Vagy populista szövegként, vagy bértollnokként, vagy egyáltalán, aminek nevezni szoktak bennünket, téged, Barátom, azok, akiknek egyáltalán nem szokott meghasadni a szíve.

Sem a hazáért, sem az országért, sem a nemzetért, Istenért különösen nem, a szeretettekért sem, és úgy egyáltalán.

Mert ők „nem veszik szívre”. Mert nem ugyanaz a szív dobog bennük. Nem ugyanolyan a szívverésünk. Nem „látnak szívesen”. „Szívtelenek”. Ők nem ismerik a falvédők és emlékkönyvek „szív küldi szívnek” belső igazságát. Ugye, milyen szép a magyar nyelv? És ugye mennyire „szívünkön viseljük” sorsát?

Hát ezért kell a szívnek olykor meghasadni. Mert kinek, ha nem nekünk, neked, a mindenkori szívszélhűdéseseknek, akiknek nem jutott ki a fehéregyházi, mohácsi, mohi tisztes halál?

De azért is túléled, Barátom, még csak azért is, hogy ne örüljenek azok, akikkel nem egy ütemre dobban szívünk. De ez mellékes is. Inkább azért éld túl, hogy azok örüljenek, akik szívükbe zártak. Mert kevesen írtak, és kevesen írnak szívhez szólóan – ezért nagy fényűzés lenne most „szíves búcsút” venni tőled.
Maradsz, és forradással szíveden írsz tovább, ahogyan forradásokkal van tele ez a majdnem szív alakú Kárpát-medence is.

Azért is túléljük. Nem baj, ha senki nem köszöni meg. Akkor is szívesen.

 György Attila - magyarhirlap.hu                                                                       

Bayer Zsolt kollégánkon, a Magyar Hírlap főmunkatársán sikeres műtétet hajtottak végre, jelenleg is kórházban ápolják. Állapota javul. Az ő nevében is köszönjük olvasóink szeretetteljes érdeklődését, aggódó jókívánságait, amelyeket kérünk, hogy a Magyar Hírlap internetes oldalán, György Attila írása alatt, vagy a mh@magyarhirlap.hu elektronikus levélcímünkön tegyenek meg. (MH)