Töprengtem kicsit, kell-e ezzel egyáltalán foglalkoznom, éri-e az időt, amit majd ráfordítok, érdemes-e egyáltalán egy Jámbor Andrásba beleölni a perceket, melyek összeállnak úgy háromnegyed órává is, elvéve ennyit a hasznos, békés, normális életből, elrabolva könyvtől, vagy csak a Csengetett Mylordtól – szóval, kell-e nekem egyáltalán felemelnem ezt a becstelen alakot a tűrhetetlenség magasságába.

Szomorúan bár, de úgy döntöttem, kell.

Kell, mert kristálytisztán sűríti magába mindazt, amiért ezekkel tényleg nem lehet soha, de soha egy levegőt szívni, ez egy zárvány, ami mutatja, miért nincs kiegyezés, és nem is lesz ezekkel soha. És akkor kezdjünk bele.

Írtam egy cikket a Népszabadság-ügyről, mert végül is, miért ne írtam volna. S szerepelt ebben a cikkben két gondolat, ezekbe kapaszkodott bele Jámbor, a kettős mérce, a hamis súly, az elcsalt mérték, a rövidített méterrúd falusi szatócsa, zugpálinka mérője, bögrecsárdása, lélekért szeszt mérő uzsorása.

Egyfelől visszaemlékeztem régi időkre, a nyolcvanas évek közepére, végére, imigyen: „És a »Moszkváig« átfutotta az emberfia a »Nemzetet«, és látta, hogy kiknél van még »Nemzet«. Azokkal összetartoztál. Akik pedig Népszabadságot szorongattak a hónuk alatt, azok voltak a rohadt, tetves komcsik, akiknek majd szét kell cseszni a fejét.”

Továbbá le mertem írni ezt is:

„[…] a Kádár-rendszer egyik legutolsó, legaljasabb »műhelye« tűnik el talán örökre.”

Erre pedig imigyen reagált ez az ócskás, ez az ószeres:

„Ezekkel az idézetekkel illette kollégái lapját Bayer Zsolt: annak a lapnak a vezetőségét, ahol se a főszerkesztő, se a főszerkesztő-helyettesek nem idősebbek 50 évnél.” És még ezzel is:

„(…)Bayer Zsolt még tartogat pár meglepetést a Népszabadságnak szánt nekrológjában. Jobbikozik, megpróbálja a megyei lapos újságírókat a Népszabadságos kollégákkal szembeállítani, komcsizik, szembeköpi Bächer Ivánt, és persze megtudhatjuk, ő már akkor is ellenálló volt a Népszabadságban, amikor ott dolgozott.

Sajnos nem találták meg még a megfelelő szavakat arra, amit Bayer Zsolt emberi minősége képvisel, de nem a lovagkereszt az.”

Hja, kérem, ismerjük ezt, idestova húsz éve hallgatom, azóta, hogy még 1998-ban, a Budagyöngye bevásárlóközpontban Andrassew Iván hozzám lépett az alagsori zöldséges bolt bejáratánál, és csak úgy menetben, csak úgy hamarjában, gyorsan, mintegy mellékesen odasúgta a fülembe: „A többiek üzenik, most már hagyd abba, ne vidd túlzásba, és ezt mondom én is…”

Vonatkozott ez arra, hogy fejezzem be a Fidesz melletti kampányolást a Magyar Nemzetben.

Megmarad az ilyesmi, na. Ráadásul utólag nyeri el valódi értelmét. Hiszen akkor, abban a sűrű, beteg pillanatban alig-alig volt felfogható, s csak egy hülye vigyort csalogatott elő, holott komolyság volt, vérre menő jelzés, az volt A JEL, hogy tudjam, hol a határ.

S azóta hallgatom a lélekkufárok dörgedelmeit, kioktatásait, azóta jönnek újra és újra a megfellebbezhetetlenek, akik egész életükben nem csináltak mást, csak posztamenseket tuszkoltak egymás segge alá, őszintébb pillanataikban pedig saját ülepük alá. Azokról a posztamensekről szórják szanaszét szánalmas szavaikat, eszméik és féligazságaik roncsait, no és persze a tengernyi hazugságot. Ezt szórják a belterjes közegnek, a beltenyészetnek, ahová valójában születni kell, bekerülni pedig csak úgy lehet, ha megtagadsz mindent, aminek köze van a normális élethez.

Igen, azóta, 1998 óta hallgatom ezeket, úgyhogy tökéletesen védett vagyok. Mi védettek vagyunk. Immunisak lettünk, megkaptuk a védőoltást, már illatos keszkenőt sem kell orrunk alá szorítanunk, amikor átkelünk a belőletek kipárolgó, miazmás közegen, vagy amikor ránk tüsszentetek.

Megkaptuk a védőoltást, legkésőbb 1998-ban vagy 2002-ben, amikor az MSZP „diadala” után Ujhelyi István személyesen hívta fel a Duna Tv akkori vezetőjét, Pekár Istvánt, és huszonnégy órát adott neki, hogy rúgjon ki engem, és az akkori ATV vezetősége szintúgy huszonnégy órán belül szüntette meg az akkori ATV egyetlen nézett műsorát, a Sajtóklubot. Nem tudok nem emlékezni arra a kétségbeesett ötletre, ahogy Lovas Pista kitalálta, menjünk át Ausztriába, „szabad földre”, és ott tartsunk egy nyilvános sajtóklubot és persze nemzetközi sajtótájékoztatót a magyarországi sajtószabadság helyzetéről.

Meg is szerveztük a dolgot, s a nevezetes nap előestéjén értesítést kaptunk az osztrák hatóságoktól, hogy nem engedélyezik a megmozdulásunkat, és nem fognak átengedni bennünket és a bennünket kísérő tömeget a határon.

Akkor kaptunk védőoltást a „szabad föld” illúziója ellen is. És ugye, mennyire szép az élet, hogy most már ez az emlék is ilyen aktuálissá válik, ennyire beszédes lesz, ahogy a Népszabadság harcosai vonulnak éppen Bécsbe, tiltakozni és nemzetközi sajtótájékoztatót tartani. A „szabad földre”. Ami nekik szabad, valóban…

Bayer Zsolt – ]]>www.magyarhirlap.hu]]>