Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
lead-cropped-0-1.jpg

Bayer Zsolt: Tűrhetetlen (8.)

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Például az, ha Hóman és Lukács érdemeit egyaránt elismerjük, ezzel együtt pedig nem hallgatjuk el egyikük bűneit sem. Leginkább az okulásunk okán.

S akkor szobraik felett ott lebeghetne az örök figyelmeztetés: Erényeiket elismerjük és tiszteljük, bűneiket megvetjük és örökre elvetjük.

De valami akadályozza ezt a természetesnek és egyszerűnek tűnő megoldást, ezt a lehetőséget. Kár lenne, ha örökre így maradna. Több okból is. Először azért, mert egy esetben már sikerült konszenzusra jutni egy történelmi személyiség megítélésében. Nagy Imre ez a személyiség.

Amikor készültem erre a cikksorozatra, tudtam, hogy őróla muszáj lesz írnom. De Sebes Gábor megelőzött, és olyan tökéletesen írta meg mindazt, amit ebben a tárgykörben meg kellett írni, hogy nem marad más hátra, mint az ő gondolatait megismételni ezeken a hasábokon is:

„Ha valaki azt hiszi, hogy a baloldalt nem a kormány lejáratásának szándéka vezeti, hanem valamiféle elmaradt »emlékezetmunka« elvégzése, a történelmi személyiségek és események árnyalt és a valóságnak megfelelő értékelése, az nagyon el fog szomorodni, mire írásom végére jut. Be fogom ugyanis bizonyítani, hogy a baloldali emlékezetpolitika nem áll a jobboldalé fölött, hanem cinikus, a kettős mércén és az áldozatok iránti teljes közömbösségen alapuló, kizárólag politikai eszköz.

Budafok-Téténynek, ahol önkormányzati képviselő vagyok, jelentős német nemzetiségű (sváb) lakossága volt, hiszen ők alapították Budafokot, és Nagytétényben is sokan laktak. Kitelepítésük évfordulója kapcsán bukkantam arra, hogy Nagy Imre, mint a kommunisták által delegált belügyminiszter nyújtotta be 1945. december 22-én a kormány elé a jogfosztó rendelettervezetet, majd ő adta ki a végrehajtási utasítást is. Nagy a német nemzetiségűek kitelepítését »magyar nemzeti kötelezettségnek« nevezte. Mintegy 180.000 embert fosztottak ki, majd deportáltak Magyarországról, szörnyű körülmények között. Nagy Imre egyébként mind az 500 ezret ki szerette volna telepíteni.

Érdekelni kezdett Nagy Imre életútja. Nagy nem egyik pillanatról a másikra vált ennyire kegyetlenné, hiszen 1944-ben olyan ország állampolgáraként és ügynökeként jött Magyarországra, ahol már jóval a nácik előtt kitalálták az »ellenség« kifosztását, koncentrációs munkatáborokba gyűjtését, majd megölését.

Nagy Imre 1918-20 között vörösgárdista, csekista, részt vett az orosz polgárháborúban. 1921–22-ben a szovjet belügyi népbiztosság, az NKVD kötelékében, majd a Vörös Hadsereg hírszerző csoportfőnökségén szolgált. Rövid magyarországi tartózkodás után, 1930-ban a Szovjetunióba emigrált, azonnal, önként jelentkezett az NKVD-nél besúgónak. Legalább 203 embert jelentett fel, közülük 12-őt kivégeztek. 1936-ban felvette a szovjet állampolgárságot, amitől soha nem vált meg. Nagy Imre 1938. június 30-i keltezésű, saját kezűleg írt önéletrajzában büszkén írja: »Hosszú ideje odaadóan és tisztességesen együttműködök az NKVD-vel a népellenség minden fajtájának megsemmisítéséért vívott harcban.«

Nagy 1950. júniustól 1952. júliusig az MDP KV Adminisztratív Osztályát vezette. Mivel ez felügyelte a fegyveres szervezetekben a »pártmunkát«, a szovjetek feltétlen bizalma és támogatása kellett ehhez a poszthoz. 1950-ben, a legsötétebb időszakban begyűjtési miniszter (1951-ben az addig legszigorúbb rendeletet is ő nyújtotta be!). Hogyan tett eleget feladatának? A történészek szerint 1948-1956 között a »közellátás veszélyeztetéséért« 193 826 főt ítéltek el a bíróságok, 1951-53 között egyedül több mint 120 ezret. Egyes adatok szerint legalább száz eljárás halálos ítélettel zárult. 1950-53 között több mint 600.000 termelő hagyta el a mezőgazdaságot, közülük 220.000 1952-ben hagyott fel a termeléssel.

