Beszállt a kórusba a nyomtatott sajtó nehezebben elviselhető része is, lásd Népszava: „Az internetet is eléri a fideszes cenzúra”. A Véleményvezér névre hallgató blog pedig imigyen foglalja össze a lényeget: „A becsületsértés és rágalmazás régi jogintézmények. Egy olyan kor szülöttei, amikor az emberek egyrészt ritkán mondtak nyilvánosság előtt véleményt, másrészt – talán kissé fennkölten és romantikusan hangzik, de így igaz – az egyik legnagyobb érték az életben a becsület és a jó hírnév volt. (…) Ennek a kornak vége. (…) korunkban minden arra sarkall mindenkit az iskolától a munkahelyen át a közéletig, hogy mindenről mondjon véleményt: szólj hozzá, szavazz, kommentelj, lájkolj, tüntess, blogolj, állj és mondd! Ez a tömegdemokrácia, ahol tényleg bárkinek lehet szava.”

Eleddig nincsen semmi hiba a fenti összefoglalóban. Olyannyira nincsen, hogy mindezt egy Jose Ortega nevű szerző már majd száz éve összefoglalta: „Nem arról van szó, hogy a közönséges ember inkább kiválónak, mintsem közönségesnek tartja magát, hanem arról, hogy a közönségességhez való jogot, a közönségesség jogát hirdeti és érvényesíti. (…) az átlagembernek nagyon is pontos »ideái« vannak arról, hogy mi történik és mi történjen az egész világon. Ezért nem tud már másokat meghallgatni. Minek is hallgatná őket, ha benne már minden megvan? Már nem divat a másik meghallgatása, ellenkezőleg, ma ítélkezni kell, elítélni és határozni. A közéletnek nincs olyan kérdése, amelybe – süketen, vakon – ne szólna bele, és ne érvényesítené »véleményét«”. Egy másik fontos szerző, bizonyos Julien Benda pedig így ír, nagyjából ugyanannyi esztendeje: „Ma elég bármelyik reggel csak egy pillantást vetnünk akármelyik hírlapra, hogy megállapíthassuk: a politikai gyűlölség ma már egyetlen napig sem pihen. Legfeljebb az esik meg olykor, hogy valamennyi politikai gyűlölség elhallgat az egyik javára egy-egy órában, amely az összes erőket megkívánja: ezek az órák az union sacrée-k, a ‘»szent egységek” órái, amelyek azonban korántsem valamely gyengédebb világ eljöttét hirdetik, szeretetet és megbékélést - ellenkezőleg, ezek az órák akkor ütnek, amikor valamely általános gyűlölet parancsszava hangzik el, mely pillanatnyilag uralkodik az összes rész-gyűlöleten.”

A legutóbbi „union sacrée« órája a Jeszenszky Géza elleni keresztes háború volt – mondanám, ha lenne bármi köze mindehhez a kereszténységnek…

S egy picike „union sacrée-t” megért Papcsák kínzása is. A legáltalánosabb „union sacrée” pedig az ország, a magyarság és a kormány fasisztázása, nácizása – lásd legutóbb szegény hülye Mesterházy Attila akcióját a nyugati világ legundorítóbb lapjában, a L’Unitában.

S az „union sacrée” legkitartóbb hívei a kommentelők. A tömegdemokráciák névtelen kártevői, a lázadó tömeg, amely kézen fogva jár az áruló írástudókkal. Ó, igen, a tömeg:

„(…) hisz a tömeg

A végzet arra ítélt állata,

Mely minden rendnek malmán húzni fog,

Mert arra van teremtve.”

Ez a tömeg most éppen a „sajtószabadság” és a „liberalizmus” malmán húz. Így, idézőjelek között, mert mindennek már semmi köze sincsen sem a sajtószabadsághoz, sem a liberalizmushoz. Ez már csak két üres fogalom, amelyből a valóságban ezt az eszement rettenetet farigcsálták az írástudók. Azok az írástudók, akik megbocsáthatatlan árulásuk során maguk lettek a BŰN. S ez a BŰN természetesen az erényt szólítja fel önigazolásra. E felszólítás része, amikor ideológiát farigcsálnak a megmagyarázhatatlan megmagyarázására. S ezen ideológia mentén lesz helyénvalóvá, ha a tömeg mindenről véleményt nyilvánít, s amikor a Homo erectusok névtelenségbe burkolózva rágalmaznak és mocskolnak mindent és mindenkit. S legrettenetesebb perceinkben ez tűnik demokráciának és szabadságnak. S mivel ez elviselhetetlen, az ellenreakció is elviselhetetlen lesz.

Mert soha nincsen új a nap alatt.

S azért, mert – ahogy Thomas Mann leírta 1924-ben a Varázshegyben: „Akarni mindig csak a végzetet lehet. A kapitalista Európa a maga végzetét akarja.”

Hát ezért. S azért is, mert sikerült a legnagyobb szemfényvesztés: a tömeg most azt hiszi, ez a szabadság. A tömeg másik része meg azt, hogy nem kell szabadság.

A kevesek pedig belemenekülnek a régiekbe, és látják a készülődő iszonyatot. De ettől nem lesz jobb senkinek.

Bayer Zsolt - magyarhirlap.hu