Ma 2024 október 13. Kálmán, Ede napja van. Holnap Helén napja lesz.
e03580c89a7594a0b61578e433d83443.jpg

Bayer Zsolt: Sziliség

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)

Diplomázása után a Pécsi Városi Tanács gyámügyi előadója, 1984-től csoportvezetője volt. 1985-ben a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatósághoz került, előbb jogtanácsos, majd hatósági osztályvezetőként dolgozott. A rendszerváltás után a Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság, majd a Környezetvédelmi Felügyelet hatósági részlegének vezetője volt 1992-ig.

2003-ban a Pécsi VSK női kosárlabda-szakosztályának társadalmi elnökévé választották, mely posztot 2005-ig viselt. 2008-ban a Pécsi Tudományegyetem címzetes egyetemi docense lett.

Persze-persze, most sorolni kellene… Az összeset. Attól fogva, hogy egy Herényivel összejátszva asszisztált az ős-MDF-esek kinyírásához, odáig, hogy az ő szavazata mentette meg Gyurcsányt. Közben pedig mindvégig úgy tettek, mintha ők ketten rosszban lennének. Szili volt az "emberarcú" MSZP.

Hát persze. Emlékeznek még az "emberarcú szocializmusra"? Na, olyan se volt. Miképpen emberarcú MSZP sincsen, csak MSZP. S az MSZP-ben a farizeus Szili.

Ezért nem sorolom mindazt, amit tett. S még azért sem, mert önmagában elképesztőnek tartom, hogy hét ilyen esztendő után még bármit is sorolni kell, kellene. Elképesztő és végtelenül szomorú, hogy ezután a hét átkozott, elátkozott év után még mindig kampányolni szükségeltetik.

Önmagában tragédia és lehangoló és szánalmas, hogy még mindig nem zavarták el őket az anyjuk keservébe. Ellenkezőleg! Jönnek-mennek, intézkednek, tovább lopnak, hazudnak, csalnak, manipulálnak, s Bajnait is sikerült elővarázsolniuk a gazemberségek cilinderéből. Szili meg jön, és eljátssza az emberarcút.

Hát akkor csak egyetlen ügyet vegyünk most elő, mert abban az egyetlenben ott reszket Szili egész valója. A sziliség maga.

Emlékeznek még, hogyan dicsekszik Gyurcsány a maga gazemberségeivel annak a bizonyos Debreczeninek? Félek, már nem emlékeznek. Nem emlékeznek, mert a társadalom emlékezete egyenlő az aranyhaléval. Arról meg most állapították meg amerikai tudósok, hogy négy másodpercig képes visszaemlékezni. Ezért nincsen boldogtalan aranyhal. Egy húsz centi átmérőjű üveggömbben négy másodpercenként rácsodálkozik az őt körülvevő világra. S pontosan ezért nincsenek ezek a gazemberek még mindig elzavarva…

De lássuk, mivel is dicsekszik egyebek mellett az orvosi eset! Például azzal, hogy miképpen találta ki és szervezte meg, hogy Kövér László beszédét kiforgassák, s csináljanak abból gyűlöletkampányt. S miközben ezzel dicsekszik a mi Nyakigláb Edwardunk, kikotyogja a következő mondatot: "S megterveztük, hogy majd Szili Kati sírós hangon, félrehajtott fejjel azt mondja, hogy ez mégiscsak szörnyű, ezt mégsem lehet…"

S jött Szili Kati, és sírós hangon, félrehajtott fejjel azt mondta. Megtette. S eztán is megteszi. Bármit megtesz. Hiszen MSZP-s – abból meg nincs emberarcú. S miközben megteszi, mindvégig úgy tesz, mintha nem lenne hozzá semmi köze. Ez a legalávalóbb fajta. Az igazi kettős ügynök. Kifelé belső ellenzék, befelé végrehajtó és a maradék "népszerűség".

Nézzék meg Szili plakátját odalent Pécsett. Azt az összefogásosat. Amiért jogerősen elítélte a bíróság, ugyanis azt is el akarta játszani, attól a hazugságtól sem riadt vissza, hogy úgy tegyen, mintha az Összefogás jelöltje (is) lenne. De most ne is ezért nézzék meg. Hanem keressék meg rajta az MSZP-logót. Ugye-ugye, nem megy mindjárt, nem megy elsőre! Nem hát, mert eldugták! Ugyanis MSZP-színekben kampányolni manapság nem kecsegtet nagy sikerrel. Rájöttek erre a csepeli szocik is, akik kidobták a szegfűt, és szintén megpróbálnak úgy tenni, mintha közük sem lenne az egészhez. Ez a sziliség lényege. Úgy vagyok MSZP-s, mintha ott sem lennék. Még a pártlogót is eldugom. Még keresztény is vagyok.

Aztán, ha megnyerné, előállna a nyilatkozattal, miszerint bebizonyosodott, az MSZP-t nem lehet leírni. Az MSZP köszöni, jól van, mint 2006-ban a költségvetés. Ha nyerne, Szili mindjárt mázsás MSZP-logó mögül hazudna tovább. S tenne meg mindent.

Csak ennyit akartam elmondani. Ha már olyan szégyenben maradtunk, hogy hét ilyen esztendő után kampányolni kell. Hogy még mindig nincsenek elzavarva az anyjuk keservébe. Aki vasárnap Szilire szavaz, az az MSZP-re szavaz. Abból pedig nincsen emberarcú. Ezt kéretik tudomásul venni.
Bayer Zsolt , magyarhirlap.hu

Hozzászólások

Pogi
2016-01-28 13:27
Ja. Prágából tényleg eltűntek. Pedig sem csoda, sem kormányhatározat nem született.

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Emberi kapcsolatok (36) Rejtőzködő magyarország (168) Autómánia (61) Vetítő (30) Gasztronómia (539) Egészség (50) Heti lámpás (329) Mondom a magamét (7882) Nézőpont (1) Jobbegyenes (2858) Politika (1582) Mozi világ (440) Flag gondolja (36) Gazdaság (717) Tereb (146) Történelem (18) Tv fotel (65) Alámerült atlantiszom (142) Életmód (1) Mozaik (83) Titkok és talányok (12) Nagyvilág (1310) Kultúra (9) Szépségápolás (15) Irodalmi kávéház (537) Belföld (11) Sport (729)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>