Ennyi lenne a hír. És természetesen a hír után érkezik az elemi felháborodás, jönnek a kommentek, hogy ki mit is csinálna ezzel a három állattal (igen, én is megölném mindegyiket), de tudjuk, mindez nagyjából három napig tart. Három nap elteltével már feledésbe merül az Uppsalában nyilvánosan megerőszakolt svéd lány esete, hiszen annyi új érdekesség fog történni, annyi izgi dolog, celebekről fog kiderülni valami fontos, lélekkufár, szemmel láthatólag megőrült pártelnök szelfizik a nyitott klotyó előtt a feleségével, és ki tudja, három nap alatt mit fognak elkövetni ismét migránsok valahol, valahol Európában.

Ebben a beteg, ocsmány világban végzetesen jelen idejűvé vált az ember, úgyhogy a svéd lány esete sem tarthat számot huzamosabb figyelemre.

Pedig a svéd lány esete tényleg lehetne vészcsengő is.

Ugyanis ebben a borzalomban több van, mint egyszerű borzalom. Több ez, mint három ránk szabadított muszlim állat szokásos rémtette. Ez ugyan­is üzenet. Éppen olyan üzenet, mint egy jól megtervezett és megszervezett terrorcselekmény.

A terror lényege, attribútuma is a nyilvánosság. Ha a terror után nem derül ki azonnal, hogy ki volt az elkövető, és melyik szervezet vállalja magára a halált, akkor a dolog maga válik értelmetlenné. A halálnak, a szenvedésnek üzenetté kell válnia, kötni kell valahová, valakihez, kötni kell egy eszméhez, másképpen felesleges az egész.

Az Európára szabadított horda eddig is erőszakolta az európai lányokat és asszonyokat, szerteszéjjel, mindenfelé, Finnországtól Itáliáig. S miközben Európa-szerte szorultak tehetetlenül ökölbe a kezek, Európa-szerte magyarázatokkal álltak elő mindazok, akik ennek az elviselhetetlen állapotnak a legfőbb bűnösei. (Igen, miután kitakarítottuk végre Európából ezt a mocskot, sort kell majd kerítenünk arra is, hogy felelősségre vonjuk a mocsok behordóit, szétkenőit, gyámolítóit is, méghozzá szigorúan és alaposan!)

A magyarázatok mind-mind a mi „megértésünket” és „toleranciánkat” vették célba, hangsúlyozva, hogy ezek a „szerencsétlenek” más kultúrából érkeztek, ahol másképpen tekintenek a nőkre, és rengeteg szenvedésen mentek keresztül, ezért frusztráltak, továbbá a nyelvi nehézségek miatt nehezen teremtenek kapcsolatot, de hát fiatal férfiakról van szó, és szükségük van a szexre. Igen, ezt mind képesek voltak elmondani nekünk, és ezek ugyanazok, akik utcára vonulnak, ha egy európai fehér férfi véletlenül hozzáér egy nőhöz, és idegrohamot kapnak, ha valaki azt meri mondani, hogy az abortusz rossz.

Tehát volt időnk hozzászokni ahhoz, hogy megerőszakolják a lányainkat és asszonyainkat, és a magyarázatokat is készen tálalták nekünk a mocskoknál is rosszabb mocskok. De ez az uppsalai eset más. Ez nem erőszak, hanem a terror egy új formája. Uppsalában, abban a rettenetes szobában nem az erőszaktevés volt a lényeg. Az erőszak csak az eszköz volt, az üzenet, amelyet célba akartak juttatni.

Uppsalában, abban a rettenetes szobában, három kiirtandó muszlim állat azt üzente nekünk, hogy tessék, mi ezt is megtehetjük, és meg is tesszük, méghozzá élő egyenes adásban, a szemetek láttára! Azt üzenték Uppsalából, hogy pontosan ennyibe vesznek minket, ennyibe veszik Európát, az európai embert, a kereszténységet, ennyit törődnek a hitünkkel, az erkölcseinkkel, a szokásainkkal, a hagyományainkkal, ennyire érdekli őket a törvény, a mi törvényeink, ennyire félnek a következményektől, ennyire félnek tőlünk – azt üzenték nekünk Uppsalából, hogy ők az urak itt, ezen a tájon, s éppen gyakorolják a leigázók ősi jogát, ősi jussát, a leigázottak asszonyainak és lányainak rituális megerőszakolását.

Ez az üzenet. Ez a terror. Ez Uppsala.

És ettől kezdve már nem az a kérdés, hogy meddig tűrjük el mindezt, hanem az, hogy tényleg leigázottak vagyunk-e?

Azt remélem, nem vagyunk azok.

Igaz, hogy pontosan úgy viselkedünk, pontosan olyan akarattalan, nyomorult, lótuszzabáló zombiként viselkedünk, de mégis, muszáj hinnem, hogy fel fogunk támadni. Hogy Európa feltámad, magához tér, és megmutatja, hogy nem igázták le. Még nem.

Igaz, ha a demográfiai helyzet olyan marad, amilyen most, akkor Európának, az európai embernek és civilizációnak így is, úgy is vége van. Csak idő kérdése, ugyanis egyszerűen kihalunk. Tehát az első és legfontosabb kérdés, vajon hajlandó-e az európai ember a fajfenntartásra, ami mégis csak

az élőlények egyik legfontosabb alapösztöne. Igen, erre kell választ adnia Európának, méghozzá nagyon hamar, mielőtt végképp visszafordíthatatlanná válik a folyamat. És azt is tudnunk kell, hogy a ránk szabadított mocskoknál is aljasabb mocskok azok, akik ebben a végzetes demográfiai helyzetben a bevándorlást és bevándoroltatást kínálják megoldásként, így gyorsítva fel az európai civilizáció teljes pusztulását.

Igen, éppen ezzel érkezünk el a másik alapösztönhöz, ami nélkül nincsen élet: az önfenntartás ösztönéhez. Igen, az a kérdés, vajon addig is, ameddig visszaszerezzük a fajfenntartás ösztönét, megtartjuk-e legalább az önfenntartás ösztönét? 

Uppsala ezt a kérdést veti fel, mindennél élesebben, hogy vissza tudunk-e élő, egyenes adásban üzenni ezeknek az állatoknak, hogy nem, még nem vagyunk leigázva. Élő, egyenes adásban, azon a nyelven, amit ezek is megértenek. És amitől végre elkezdenek rettegni…

Bayer Zsolt - ]]>http://www.magyarhirlap.hu]]>