Ma 2020 szeptember 26. Jusztina napja van. Holnap Adalbert napja lesz.
lead-cropped-0.jpg

Ezt nézzék meg...

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Akkor alább, minden felvezetés nélkül:

valami blogról egy „mű”, amit az Index –nyilván minden hátsó szándék nélkül, hiszen ők olyanok- „szemlézett":

„Nemzeti dalainkról

2018.08.21. 12:51 Lobra

Ezúttal nem az ismert Petőfi-vers kerül terítékre, hanem valódi dalok, vagyis megzenésített versek. Nem is akármilyenek. A két költő Kölcsey Ferenc és Vörösmarty Mihály, a két zeneszerző Erkel Ferenc és Egressy Béni. Ennyiből már kitalálható, hogy a Himnusz és a Szózat az a két zenemű, amelyről megkísérlem elfogulatlanul, a hozzájuk társított emocionális ballasztot lehámozva leírni a véleményemet. Megegyeznek abban, hogy a költők terjedelmes verséből mindkettő csak az első nyolc sort használja fel; Kölcseinél ez egy, Vörösmartynál két versszakot jelent.

A keletkezés időrendjét követve, kezdjük a Himnusszal. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a multimédia tartalom nemcsak az énekhangot és a zenekíséretet, de a versszöveget is tartalmazza.

A nyolc soros versszakban az egyes sorok szótagszáma szabályosan váltakozó: 7-6-7-6-.... A sorok lejtése inkább ereszkedő: hat sorban az első szótag feltétlenül hangsúlyos, csak a negyedikben és a nyolcadikban hangsúlytalan. A rímelés keresztrímes, meglehetősen bőven élt a költő az azonos toldalékok használata révén történő összecsengetéssel. Kevésbé nyakatekerten ezt ma úgy mondanánk, hogy dominálnak a ragrímek; akkoriban ez még nem volt ritka és nem vélték úgy, hogy negatív hatással volna a minőségre.

Vizsgáljuk meg a kísérő zenét, egyelőre a szövegtől függetlenül, de azért szövegsoronként:

az első sor zeneileg tökéletesen szimmetrikus, grafikailag egy gótikus toronyt írna le; az egyes hangok között a távolság félhangokban mérve, a kezdő nagyterc hangról indulva: +1+2+5-5-2-1;

a második sor ereszkedve indul, majd a két záró hang kissé "visszakanyarodik", a félhang-távolságok a kezdő szext hangról indulva: -2-2-1-2+2+1;

a harmadik sor majdnem tökéletesen megismétli az elsőt; a különbség annyi, hogy a gótikus torony "karcsúbb": két félhanggal lejjebbről indul, a "csúcs" viszont két félhanggal feljebb van: +2+1+9-9-1-2;

a negyedik sor a másodikat ismétli meg, szintén két félhanggal lejjebbről, a kvintről indulva: -2-1-2-2+2+2;

innentől elmarad az első négy sor páronkénti ismétlése, és egy lépegető-ereszkedő séma lép a helyébe: az ötödik sor a tonika oktávjáról indulva lényegében ereszkedő jellegű: -1-2-1+1+2-7;

a hatodik sor az előzőhöz képest négy félhanggal feljebbről indulva lényegében ugyanazt a sémát ismétli: -2-2-1+1+2-7;

a hetedik sor még egy félhanggal feljebbről indul, de már kifejezetten ereszkedő: -1-2-2-1-2-2;

a nyolcadik sor "befejezi" az előző sor ereszkedését, egy apró visszakanyarodással egészen le a tonikáig: -2-1-0-2-0+2-4.

Hozzá kell még tennem, bármiféle sanda vád szándéka nélkül, hogy a Himnuszunk második sora szinte hangról hangra megegyezik a "Gotterhalte" néven ismert, Joseph Haydn által jóval korábban szerzett osztrák császári himnusz második sorával, és a két zenemű ötödik sorai is eléggé hasonlatosak egymáshoz.

Most pedig térjünk át a szöveg és a zene illeszkedésének kérdésére. Amint említettük, a versszöveg páratlan sorai 7, páros sorai 6 szótagosak. Nos, Erkel zenéjének mind a nyolc sora 7-7 hangjegyet tartalmaz, ezért énekléskor minden páros sorban kénytelen a kórus egy-egy úgynevezett hajlítást végrehajtani: a sornak egy adott szótagjában meg kell dupláznia a magánhangzót. Azt kell mondanom, hogy ezt nem igazán tartom professzionális megoldásnak, persze az ízlések ebben is lehetnek eltérőek.

Itt az idő, hogy rátérjünk a Szózatra. Az előző elemzést alapnak tekintve, bárki hasonló módon végigmehet a kétségtelenül fülbemászó, érzelmes zenedarab sorain, levonva a maga következtetéseit.

Természetesen nem hallgatom el a véleményemet én sem. Vörösmarty verse inkább jambikus, emelkedő ívű, a sorkezdő szótagok között több a hangsúlytalan (vagy rövid), mint a hangsúlyos (vagy hosszú). A páratlan sorok 8, a páros sorok 6 szótagúak, a séma félrímes.

