- 0
Május 12-én az Agerpress román hírügynökség bemutatta azt a közvélemény-kutatást, ami a román nacionalizmus vizsgálatával foglalkozik.
A kérdések fókuszában természetesen a magyar törekvésekhez való viszonyulás és – részben ezzel összefüggésben - a megkérdezettek külpolitikai orientációja állt. A székelyföldi területi autonómia kérdése a román politikai elit számára párthovatartozástól függetlenül vörös posztó, így számukra nyilvánvalóan jó hír, hogy a lakosság 80 százaléka egyértelműen elutasítja azt. A megkérdezettek nyugati orientációjának ékes bizonyítékaként ugyanakkor a vizsgálat kimutatja, hogy kétharmaduk bízik az Egyesült Államokban és az Európai Unióban, miközben 84 százalékuk bizalmatlan Oroszország, 77 százalékuk pedig Magyarország iránt.
A vizsgálat eredményei által üstökön ragadhatjuk a román kül- és kisebbségpolitika lényegét: úgy kell a magyarság jogait az egységes román nemzetállam megerősítése érdekében minél inkább korlátozni, hogy közben minél látványosabban lehessen bizonyítani a román külpolitika eurokonformitását, nyugati orientációját. Ennek a stratégiának a megvalósítása zajlik kicsiben és nagyban. A közelmúltban Kolozsvárott megrendezett konferencia az Európa Tanács Kisebbségi Keretegyezménye aláírásának 20. évfordulója alkalmából, ahova a magyarság képviselőit valahogy elfelejtették meghívni, viszont díszdoktori címet adtak a Velencei Bizottság elnökének, aki persze rögtön meg is dicsérte a román kisebbségpolitikát- nos ez csak egy példa a sok közül. A bevándorlásról szóló hazai nemzeti konzultációs kérdőívet érő első nyugati kritikák megjelenésével egy időben a román miniszterelnök nem késlekedett méltatni a bevándorlás előnyeit. A korrupcióellenes ügynökség – egyébként valóban hasznos – tevékenységét sikerül úgy promotálni, hogy közben a korrupcióellenes küzdelem ürügyén bekasztlizott magyar vezetők esete csak nekünk tűnik fel.
És persze a magas diplomáciában is ez zajlik, ami korántsem új keletű Románia esetében, egyúttal azonban a nyugati világ „pragmatizmusáról”, vagy ha tetszik, hipokrita mivoltáról is szól. Ugye emlékszünk, hogy miképpen vált a Ceausescu rezsim a Nyugat lieblingjévé akkor, amikor nem vett részt Csehszlovákia 1968-as lerohanásában. A Kárpátok géniusza ennek örve alatt hosszú éveken át a legnagyobb gazemberségeket is megengedhette magának.
Manapság valamivel szofisztikáltabb módszerekkel történik ugyanez. Klaus Johannis elnökké választásával ugyebár bizonyítást nyert, hogy a kisebbségi lét akár a legmagasabb állami hivatalra is predesztinálhatja Románia polgárait. Szomorú, de igaz: a német politikai elit nagy többsége ezt ezek után el is hiszi. Nem kétséges, hogy e tévhitnek hamarosan gazdasági, befektetési következményeit is tapasztalhatjuk majd. A hadászati együttműködésben mutatott éltanulóság és a korrupció-ellenes küzdelem intenzitása okán Románia számára mostanság az USA is „kenyérre kenhető”.
A román külügyminiszter múlt heti budapesti látogatása újabb bizonyítékkal szolgált arra, hogy a ravaszkodás folytatódik. Az, hogy Aurescu a megbeszéléseket követően még Budapesten személyesen tájékoztatta a hozzánk akkreditált nagyköveteket, a diplomáciában merőben szokatlan eljárás – a tájékoztatás tartalmáról most nem is beszélve. Természetes, hogy a magyar kormány diplomáciai csatornákon mindezt szóvá tette.
Románia diplomáciai simulékonysága - vagy csalárd külpolitikai mimikrije - általunk nem egykönnyen leleplezhető, különösen olyankor, amikor mi látványosan nem az olcsó népszerűséget keressük sem Brüsszelben, sem Washingtonban. Pedig a romániai magyarságnak van néhány olyan ügye, a marosvásárhelyi orvosi egyetem esetétől az egyházi restitúción át a székelyföldi autonómia kérdéséig, amelyek rendezéséhez nem elég a hazai elszánás, szükség lenne külföldi szövetségesekre is. A mindnyájunk által viselt alkotmányos felelősség a határon kívüli magyarságért e szövetségkeresést is magába foglalja.