Ma 2024 április 19. Emma napja van. Holnap Tivadar napja lesz.
A Hvg megint leparasztozta az emberek többségét

A Hvg megint leparasztozta az emberek többségét

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Megint Tóta W. hányta el magát.

Örömmámorban úszik a ballib. Azt hazudják egymásnak, hogy nyertek, pedig az igazság az, hogy élet-halál harcukban csak arra futotta nekik, hogy kisebb arányban veszítsenek, mint szoktak volt az elmúlt tíz évben, hogy túléljenek. Nyertek ott, ahol a jobboldali kampány gyér volt vagy buta, rámutattak a konzervatívok gyenge pontjaira, akik ezt köszönik szépen, és kijavítják a javítani valót. Ők pedig félhetnek, retteghetnek megint a 2022-ben bekövetkező soros bukfenctől... Ha nem tudnám kik ezek, emiatt talán még sajnálnám is őket egy kicsit.

Indít is az egyik legaljasabb macskajancsi, Tóta W., nyilván tükrözve a hvg.hu véleményét azzal, hogy "mégsem ti vagytok a nemzet". (Pedig de, mi vagyunk és ezt tudjuk, sőt, ők is tudják!) És önmagát köpi szembe azonnal a ballib kígyóbűvölő katonája, állítva, a városok jelentős része és Budapest jelentős része a kormány ellen szavazott.
Ebben az aprócska mondatban, amelyik rögtön a második a publicisztikában: "Budapest és a városok jelentős része a kormány ellen szavazott", két hazugsággal veri át sajátjait a publicista. (Persze, ha odaát még hisznek neki.) Az egyik, hogy a kormányra nem is lehetett szavazni, meg ellene sem. (Ha igen, mert őhányingerültje a listás szavazatokat tekinti annak, akkor tarolt a Fidesz-KDNP: bár Budapest kisebbségben, minden megye behúzva.)

De tud arról a hvg.hu, hogy magyarországon sok-sok város van?!
Nos, mennyi ebből a "jelentős"? 10? 20? 30?...100?

Á, dehogy, addig a firkásznak el kellene tudnia számolnia, tudatmódosítóval meg annál nehezebb feladat talán nincs is. Ha meg kedélyjavító sem volt benne, hát érthetetlen, hogy józanul miből következtetett "városok jelentős" részére?

De nézzünk olyan számokat, amelyek nem teszik ilyen próbatétel elé a matekkal, józanul, vagy tudatmódosulva – ki tudja? –, de hadilábon álló szerzőt.

- A több mint 20 megyei jogú város többségében a Fidesz-KDNP győzött.
- Az összes többi városban is brutális fölény mutatkozik a Fidesz kontra "ellenzéki összefogás" összehasonlításában. A megyei jogú városokon túl erősödött a Fidesz-KDNP szövetség és figyelem: a kormánypártokra összesen 1,8, míg a teljes, összefogott ellenzékre 1,3 millió voks érkezett! Akkor meg ki is a nemzet?

De miért hazudik ez a szerencsétlen sajátjainak, ekkora a baj odaát, vagy csak idiótának nézi olvasóit? – teszi fel a Tóta W.-ről és véresszájú ellenzéki propagandistáról még soha nem hallott olvasó?
Hát azért a mondatért, ami a harmadik ebben az irományban, amit a fenti bevezető hazugság nélkül még ő sem mer leírni, annyira gagyi:

"Azért nélkülük (ez a jelenlegi ballib ellenzék, az "összefogás" - a szerk.) eléggé paraszt egy ország lenne ez, nem?"

Csak csendben, mi, magunknak mondjuk el. Ha Tóta W. ránk azt mondja, hogy nem mi vagyunk a nemzet, ha csak mi lennénk, kevés magyar volna, parasztok vagyunk, meg senkik vagyunk, az számunka - éppen tőle és elvtársaitól - hájjal kenegetés, pedig a szerencsétlen sértésnek szánja.

Mivel mi tudjuk, hogy többen és többek vagyunk, tudjuk, hogy mi vagyunk a nemzet, nekünk az lenne a sértés, ha önmagához, a magyargyűlölőkhöz, a hozzá hasonlóan a nemzet ellen áskálódókhoz sorolna bennünket.

Na az, az valóban fájna!
Csak ahhoz a hvg.hu firkásza kevés, hogy ezt felismerje...

A nemzeti oldalnak, azoknak, akik nem képesek felfogni, hogy nyertünk, fújjunk ébresztőt:

Elég a rinyálásból!

Az ellen elfoglalta Budát, s Pestet, tehát munka van, dologra fel!

Többen vagyunk, többek vagyunk, foglaljuk vissza.

Üdvözlet,
 KJ

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Kultúra (7) Politika (1582) Irodalmi kávéház (537) Heti lámpás (312) Alámerült atlantiszom (142) Belföld (10) Sport (729) Emberi kapcsolatok (36) Autómánia (61) Történelem (18) Titkok és talányok (12) Tv fotel (65) Egészség (50) Szépségápolás (15) Flag gondolja (36) Mondom a magamét (7546) Gasztronómia (539) Rejtőzködő magyarország (168) Mozaik (83) Tereb (146) Gazdaság (705) Nagyvilág (1310) Vetítő (30) Mozi világ (440) Életmód (1) Nézőpont (1) Jobbegyenes (2788)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>