Nem néztem utána, hogy a profi zenei szakma hogyan ítéli meg Egressy Béninek, a megzenésítőnek a teljesítményét. Maga a zenedarab, amint talán már említettem, megnyerő, még ha kissé túldíszítettnek is hangzik; ami viszont a szöveggel való illeszkedését illeti, nem tudom másként megítélni, mint elrettentő példaként. Számos alkalommal kénytelen a kórus hosszan kitartott hangot énekelni egy nyilvánvalóan rövid, hangsúlytalan szótagra, nem is szólva a hajlítások nagyon nagy számáról, sőt: az énekelt verzió kénytelen bizonyos helyeken belenyúlni a megírt versszövegbe ("... meghalnod kell"). Ha azt mondom, hogy ez a megzenésítés nem tartozik a szakma csúcsteljesítményei közé, akkor nagyon visszafogott vagyok...”

És akkor most, hogy elolvasták a „művet”, megkímélem magam attól, hogy bármit hozzá fűzzek. Inkább idemásolom az olvasói kommenteket:

"Veridicus76 2018.08.22. 10:03:53

"Nem néztem utána, hogy a profi zenei szakma hogyan ítéli meg Egressy Béninek, a megzenésítőnek a teljesítményét."

Akkor nézz utána, majd rögvest ezután indulj el határozott léptekkel a picsába, te szánalmas kis pöcs.

Veridicus76 2018.08.22. 10:06:00

Senki nem énekli úgy, hogy "meghalnod kell." Szóval irány vissza a jótékony ismeretlenségbe, ahol recskázhatsz a magyargyűlöletedre, te libsi fasz.

fraki 2018.08.22. 10:14:38

Nem gondolom, hogy libsi fasz vagy, de ettol meg eleg nagy hulyeseg a szovegre illeszkedest minosegbeli mercenek megtenni. A "meghalnod" tárgyi tevedes.

Tom66 2018.08.22. 10:15:55

Szeretném hinni, hogy minden hátsó szándék nélkül született és jelent meg az Index hasábjain ez a vélemény.

Már az is elgondolkodtató, hogy hivatalosan a Himnusz a Magyar Köztársaság alkotmányába csak 1989-ben került be. Voltak kísérletek, felkérések új himnusz megalkotására(Kodály Zoltán - „Minek új? Jó nekünk a régi himnusz.”),de szerencsére ezek mind meghiúsultak. Olybá tűnik, hogy a balliberálisoknak semmi sem szent, ami nemzeti, így hát ezt is kikezdik.

dreamhotep 2018.08.22. 10:17:11

azok nem ragrímek csak szólok

Savior 2018.08.22. 10:23:39

@Veridicus76: Mindig olyan "jó" olvasni a hozzád hasonló kultúrlények sorait. Nyilván mindenki magyargyűlölő, aki kritikát merészel megfogalmazni valami NAGYMAGYAR dologgal kapcsolatban. Pl. Széchenyi is az volt (mégis, milyen kis libsi pöcs dolog az a hídpénz, nem?), Petőfi dettó...

Az meg a másik kérdés, hogy ha süket vagy, akkor miért beszélsz zenéről? Vagy csak annyira lusta, hogy nem vagy képes elindítani a beágyazott videót a Szózatról, és meghallgatni, hogy mégis ott hogy éneklik? Vagy ők mind senkik?

ze11 2018.08.22. 10:24:07

Érdemes meghallgatni a Szózat Illés Lajos féle megzenésítését... Sokkal magyarabb és szebb szerintem.

A Himnusz meg szöveggel-zenével a "sírvazokogós desz@rnekünk" képet festi, ami ugyan "magyarosch", de nagyon gáz.

Madnezz · ]]>http://sorfigyelo.blog.hu]]> 2018.08.22. 10:28:19

Azért azt figyelembe kellene venni, hogy ezek a szerzemények másfél évszázaddal ezelőttiek, azóta rengeteget fejlődött popszakma. Persze lehettek volna futballstadionban énekelhető lendületes áriák is. :D"

Hát ennyi. Azért egy megjegyzést mégis… én semmiképpen nem vetném el a „libsi fasz” meghatározást. Főleg az index kapcsán…

Bayer Zsolt - ]]>https://badog.blogstar.hu/]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Mozaik (83) Titkok és talányok (12) Gazdaság (652) Belföld (5) Mozi világ (440) Vetítő (37) Sport (729) Mondom a magamét (4814) Tv fotel (65) Alámerült atlantiszom (142) Egészség (50) Irodalmi kávéház (490) Autómánia (61) Életmód (1) Tereb (140) Politika (1571) Flag gondolja (33) Gasztronómia (539) Heti lámpás (243) Kultúra (6) Szépségápolás (15) Történelem (14) Nagyvilág (1452) Rejtőzködő magyarország (171) Jobbegyenes (1854) Emberi kapcsolatok (36)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>