Ma 2026 január 22. Vince, Artúr napja van. Holnap Zelma, Rajmund napja lesz.
A BlackRock mára a világ ura lett

A BlackRock mára a világ ura lett

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

A FELSZÍN ALATT – Nyugat-Európa mindent megtesz azért, hogy tovább folytatódjon Ukrajna szenvedése.

Amióta megjelent a Gerry Docherty és Jim ­Macgregor könyve, A titkos elit (Kárpátia ­Kiadó, vezetője: Szakács Árpád), azóta muszáj másképp néznünk a történelemre.

Vegyük a legjobb példát a nemzetek feletti hatalmak talán legnagyobbikára, vagy egyik legnagyobbikára: ez nem más, mint a BlackRock (BR) nevű vagyonkezelő társaság. 

Ez a cég 1988-ban alakult, többek között Larry Fink közreműködésével, aki egy ideje már a globális szervezet elnöke. Egyetlen adat: 2019 negyedik negyedévében 7,4 ezermilliárd (!) dollár vagyona volt, ma már 13 ezermilliárd körül van. Ez az adat szinte felfoghatatlan,

ez szinte mindegyik ország GDP-jénél jóval nagyobb, leginkább csak az USA és Kína vagyonát nem éri el. Ebből fakadóan már könnyű kitalálni, hogy befolyása a világ alakulására gigantikus erejű. Háborúkra, pénzügyekre, kereskedelemre, gazdasági lépésekre, geopolitikára – mindenre. És persze a politikusokra, akik úgy táncolnak, ahogyan ők fütyülnek.

Németországot ugye még mindig nagynak, erősnek tartjuk, legalábbis gazdaságilag vagy az EU-t illetően. Nos, Werner Rügemer BlackRock Germany: die heimliche Weltmacht, ihre Praktiken in Deutschland and Friedrich Merz (Verlag Hintergrund, 2025) című könyve felhomályosít bennünket arról, Németország mennyire „erős” – vagy inkább kiszolgáltatott a globális hatalomnak. (A könyv címe magyarul: Blackrock Németország: a titkos világhatalom, az ő gyakorlata Németországban és Friedrich Merz.)

Rügemer könyvéből és a vele készült interjúkból kiindulópontként megtudhatjuk, hogy Németország a második világháború óta Amerika legfontosabb helyszíne Európában katonailag, kulturálisan, gazdaságilag egyaránt. A ­NATO-államok közül itt van a legtöbb katonai bázisa az USA-nak, az új amerikai, de valójában globális tőke szereplői, többek között a BlackRock, a Vanguard, a State Street, a KKR, a Blackstone stb. Németországban rendelkezik a legtöbb részvénnyel és társtulajdonosi státusszal.

2025. július elsején a Made for Germany nevű találkozón hatvanegy vállalatvezető vett részt a BlackRock részvételével. A BlackRock a legnagyobb részvényes Németországban, részesedése révén jelen van és befolyást gyakorol a DAX-vállalatokban, így a Rheinmetallban, a Deutsche­ Bankban, az SAP-ben, a Vonoviában, a Bayerben, a BASF-ben, a Deutsche Post DHL-ben, a Siemensben, az RWE-ben, a Zalandóban és még mintegy száz német vállalatban! Ez magáért beszél.

S itt jön a képbe a mostani kancellár, Friedrich Merz. Ez az a kancellár, akiben valaha jómagam nagyon bíztam, hogy újat hoz a CDU számára, és visszatéríti Merkel pokoljárása után a kereszténydemokratákat a régi, keresztény, nemzeti útra. Hát nem így történt. Merz eladta a lelkét: 2016 és 2020 között a BlackRock Asset Management Deutschland AG felügyelőbizottságának az elnöke volt.

Ezek után ő volt az, aki megszervezte Lawrence (Larry) King nem nyilvános találkozóit a Merkel-kormány pénzügyminisztereivel, köztük Wolfgang Schäubléval (CDU), illetve Olaf Scholzcal (SPD), későbbi kancellárral, tehát létrejött a globális BlackRock jótékony közvetítésével a globalista nagykoalíció Németországban, s innentől mindenki egy irányba vitte Németországot.

 

2025 januárjában Fink a WEF (Világgazdasági Fórum) éves gyűlése kapcsán Davosba hívta Merzet magánvacsorára, amin részt vett Jamie Dimon, a legnagyobb amerikai bank, a ­JPMorgan vezérigazgatója. A BlackRock egyébként a Morgan nagy részvényese – mily meglepő! –, Dimon pedig dicsérte Merzet: „A kancellár pontosan azt teszi, amit kell”. Kell? Kinek kell? Ja, nekik.

Nem az Európai Unió polgárainak, az bizonyos.

S itt egy viszonylag friss fejlemény: augusztus 15-től a BlackRock és vezetője, Larry Fink a svájci gyógyszeripari örökös André Hoffmann-nal együtt ideiglenesen átvette a WEF vezetését. Ez már világhatalmat jelent.

De vissza a német vonalhoz: Merz korábban megígérte Donald Trumpnak, hogy az EU több palagázt és fegyvert fog vásárolni az USA-ból, cserébe utóbbiak nem emelik meg a vámokat. Ez az ajánlat öltött testet a nemrég megkötött, az unió számára megalázó Von der ­Leyen–Trump-egyezményben, s ez mennyire sikeres az uniónak, hiszen „csak” 15 százalékos lesz a vám! A BlackRock örül az egyezménynek.

