Pokrovenszki úr annak a székesfehérvári iskolának az igazgatója, amelyben egy diáknak megtiltották, hogy nemzeti színeinkkel, árpádsávval és koronás címerrel díszített sapkában jelenjen meg a tanításon. S azt is közölték a szülőkkel, hogy nevezett szimbólumok „önkényuralmi jelképek”.

Na, és akkor most itt jönne a szokásos forgatókönyv: mi leírjuk, hogy ezek nem önkényuralmi jelképek, hanem nemzeti szimbólumok. Miképpen az a turul is – stb. stb. stb. De nem ez jön. Mert mindezt hiába mondjuk, úgysem jutunk egyről a kettőre egymással. Együtt kell élnünk ugyanis azokkal, akik gyűlölnek minket, s gyűlölik összes nemzeti szimbólumunkat, miképpen gyűlölik a nemzetet is. Mint fogalmat és entitást. S kiderült ez már a rendszerváltás hajnalán: a koronás magyar címerből „micisapka” lett, a Szent Jobból pedig „tetemcafat”. Ezek a nyomorultak mindössze ennyit fogtak fel a felvilágosodásból, s őnekik eddig terjed a tolerancia. Úgyhogy nem írjuk most le mindezt. Mert minek is írnánk? (Ráadásul úgysem tart már sokáig…)

Leírjuk helyette inkább azt, hogy nevezett igazgató úrnak – mellesleg SZDSZ-es funkcinak – semmiféle jogalapja nem volt arra, hogy ilyen utasítást adjon ki, s hogy kitiltsa iskolájából a kisdiák sapkáját. Még akkor sem volt ehhez semmiféle joga, ha az ő beteg és ostoba és idióta agyában a koronás címer meg az árpádsáv meg a nemzetiszínű trikolór önkényuralmi jelkép. Tökéletesen mindegy, hogy Pokrovenszki SZDSZ-es funkci és igazgató mit gondol a világról. Semennyit sem számít az. Mindaz, amit Pokrovenszki SZDSZ-es pártfunkci meg igazgató gondol a világról, legyen Pokrovenszki pártfunkci és igazgató személyes problémája. Küszködjön ő a démonaival, a hülye félelmeivel, az összes nem létező ellenséggel – az ő köreikben úgyis ez a fő sportág. De mindettől függetlenül a Magyar Köztársaság jelenleg két önkényuralmi jelképet ismer: a horog- és nyilaskeresztet, valamint a vörös csillagot. Amennyiben bármely kisdiák ezekkel ékesített sapkában jelenik meg az iskolában, úgy Pokrovenszki pártfunkci és igazgató helyesen jár el, ha nevezett kisdiákot eltiltja az ilyen sapka viselésétől. Minden egyéb esetben Pokrovenszki pártfunkci és igazgató kussolni kénytelen, és fogcsikorgatva nézni, tűrni, miben is járnak manapság a gyerekek az iskolába. Mert így nem tud nem eszünkbe jutni, amikor a hetvenes években, a nyolcvanas években a Pokrovenszki pártfunkcihoz hasonlatos retardált rendőrök levetették rólunk az utcán a „túl nagy” kokárdát, a nemzetiszínű karszalagot, s felhívták figyelmünket arra, hogy „nem helyes magyarkodni”.

Nos, tudjuk jól, ez ügyben alig-alig változott valami. A beteg lelkűek itt vannak, és gyűlölnek mindent, ami nemzeti. (Csak tudnám, miért nem mennek el tényleg a büdös francba…) Annyi viszont mégiscsak változott, hogy a beteg lelkűek már nem tehetnek azt, amit csak akarnak. Helyette kussolhatnak. Vagy megszökhetnek. Vagy sírdogálhatnak odahaza, hogy micsoda szörnyű világ jött el, már minden jöttment csak úgy viselheti a koronás címert meg a nemzeti színeket.

Megértetted, Pokrovenszki?

(Ui.: Amúgy roppant érdekes kísérlet lenne, ha legközelebb Pokrovenszki pártfunkci iskolájába valamelyik szülő szép nagy vörös csillaggal ékesített sapkában küldené a gyerekét. Aztán néznénk, vajon Pokrovenszki pártfunkci kitiltaná-e azt is. S ha igen, nevezett szülő a jogaira hivatkozna. S arra, hogy Európában nem önkényuralmi jelkép a vörös csillag. Lenne ám perpatvar! Jaj, de sokan beleszólnának a vitába! Hadd ne magyarázzam meg most, hogy miért… Elég, ha mi tudjuk: nemzeti reneszánsz küszöbén áll a nyugati civilizáció. S nagyon nem lesz mindegy, milyen lelki állapotban ér majd minket az a változás…)