Már képtelen olyan ütemben kiürülni, hogy ne rettegjen a széthullástól.

„A tömeg széthull. Érzi, hogy szét fog hullani. Fél a széthullástól. Megmaradnia csak akkor lehet, ha a kiürülés folyamata folytatódik, újabb csatlakozó emberek által. Csakis a tömeg növekedése gátolhatja meg, hogy egyedei visszamásszanak magánterhei alá” – írja Canetti.

De a tömeg elérte maximális kiterjedését, s ez szükségképpen és magától értetődően jár együtt az intellektus soha nem látott mélyrepülésével.

Már nincs kit beszippantson a tömeg, ugyanis már csak néhány megszállott kívülálló maradt. Néhány beszippanthatatlan. Ami persze szinte öngyilkosság.

A korszellem pedig még soha nem igényelte ennyire a tömeget, mint ma. A globális tőkés világgazdaság a legnagyobb tömegzabáló moloch. Ilyen még soha nem volt eleddig a történelemben. A kommunizmus ehhez képest kifejezetten intellektuális kalandnak mondható, ugyanis első pár percét leszámítva soha nem volt képes illúziókkal szolgálni, csak és kizárólag erőszakkal.

Az erőszak pedig nem tudja felvenni a versenyt az illúzióval, ha a tömeg megteremtéséről és fenntartásáról van szó.

Ha Sztálin, Rákosi, Brezsnyev és Kádár világában lehetett volna Starbucksban üldögélni és Pokémonra vadászni, ezek a rendszerek nem dőltek volna meg soha.

De megdőltek, és helyükre ült az illúziók versengése, a tömeg elvarázsolása, ami ezerszer hatékonyabb bármely erőszaknál, s a leghatékonyabb, ha a tömeget felruházzuk az egyéniség és kiválóság illúziójával. Ez lesz a lélektani pillanat, amelyben a tömeg egyszerre fog megtámadni minden határt, hogy végképp eltüntesse a kívülállást. A másság tiszteletének fetisizálásával lehet leghatékonyabban felszámolni minden másságot.

„Az a közönséges pusztítás, amelyet elsőül említettünk, nem más, mint az összes határ elleni támadás. Ablaka és ajtaja háznak van, és a külvilágtól való elhatárolódásnak ablak, ajtó a legérzékenyebb része. Ha az be van törve, akkor a ház individualitását vesztette. Akkor bárki kedve szerint behatolhat, senki és semmi sincs megvédve odabent. Az ilyen házakban pedig rendszerint és vélhetőleg olyanok bújnak meg, akik elhatárolnák magukat a tömegtől, ellenségei. Most viszont megsemmisült, ami elválasztja őket. Semmi sem áll köztük és a tömeg között. Kijöhetnek és csatlakozhatnak hozzá. Kiterelhetők.”

Canetti óta a helyzet sokat romlott, és közeledik a végkifejlet.

A végkifejlet jele, amikor a tömeg feljogosítva érzi magát mindenre, ugyanakkor minden jogosítványt megvon másoktól, a hozzá nem tartozóktól, és mélyen meg van róla győződve, hogy amit neki mint tömegnek szabad, ami az ő szabadságában áll, az bárki másnak, kívülállónak szigorúan tilos.

Vonatkozik ez mindenre, de a virtuális világban mindenekelőtt a vélemény és a sajtó szabadságára, valamint a nyelvpolitikára. S igaz Canetti másik gondolata is, miszerint „ha kívülről támadják a tömeget, az csak erősödik. Akiket testileg kergetnek szét, azok még nagyobb erővel tömörülnek ismét.”

Hiszen nem tehetnek mást.

Ha megszűnik tömeglétük, és a tömegben elnyert különlegesség, egyediség, egyéniség illúziója, akkor nem egyszerűen megszűnnek létezni, de nem is marad utánuk semmi. Holott nekik ez a legnagyobb illúziójuk: hogy az emberiség egész történelme, maga a história szükségképpen és okkal torkollott beléjük, hiszen ők a létezés legfelső foka. Így válik semmivé a múlt és a jövő is, és marad a kiürült pillanat, amit a tömeg felmagasztalt az Isten helyére. És ebben a kiürült pillanatban ismer egyedül önmagára, önmaga istenségére és legyőzhetetlenségére.

Ha ezt elveszítené, mindent elveszítene, sokkal többet a puszta létezésnél. Nem veszítheti hát el, viszont el kell veszejtenie mindent és mindenkit, aki közé és e közé az illúzió közé merészel állni.

A mindenben Bastille-t látó tömeg most a maradék kívülálló ellen fordul. S mint mondtam, kihirdeti, hogy amit neki szabad, azt másnak szigorúan tilos.

(Folytatjuk)

Bayer Zsolt - ]]>www.magyarhirlap.hu]]>