Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
lead-cropped-0.jpg

Bayer Zsolt: Románia 3.

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

A DNA szürreális létezése és ténykedése akkor fordult önmaga paródiá­jába, amikor megvádolták a DNA rettegett és mindenható vezetőjét.

Laura Codruta Kövesit, hogy plagizált doktori disszertációja elkészítésekor. Az egyszer már felmerült és akkor elült vádat Sebastian Ghita parlamenti képviselő melegítette fel, méghozzá önfeljelentéssel. Ghita elment a legfőbb ügyészség elé sajtótájékoztatót tartani, ahol nem kevesebbet állított, mint azt, hogy 2012-ben, egy szakértői bizottság tagjaként „többedmagával meghamisított egy szakértői jelentést, így segítettek elkenni Kövesi plágiumbotrányát”. Azt is elmondta, hogy az a bizonyos vizsgálóbizottság soha nem is ült össze, „a jelentést a kormány épületében írták meg, hogy megvédjék – az akkor legfőbb ügyészi tisztségben lévő – Kövesit. (…) Ponta nem cáfolta Ghita állításait, csak annyit mondott: majd a vádhatósággal közli, amit tud az ügyről.”

Mondhatnánk – szánkat gúnyos és fölényes félmosolyra húzva –, hogy mindez csak a szokásos román fanarióta létezés szükséges velejárója, s hogy nem véletlenül volt az abszurd és a szürrealizmus atyja, Ionesco, éppen Románia szülötte.

De ennél most többről van szó. Sokkal többről.

Ugyanis a DNA ámokfutása mögött az Amerikai Egyesült Államok áll, és persze végső soron ott áll az a román politikai elit is, amely éppen most válik ennek az Egyesült Államok által kézi vezérelt, CIA által irányított szervezetnek az áldozatává. Miképpen a Válasz fogalmazott a már említett, Román börtönlottó című, 2015. februári cikkében, Románia ma „amerikai műveleti terület”. Ehhez az állapothoz pedig egyaránt vezettek külső kényszerek, továbbá az, hogy a román elit (mint oly’ sokszor már az ország történelme során!) egyszerűen lemondott az önálló cselekvésről és az ország jövőjének valódi befolyásolásáról. Most éppen az Egyesült Államoknak adta át ezt a szuverenitást.

A külső kényszer – amely persze szintén nem független az ország politikai elitjének ténykedésétől! – maga az IMF. Az az IMF, amelytől az Orbán-kormány minden erejével igyekezett megszabadulni, és ezt az igyekezetet siker koronázta. Ezzel szemben Románia hatalmas hiteleket vett fel az IMF-től (e hitelek nélkül csődbe is ment volna az ország), és az IMF azóta szintén saját műveleti területének tekinti Romániát. Az IMF-küldöttség szinte szünet nélkül Bukarestben tárgyal, és ahogy a Krónika már 2014. februárjában megírta, Andrea Schaechter, az IMF bukaresti küldöttségének vezetője „további költségvetési szigort” vár Romániától. 

A cikk szerint „minden jel arra utal ugyan, hogy a vártnál jobban teljesített a román gazdaság, de a nemzetközi hitelezők továbbra is igen rövidre fogják a gyeplőt, amikor a különböző gazdasági engedményekről kerül szó. (…) Ahhoz, hogy a kormány megsegíthesse az átlagbérnél kisebb fizetéssel rendelkező hiteleseket, illetve a legalább húsz új állást teremtő vállalkozásokat, áprilistól ki kell vetnie a literenkénti hétcentes extra jövedéki adót mind a benzin, mind pedig a gázolaj esetében, az idei év közepéig le kell zárnia a gázárak liberalizálását az ipari fogyasztók esetében, tovább kell küzdenie a nagy adósságot felhalmozó állami vállalatok hátralékállományának a felszámolása érdekében, a tervezett társadalombiztosítási hozzájárulás-csökkentésről pedig csak majd a nyári viziten tárgyalnak.”

A Válasz már idézett írásában ez olvasható:
„A legbefolyásosabb román véleményvezér, Cristian-Tudor Popescu (becenevén: CTP) »betonbiztos forrásokra hivatkozva« egyenesen azt állította, hogy a DNA vezetőjét, Laura Codruta Kövesi főügyészt amerikai nyomásra nevezték ki. Mindenesetre tény, hogy Victoria Nuland, az amerikai külügyminisztérium európai és eurázsiai ügyekért felelős államtitkár-helyettese tavaly januári látogatásán elsőként a főügyészt kereste fel, és négyszemközt tárgyalt vele, majd csak ezután autózott át az államelnöki palotába, márpedig az amerikai diplomaták általában ezekkel a gesztusokkal is üzennek.”

Üzennek bizony!

De miért olyan fontos az Egyesült Államoknak Románia, persze azon túl, hogy a nagy amerikai multicégeket fölöttébb érdeklik az ország ásványkincsei, főleg a kőolaj és a földgáz.

Az érdeklődésnek Románia geostratégiai helyzete az oka.

Mindenekelőtt: miután az Erdogan vezette, iszlamizálódó Törökországban egyre kevésbé bíznak az amerikai stratégák, ellenben mindenképpen szükségük van egy fekete-tengeri kikötőre, kinézték maguknak Constantát. Romániában ma egyre növekszik az amerikai katonai jelenlét, Constanta pedig kiváltképp fontos városa az amerikai fegyveres erőknek. S azt sem felejthetjük el, hogy Románia szomszédos Ukrajnával és Moldáviával, amely országok szintén fontos szerepet játszanak Washington politikájában. Az pedig rendkívül aggasztó, hogy a Moldáviát (Besszarábiát) politikai oldaltól függetlenül ma is Nagy-Románia részének tartó Romániában gyakorlatilag farkasszemet néz egymással a két szuperhatalom, Oroszország és az Egyesült Államok.

A fent említett okok miatt Amerika számára fontossá vált Románia politikai elitjében azonban szintén nem bíznak az Egyesült Államok irányítói. Ezért döntöttek úgy, hogy egyszerűen lecserélik a román politikai elitet, jobb és baloldalt egyaránt, és helyükre ültetik a „saját nevelésű” elitjüket. E cél szolgálatában áll többek között a DNA.

Már csak az a kérdés, sikerül-e az Egyesült Államoknak a nagy csere. Mert ahol mostanában megpróbálták véghezvinni ezt a nagy mutatványt, mindenhol kudarcot vallottak. Úgy általában is kudarcot vallottak a külpolitikában. S kérdés az is, meddig asszisztál ehhez a román elit, amelytől persze soha nem állt távol a lehető legnagyobb szervilizmus és elvtelenség.

Bayer Zsolt - ]]>www.magyarhirlap.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Heti lámpás (310) Jobbegyenes (2778) Irodalmi kávéház (537) Életmód (1) Történelem (17) Autómánia (61) Nézőpont (1) Rejtőzködő magyarország (168) Belföld (10) Sport (729) Gazdaság (702) Flag gondolja (36) Gasztronómia (539) Emberi kapcsolatok (36) Nagyvilág (1309) Mondom a magamét (7501) Vetítő (30) Alámerült atlantiszom (142) Politika (1582) Mozaik (83) Egészség (50) Tv fotel (65) Szépségápolás (15) Mozi világ (440) Titkok és talányok (12) Tereb (146) Kultúra (6)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>