 

Nagyon lényeges a globális elit vezető erejéhez tartozó BR súlyának megítélésében, hogy sokféle formában jelen van és meghatározza a döntéseket az unióban is. Saját lobbihálózattal rendelkezik az EU-ban, könnyen hozzáfér bizottsági biztosokhoz és döntési csoportjaikhoz. 2020-ban pedig a BR tanácsadói szerződést kötött Ursula von der Leyennel. Na itt nyugodhatunk meg teljesen, hogy jó kezekben van az európai polgárok sorsa…

Emellett a BR az Európai Központi Bank, vagyis Christine Lagarde tanácsadója is. Nyugodtan kimondhatjuk ezek után, hogy a BlackRock az egyik meghatározója és oka annak – persze sok más globális szervezet mellett, mint például Soros György hálózata –, hogy az uniós tagállamok elveszítették a szuverenitásukat, és alávetettjeivé váltak a globális köröknek.

A BR, ahogy a német kancellárt, úgy vásárolja meg más fontos európai államok magas rangú volt vagy mostani politikusait, bankárokat, például Franciaországban, Angliában, Svájcban és máshol.

A német sajtó és politika nem foglalkozik a BR-rel, mint ahogyan az európai „hivatalos” sajtó és média egésze sem – az alternatív média kivételével. Mintha nem is létezne a BlackRock. Például a németországi BR vezetője, bizonyos Dirk Schmitz teljesen ismeretlen mindenki számára. Van-é, aki e nevet ösmeré? Nincs.

Így persze könnyű működni, befolyásolni, irányítani, meghatározni államok és nemzetek sorsát. De itt tartunk sajnos.

A BlackRock az orosz–ukrán háborúban is nyakig benne van. A cég az előző amerikai kormány támogatásával lett Ukrajna „újjáépítésének” hivatalos koordinátora, amit szerződésben rögzítettek is a Zelenszkij-kabinettel, ha jól emlékszem 2022 decemberében. A BR a legnagyobb részvényese az amerikai fegyvergyártó vállalatoknak, többek között a Lockheednek, a Raytheon RTX-nek, a Northropnak, a ­Boeingnek, a General Dinamicsnek. A lényeg: a BR szempontjából minél tovább tart a háború, annál nagyobbak a nyereségek Ukrajna újjáépítése – vagy inkább birtokba vétele – kapcsán.

 

Tény viszont, hogy ]]>Trump]]> geopolitikai okokból ki akar vonulni a háborúból – neki Kína és az üzlet a fontos –, ezért a BR immáron az EU-n keresztül lép be a képbe, az unió által, az unión keresztül folytatja háládatlan szerepét a háború finanszírozásában. Trump utasítására most már nem Amerika harcol tovább, hanem átadta a terepet az európai NATO-országoknak, Merz, Starmer, Macron vezetésével. A BR immáron nem Kijevben tárgyal, hanem az Európai Bizottság mellett ül, és nagy részvényese az EU fegyvergyártó vállalatainak is, úgymint a BAE Systemsnek, a Rolls-Royce-nak, a Rheinmetallnak, az olasz Leonardónak, a multicég Airbusnak. Innen történnek a szállítások Ukrajnába, amiben immáron Merzre döntő szerep hárul.

Merz egyébként abban reménykedik, hogy az USA és a globális erők jóvoltából és befolyására leépülő német iparágaknak, az autóiparnak, a gépgyártásnak és az acéliparnak a fegyveriparban találhat utánpótlást. Ehhez viszont Merznek háborúra van szüksége, egy minél hosszabb háborúra, 

s mint látható, Nyugat-Európa, az „elszántak” csoportja mindent megtesz azért, hogy folytatódjon Ukrajna szenvedése – s ezáltal a profit növelése, többek között a BR javára. A háború folytatásához pedig olyan ideológiákra van szükségük, hogy Oroszország meg akarja támadni Európát, ezért kell mindenáron Ukrajnát védeni – ami nyilvánvalóan blődség, de jól hangzik.

Pont.

A háttérhatalom így teszi tönkre a világot. De van egy jó hírem: ha már értjük, vagy legalábbis jobban értjük, hogyan működik a világ, akkor már tenni is tudunk azért, hogy ez megváltozzon – a hit, az erkölcs és a szeretet irányában.

Csak ehhez függetlennek kell lenni a globális elittől! Ez az első feltétel!

Fricz Tamás - ]]>www.magyarnemzet.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Sport (730) Tereb (146) Irodalmi kávéház (549) Belföld (13) Alámerült atlantiszom (142) Kultúra (11) Mondom a magamét (9113) Szépségápolás (15) Mozaik (84) Életmód (1) Rejtőzködő magyarország (168) Egészség (50) Nagyvilág (1312) Gasztronómia (539) Flag gondolja (42) Mozi világ (440) Titkok és talányok (12) Heti lámpás (427) Politika (1584) Tv fotel (65) Jobbegyenes (3187) Nézőpont (2) Vetítő (30) Történelem (21) Autómánia (61) Emberi kapcsolatok (36) Gazdaság (762)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>