, félremagyarázott békevágyról beszélünk, amit többek között David Pressman tulajdonít Orbán Viktornak. Akik a nemzeti kormány megbuktatásán ügyködnek, már jó ideje oroszbarátsággal, Putyin-pártisággal próbálják bemocskolni a kormányfőt, ezért az általa szorgalmazott békét is azonnal igazságtalannak titulálták, ami csak az oroszoknak lenne jó, mert ott maradhatnának a megszállt területeken. Holott a békepárti álláspont soha nem beszélt a béke feltételeiről. Azonnali tűzszünetet követelt kezdettől fogva, és tárgyalásokat, ahol minden érintett megfogalmazhatja elvárásait a másikkal szemben, és végül kölcsönös engedmények mentén egyezségre juthat. Közös gondolkodást javasolt a pusztítás és az öldöklés helyett, ahogy azt Ferenc pápa is a figyelmünkbe ajánlotta.

Ezt nem akarják érteni a háborús uszítók, akik le akarják győzni Putyint, végérvényesen meg szeretnék gyengíteni Oroszországot, mert csatlósaivá váltak annak az érdekcsoportnak, amelyik degeszre keresi magát a háborún a fegyvereladások, az energiaválság és az élelmiszerek árának növekedése következtében. Miközben álságos szövegelés megy az ukrán szuverenitásról és a területi integritás megőrzéséről, naponta küldenek ezreket a vérgőzös vágóhídra. Sürgősen nézzen magába mindenki: vajon kinek a békevágya azonos az egyetlen valóságossal, vagyis azzal, hogy nincsen háború, és kezdjünk el ennek megteremtésén munkálkodni? Ferenc pápa Budapesten elszánta magát erre a békemisszióra, közvetíteni fog Ukrajna és Oroszország között. Támogassuk ezt a missziót azzal, hogy mi is elkezdünk közösen gondolkodni arról, miként élhetnénk kevésbé ellenséges közegben hétköznapjainkat.

A béke akarása mellett számomra a szentatya másik megvilágosító erejű megnyilvánulása az volt, amikor az izmusok létezésünket leigázó borzalmairól beszélt. Ahogy fogalmazott, Magyarországon egymást követték azok az ideológiák, amelyek igazságként mutatkoztak be, de szabadságot nem adtak. Ez a veszély ma sem szűnt meg, amikor a kommunizmusból a konzumizmusba való átmenetet éljük. Mindkettő közös vonása a szabadság hamis eszméje. A kommunizmus szabadságát rákényszerítették az emberre, és kívülről korlátozták, mindenben mások döntöttek helyettünk. A konzumizmus szabadelvű, hedonista, önelégedett szabadsága viszont a fogyasztás és a tárgyak rabszolgájává tesz bennünket. Saját magunk korlátok nélküli elgondolása nem szabadság, legfeljebb szabadosság. Ezzel szemben Jézus igazsága kiszabadítja az embert a függőségekből és a bezártságból. Ennek az igazságnak a kulcsa a szeretettől soha el nem szakadó, kapcsolatban maradó, alázatos és nyitott, konkrét és közösségi, bátor és alkotó megismerés.

Ebben a szövegösszefüggésben érdemes végiggondolni mindazt, amit a befogadásról mondott Ferenc pápa. A balliberálisok már elkezdték a maguk önfelszámoló elképzeléseihez igazítani az elhangzottakat, de most nincs könnyű dolguk, hiszen mindenki a saját fülével hallhatta, mit tart erről a katolikus egyház vezetője. Aki nem mellesleg Szent István intelmeit a befogadó országról a helyes értelmezésben ajánlotta a világ közvéleményének figyelmébe. Vagyis még véletlenül sem keverte össze a jó szándékkal érkező vendég érkezését a katonakorú fiatal férfiak határsértő inváziójával.
Nagyon gyorsan el kellene végezni az Euró­pai Uniónak is a lassan egy évtizede halogatott munkát, és világosan különbséget tenni a menekültek, a gazdasági bevándorlók és a befogadó országok jóindulatával visszaélő, dolgozni, tanulni, integrálódni nem akaró csavargók között. A menekülteken segíteni alapvető emberi és keresztényi kötelesség, ebben minden normális magyar egyetért.

Ferenc pápa is többször kifejezte háláját azokért az áldozatokért, amelyeket hazánk a háború borzalmai elől menekülő ukránok érdekében tett. A nyelvünket megtanuló, kultúránkat tiszteletben tartó, nemzetünk felemelkedése érdekében dolgozni hajlandó bevándorlókat befogadnunk pedig elemi érdekünk. De azokat, akik csak a markukat tartják a segélyekért, elfoglalják otthonainkat, kifosztják kertjeinket, majd rettegésben tartják nőinket, gyerme­keinket, és még a hatóságok sem mernek szembeszállni velük, azokat a legnagyobb őrültség idehívni, beengedni, és nem zsuppolni vissza oda őket, ahonnan jöttek. A pápa által javasolt közös gondolkodásnak erről kell szólnia minden közösségben, mert tartok tőle, hogy már így is elkéstünk vele.

Végül az én személyes ajándékom a pápától az a gondolatmenet, amit a személy- és emberközpontú Európáról mondott. Ahol hatékony születés- és családpolitika működik, mint hazánkban. Ahol olyan harmóniá­ra, olyan egészre van szükség, amely nem nyomja agyon a részeket, és olyan részekre, amelyek jól illeszkednek az egészbe. Valamiért nekem egyből az erős nemzetek szövetségére alapuló unió víziója jutott ezekről a szavakról az eszembe. Mert én is azt gondolom az Európai Egyesült Államokról, hogy a szupranacio­nalizmus az ideológiai gyarmatosítás útja – mint az úgynevezett genderkultúra esetében. Ami alantas módon eltünteti a különbségeket vagy a szabadság beszűkített fogalmait helyezi az élet valósága elé.

Erről is milyen jó lett volna szabadszájú, de értelmes, egymás érveire odafigyelő vitát folytatni! Mielőtt az Európai Parlament megszavazta volna, hogy a férfiak is szülhetnek, mielőtt homofóbnak nyilvánították a magyar gyermekvédelmi törvényt, pert indítottak ellene, amihez a fél unió csatlakozott beavatkozóként. Mielőtt rákényszerítenék az összes tagállamra a máshol hozott törvényeket, azokra is, amelyeknek alaptörvényébe ütköznek a máshol megfelelési kényszerből elfogadott őrületek. Mielőtt kirúgták a leányiskolából a tanárt, aki úgy köszönt: Jó reggelt, lányok! Vagy meghurcolták azt a szülőt, aki nem akarta megengedni kiskorú gyermekének a nemváltó beavatkozásokat. Hosszan lehetne sorolni az elrettentő példákat, hogyan zajlik napról napra az ideológiai gyarmatosítás, hogyan próbálnak ránk erőltetni olyasmit, amit a többség nyilvánvalóan nem akar, de mégsem tud a borzalmak ellen tenni semmit.

Istenem, milyen nagyszerű következménye lehetne Ferenc pápa látogatásának, ha tényleg megtanulnánk minderről közösen gondolkodni…

Gajdics Ottó - ]]>www.magyarnemzet.hu]]>