1953-ban miniszterelnök-helyettesként Nagy szólította fel az országgyűlést Sztálin emlékének a törvénybe iktatására: »Lélekben mi is ott állunk az emberiség nagy halottjának ravatala mellett, hogy a fájdalmas csapás nehéz óráiban legbensőbb részvétünkkel osztozzunk a nagy szovjet nép mélységes bánatában.« 1953-ban a szovjetek csináltak belőle miniszterelnököt. 1956. október 24-én – már kormányfőként – statáriumot hirdetett, és fegyverletételre szólította fel a forradalmárokat. A következő napokban csak sodródott, tanácsadói és az őt felkereső küldöttségek pillanatnyi hatására hozta meg döntéseit, amelyeknek a forradalom menetére semmiféle hatása nem volt. November 4-i búcsúja a legszörnyűbb: »Csapataink harcban állnak, a kormány a helyén van«, jelentette be a rádióban, majd azonnal a jugoszláv követségre menekült. A pesti srácok, akik hittek neki, meg harcoltak és meghaltak értelmetlenül.

Snagovi fogságában még azon aggódott, a kádári MSZMP vajon fenntartja-e párttagságát. »Én magam a párttól elszakított kommunistának tartom. Nem tudom, minek tartanak mások, minek tart a párt. Nem ismerem, hogyan látja a helyzetemet az MSZMP Központi Bizottsága, nem tudom, mi a véleménye, lehetünk-e tagjai ennek a pártnak, vagy se« – áll a lehallgatási jegyzőkönyvben.

És most térjünk vissza az emlékezetpolitikához. Nagy Imre a forradalom mártír miniszterelnökeként van számon tartva. Az országban legalább 15 utca, tér van róla elnevezve. Budapest központi terén szobra áll, ahová Gyurcsány Ferenc jár dörgölőzni. »Vajon te, Imre, mit tennél a helyemben?« – kérdezte a besúgó, deportáló, padláslesöprő sztálinista szobrától. Na hiszen!

Gyurcsánynak és az akkor a vezetése alatt álló MSZP-nek vajon szembe kellett-e néznie azzal a váddal, hogy a sztálinizmust-rákosizmust akarják restaurálni? Számon kérték rajta a magyar felelősséget a németek kitelepítésében? Felrótták neki, hogy a magyar közigazgatás hathatós részvétele nélkül nem lehetett volna 180.000 embert deportálni? Hogy Nagy magas posztokat töltött be a Rákosi-diktatúra alatt? Hogy Nagy Imre gaztetteit nem ellensúlyozza, hogy a saját elvtársai kivégezték? A válasz: nem. Nem hogy az nem merült fel, hogy Nagy Imre érdemtelenül, tudományos teljesítmény nélkül megszerzett akadémiai tagságát ideje lenne törölni, hanem egyenesen az MTA tartja fenn az Orsó utcai (zsidóktól elrabolt) Nagy Imre-emlékházat. Vessük mindezt össze a Hóman-szobor körüli vitákkal. (Hóman egyébként személyesen mentett zsidókat a vészkorszak alatt, szemben Naggyal, aki hóhérkézre adta jó néhányukat.)” (Sebes Gábor: Emlékezet és cinizmus).

(Folytatjuk)

Bayer Zsolt - ]]>www.magyarhirlap.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Emberi kapcsolatok (36) Mozi világ (440) Autómánia (61) Mozaik (83) Titkok és talányok (12) Tv fotel (65) Vetítő (30) Tereb (146) Irodalmi kávéház (537) Szépségápolás (15) Kultúra (6) Nagyvilág (1309) Rejtőzködő magyarország (168) Gasztronómia (539) Belföld (10) Egészség (50) Sport (729) Politika (1582) Életmód (1) Gazdaság (702) Heti lámpás (310) Történelem (17) Mondom a magamét (7501) Alámerült atlantiszom (142) Jobbegyenes (2778) Flag gondolja (36) Nézőpont (1)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>