Ma 2024 április 20. Tivadar napja van. Holnap Konrád napja lesz.
A Gyurcsány házaspár alaptörvény-ellenes gondolatai a nemzeti szuverenitás „megosztásáról”

A Gyurcsány házaspár alaptörvény-ellenes gondolatai a nemzeti szuverenitás „megosztásáról”

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Nos, ki kell ábrándítanom a házaspárt!

Először a politikus férj a parlamentben, majd később a politikus feleség pártjuk, a Demokratikus Koalíció rendezvényén fejtette ki „nagy” gondolatukat: a magyar állami szuverenitást közösen kell gyakorolni az Európai Unióval. Nem tudják – vagy ha tudják, annál rosszabb –, hogy ez a vízió alaptörvény-ellenes.

Dobrev Klára bővebben indokolta is állításukat: a két világháború megmutatta, hogy a nemzetállamok versengése helyett a kooperáció kell ahhoz, hogy mindenkinek jó legyen. Úgy véli, hogy a (nyugat-)európai államok közösen gyakorolták a szuverenitást, s ez csaknem hetven éven át tartó prosperitást eredményezett.

Most pedig nagy válságok előtt áll a világ és Európa, ezért nem marad más megoldás a „szörnyű következmények” elkerülésére, mint az államok egyre szorosabb együttműködése, vagyis a közösen gyakorolt szuverenitás, másképpen az Európai Egyesült Államok. Gyurcsány korábban a parlamentben még megengedően hozzátette: nem eladni akarják a szuverenitást, „csak” megosztani a többi uniós tagállammal.

Nos, ki kell ábrándítanom a házaspárt: az unió, illetve annak számos elődje az Európai Szén- és Acélközösségtől a Közös Piacon és az Európai Közösségen át nem annak köszönhette prosperitását hetven éven át, hogy osztoztak a szuverenitáson. Hanem legelőször is az Egyesült Államoknak, amelynek az volt az érdeke, hogy a Szovjetunióval, a kommunista táborral szemben a nyugati oldal éljen és virágozzon (a vesztes NSZK-t is beleértve), ezért gigantikus pénzügyi és egyéb segítséget nyújtott ezeknek a szerencsés csillagzat alatt született országoknak Írországtól Svédországig és tovább. E segítséget úgy hívták: Marshall-segély…

És erre oly büszkék a nyugat-európai országok, és ezért néznek le minket az óta is. Minket, közép- és kelet-európaiakat, akik ugyanolyan erővel válhattunk volna fejlett országokká, de a gép – és a történelem – nem ezt dobta nekünk.

Másfelől: valójában az Európai Unió korábbi közösségei – hatok, kilencek, tizenkettek stb. – teljesen soha nem osztoztak a szuverenitáson. Érdemes elolvasni nekik és mindenkinek Magyarországon Luuk van Middelaar Valahogy Európába című átfogó könyvét az unió történetéről. S annak ellenére, hogy a szerző a csúcsföderalista és liberális Herman van Rompuy stábjában dolgozott és kiindulópontja neki is föderalista és liberális, nem tagadja: az unió kezdettől törekedett az Európai Egyesült Államok megalakítására, a tagállami szuverenitás csorbítására, ám ez teljesen a mai napig sem sikerült, mert egyes országok mindig ellenálltak ennek. Ma, amikor a birodalmi gondolat pedig már „tombol” az unióban, mi, közép-európaiak állunk ellent a szuperegység tarthatatlan víziójának.

És harmadszor: a magyar Alaptörvény szigorúan védi a nemzetállami szuverenitásunkat. Így fogalmaz: „Magyarország az Európai Unióban tagállamként való részvétele érdekében nemzetközi szerződés alapján – az alapító szerződésekből fakadó jogok gyakorlásához és kötelezettségek teljesítéséhez szükséges mértékig – az Alaptörvényből eredő egyes hatásköreit a többi tagállammal közösen, az Európai Unió intézményei útján gyakorolhatja.” [Alapvetés, E) cikk, (2) bekezdés]

Vagyis: az Alaptörvény nem engedi a szuverenitás megosztását, pusztán azt állapítja meg, hogy a fennálló uniós szerződésekből következő egyes hatásköröket gyakorolja a többi tagállammal közösen. Ez tehát a jelenlegi uniós tagságunk jogi-alkotmányos következményeiből indul ki, amely nem vonta el a szuverenitásunkat, csak hatásköröket osztott meg. Minden más, ezen túlmutató, átfogó jogkörmegvonás, amely már a szuverenitásunkat veszélyeztetné, alaptörvény-ellenes, ami ellen az Alkotmánybíróság is fellép.

Na, persze tudjuk, hogy a liberális brüsszeli fősodor valóban a nemzeti szuverenitások megszüntetésére és a birodalmi Európa megteremtésére törekszik – immáron hetven éve.

A Gyurcsány házaspár ehhez a szándékhoz csatlakozik – lelkesen, önfeledten.

És alaptörvény-ellenesen.

Fricz Tamás - ]]>www.magyarnemzet.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Gasztronómia (539) Tereb (146) Nézőpont (1) Tv fotel (65) Nagyvilág (1310) Mondom a magamét (7549) Jobbegyenes (2789) Sport (729) Életmód (1) Mozaik (83) Titkok és talányok (12) Flag gondolja (36) Autómánia (61) Szépségápolás (15) Mozi világ (440) Politika (1582) Történelem (18) Heti lámpás (312) Belföld (11) Emberi kapcsolatok (36) Egészség (50) Irodalmi kávéház (537) Vetítő (30) Alámerült atlantiszom (142) Kultúra (7) Gazdaság (705) Rejtőzködő magyarország (168)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>