Az intézkedés hatására 120 milliárd forinttal több marad a bérből élőknél és munkaadóiknál.

Rövid számolás után azt kapjuk, hogy a munkaerőre rakódó adóteher átlagosan havi 2500 Ft-tal csökken. A munkajövedelmeket érintő fontos változtatás még, hogy az átlagbéren foglalkoztatott kétgyermekes kétkeresős családok havi 5000 Ft-tal több adókedvezményt tudnak érvényesíteni. E két adócsökkentés eredőjeként a kétgyermekes családok által realizált éves adómegtakarítás a ]]>110]]>-120 ezer Ft-ot  is elérheti, amennyiben a munkaadójuk az szja csökkentés teljes hasznát átengedi a szülőknek. Ebből világosan látszik annak a kormányzati stratégiai célnak a továbbvitele, amely a gyermekvállalás ösztönzésére és a munkából élők terheinek csökkentésére irányul.

Nem vagyok feltétlen híve az egykulcsos személyi jövedelemadó rendszernek, ugyanis a méltányosság versus hatékonyság vitában a világban tapasztalat társadalmi-gazdasági tendenciák ismeretében inkább méltányosság párti vagyok. (A 70-es évek óta erőteljes nyomás nehezedik a kormányokra, hogy a rövid távú hatékonyság érdekében áldozzák fel a méltányossági szempontokat. Ezek az áldozatok ugyanakkor a hosszú távú hatékonyságot veszélyeztetik. De ez önmagában megér egy külön bejegyzést.)

Viszont rátaláltam egy rendkívül izgalmas regionális összehasonlításra, ami teljesen más megvilágításba helyezi az egykulcsos személyi jövedelemadózást Magyarországon. Az egykulcsos szja bevezetése előtt, ha egy átlagbérért dolgozó alkalmazott havi 10 000 Ft-tal többet keresett, mert abban a hónapban többet dolgozott, az állam adók formájában 6 400 Ft-ot vont le a bérnövekményéből. Tehát az ún. marginális adóteher, ami azt fejezi ki, hogy a többletjövedelem mekkora részét vonja el az állam, Magyarországon 2010-ben még 64 százalék volt az átlagbér közelében keresőknél (1. ábra). Az egykulcsos személyi jövedelemadózással ez az érték 49 százalékra csökkent, ami már annyi mint Csehországban. Az átlagbér 167 százalékánál még ennél is nagyobb volt a marginális adóterhelés (2. ábra).

1. ábra: Marginális adóék az átlagbér 100%-ánál

(Adatok forrása: OECD)

2. ábra: Marginális adóék az átlagbér 167%-ánál

(Adatok forrása: OECD)

Vagyis az egykulcsos szja-ra való áttéréssel javult a magyar minőségi munkaerő térségbeli versenyképessége. Végre hasonló feltételekkel adózik, mint regionális versenytársainknál. Ez azt is jelenti egyben, hogy jobban megéri többet dolgozni, többet vállalni, mint korábban, mert az állam lényegesen kevesebbet von el a munkából származó jövedelmek után.

Gyakori érv az egykulcsos személyi jövedelemadózással szemben, hogy a bérből élők fölső 20 százaléka nyert 4-500 milliárd forintot, az alsó 80 százalék pedig ugyanennyit veszített. Ez így biztos, hogy nem igaz. A bérből élők fölső 20 százaléka valóban nyert, de az alsó 80 százalék nem veszített. Ugyanis az állam a kieső adóbevételeket a nem tisztán versenypiaci feltételek között működő és ezért átlagban nagyobb nyereséget realizálni képes cégekre (telko, bank, energetika, üzletláncok) kivetett különadókból fedezte, amelynek egy részét persze, ha tudták, a vállalatok továbbhárították. Ezt a hatást viszont kompenzálta a nehéz anyagi helyzetben lévőknél a rezsicsökkentés, valamint a kikényszerített béremelések és a minimálbér emelése. Az adórendszer 2010 utáni átalakítása tehát jövedelmet csoportosított át a munkajövedelmek felé a tőkejövedelmektől. Erre azért volt elsősorban szükség, mert bár 1970 és 2010 között az egy foglalkoztatott által előállított termékmennyiség megháromszorozódott, a nettó bér csupán 28%-kal nőtt.

Az egykulcsos személyi jövedelemadó rendszerben tehát van ráció. Nem a tehetősek adózása alacsony, hanem a szegényeké magas. Ezért azt a 120 milliárd forintot, amennyivel több maradna a zsebünkben 2016-ban a tervezett 1 százalékpontos szja csökkentés hatására, bent hagynám a költségvetésben és másra költeném. Hogy mire? Folyt. köv...

György László

egyetemi adjunktus,
BME Pénzügyek Tanszék

]]>www.hirado.hu]]> - Mozgástér-Blog