- 878
Szanyi Tibor szocialista leparasztozta az államfőt. Amiért az a díszpáholyba "kérette" Bajnai Gordont, hogy miniszterelnökségéhez gratuláljon. Egyáltalán nem fogok most az ügy egyéb részleteivel, szimbolikus térben meglévő jelentéstartalmával stb. foglalkozni. Engem most kizárólag a parasztozás érdekel.
Szanyi Tibor szocialista leparasztozta az államfőt. Amiért az a díszpáholyba "kérette" Bajnai Gordont, hogy miniszterelnökségéhez gratuláljon. Egyáltalán nem fogok most az ügy egyéb részleteivel, szimbolikus térben meglévő jelentéstartalmával stb. foglalkozni. Engem most kizárólag a parasztozás érdekel. Ebben a nyomorult országban, nagyjából a kommunisták feltűnése óta minden elmaradottságnak, ostobaságnak, műveletlenségnek, kisszerűségnek, hülyeségnek és otrombaságnak a paraszt lett a "fedőneve". A szinonimája. Tudjuk – aki nem tudja, olvasgasson Karl Marx- és Friedrich Engels-idézeteket –, hogy a kommunisták mindennél jobban gyűlölték mindig is a parasztot. Jobban gyűlölték a grófnál, a hercegnél, de még a királynál is. S ebben is méltó utódai lettek s voltak nagy szellemi elődeiknek, a jakobinusoknak, akik legkésőbb Vendée-nál mutatták ki valódi énüket, amikor tömegmészárlások keretében francia parasztok ezreivel végeztek. De miért gyűlölik a kommunisták ennyire a parasztot? Sok oka van ennek. A legfőbb ok azonban ott keresendő, hogy a nagy világátalakító és világfelforgató elmebajok legfőbb akadálya mindig is a parasztság. A magabíró parasztember, ha van egy talpalatnyi földje, akkor nem alakítható többé szabadon. A parasztember lelkét és tartását a legnehezebb elvenni. A parasztság mindig is a megmaradás záloga. A nemzeti megmaradásé. Az urbánus értelmiségi, a köztisztviselő, pláne a "nemzetközi" munkásság – mondjuk úgy – kevéssé vagy kevésbé "nemzeti érzelmű". Tradíció, múlt, nyelv, haza, föld, természet – mindez együtt a megmaradás. S mindez egyben a parasztság. Megszállások, idegen uralom, diktatúra idején például a polgárság vagy az uralkodó osztály sokkal hamarabb és könnyedébben cserél nyelvet, főként ha mondjuk eleve más nyelvű, mint a magyar polgárság esetében ez volt mindig a jellemző. A paraszt azonban nem cserél. Marad paraszt. S teszi a dolgát. Konokul, elszántan, mint a Fekete bojtár. Vagy a zsellérek. Később és másképpen fogja meg a paraszt lelkét minden változás, ám a paraszt hátán fát lehet vágni. Sokáig, nagyon sokáig. Aztán, amikor elege lesz, fellázad. A téeszbe is csak kancsukával lehet(ett) beverni. S bármiféle idők jártak, azért a parasztember faluhelyen mindig is megsüvegelte az Isten házát vagy a déli harangszót. S lenézte, megvetette a dologtalan, szar lumpenprolit. Hát, itt van a kutya elásva. A dologtalan, szar lumpenprolik országlásával egy időben lett a paraszt a hülyeség és elmaradottság szinonimája. Ezért olyan árulkodó, amikor egy Szanyi parasztozik. Amikor egy ilyen parasztozik, olyankor kinyílik a bicska a zsebben. S aztán a felháborodás megmarad, jogosan, de odafészkeli magát a jóleső bizonyosság is: a magyar paraszt ezeregyszáz esztendőn át megtartotta ezt az országot, ezt a nyelvet, ezt a kultúrát. Már akkor, amikor dologtalan, szar lumpenprolik még nem is léteztek. S így lesz ez akkor is, amikor a dologtalan, szar lumpenprolik már nem fognak létezni. Szanyi Tibor meg arra sem méltó, hogy a csizmáját megpucolja bármely magyar parasztembernek. S ez a lényeges tudnivaló. |
Bayer Zsolt, magyarhirlap.hu |
Hozzászólások