Ma 2021 december 07. Ambrus napja van. Holnap Mária napja lesz.
Bayer Zsolt: Néhány szó az öttusáról

Bayer Zsolt: Néhány szó az öttusáról

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)

A hülyék a maguk képére formálnak majd mindent. A sportot is

Beszéljünk először a lóról.

A kutya az újkőkor óta társa és barátja az embernek, a ló „csak” a rézkor óta. Legalábbis a Botaji-kultúra leletei közül (Észak-Kazahsztán) nagy mennyiségben kerültek elő házilovak csontjai, melyek nagyjából ­3700–3500 évesek.

S hogy a ló mit is jelent úgy általában az embernek, arról sokat elmond Xenophón műve a lótenyésztésről (!). Az ókori görög szerző, zsoldos, katona és filozófus komoly munkát szentelt a lovakkal való helyes bánásmód leírásának: „Mindenesetre vigyázzunk, hogy szelíd, könnyen kezelhető és emberszerető csikó kerüljön a belovagló elé. Az ilyen magatartás ugyanis már többnyire otthon, a lovász segítségével is elérhető, ha el tudja érni a csikónál, hogy az éhséget, szomjúságot és a böglyök csípéseit az egyedülléttel, az evést, az ivást és a fájdalomtól való megszabadulást viszont az ember jelenlétével társítsa magában. Ha ez sikerül, biztos, hogy a csikó nem egyszerűen szeretni fogja az embert, hanem valósággal vágyódni fog utána. Érintenünk is azokon a testtájakon kell a lovat, ahol leginkább kellemes neki a simogatás, ezek egyrészt a szőrrel dúsan borított részek, másrészt az a terület, melyet a ló kevésbé tud védeni, ha valami támadás éri. A lovászt utasítsuk, hogy a csikót tömegben is vezesse, szoktassa hozzá mindenféle látványhoz és zajhoz. Ha a csikó az ilyesmitől fél, nem szabad haragudnunk, hanem nyugtatgatva kell megmutatnunk neki, hogy nincs semmi baj.”

Vagy: „A ló feligazítása. Ha azt akarjuk, hogy harci lovunk lovaglás közben előkelőbb és pompásabb látványt nyújtson, tartózkodjunk attól, hogy a zablával állandóan rángassuk a száját, vagy sarkantyúzzuk és ostorozzuk, noha sokan úgy vélekednek, hogy így feligazíthatják a lovukat. Tévedés. Aki ilyesmit tesz, éppen az ellenkezőjét éri el. A zabla felfelé rángatásától ugyanis a ló ahelyett, hogy előre nézne, csupán rosszabbul lát, a sarkantyúszúrástól és pálcázástól pedig úgy megijed, hogy összezavarodik és elveszíti biztonságérzetét. Ez jellemző a lóra, amelyik szenved a lovaglástól és feladatait csúnyán, nem pedig szépen végzi. Ha viszont arra tanítjuk a lovat, hogy a lovas alatt laza szárkapcsolattal menjen előre, és nyakát tarkóban meghajlítva emelje felfelé, olyasmit kérünk tőle, amit maga is szívesen és büszkén tesz. Hogy mindezt élvezi, a következő dolog is bizonyítja: amikor a ló magától vesz fel valamilyen testtartást a többi ló, különösen kancák között, akkor többnyire föligazodik tarkóban meghajlított nyakával, lábait könnyedén emeli, a farkát pedig magasra tartja. Ha tehát olyan testtartásra késztetjük a lovat, amit maga is szívesen vesz fel, mikor tetszeni akar, örömöt ébresztünk benne a lovaglás iránt, és az állat nagyszerű, tüzes és vonzó látványt fog nyújtani.” Gyönyörűség ilyesmit olvasni.

A magyar mindig lónép volt

De azért – ha már bűnös nacionalisták vagyunk, hát legyünk azok! – legszebben mi, magyarok gondolunk a lóra. Eötvös Károly például így ír az Utazások a Balaton körül című remekében: „A magyar lónép. Attilától kezdve mindig lónép volt. A lóember fel­ül az ő lovára, s bekalandozza a síkot, s egész teste szabadon fürdik az üde szabad levegőben. Nem húzódik sátor alá, gunyhó alá, paloták födele alá vagy barlangok odújába. Bőrét szélnek, viharnak, levegőnek hullámai verdesik. Magyar ember nem keresi az erdőt se. Hadd süssön rá szabadon az Isten napja. Aki mindennap a napon és a levegőn van: annak nincs szüksége fürdővízre. Elég, ha mosdik. Annak nincs oka félni izzadástól, meghűléstől, csúztól, köszvénytől, huruttól, náthától, fele-feje-fájásától s egyéb efféle alávaló nyavalyától. Nem ismeri az az idegességet s annak mindenféle ostoba növevényét.”

Istenem… Beleborzongok… De Eötvös mást is ír, ízlelgessék csak: „Ősmagyar szó a csárda is. Hiába akarják tőlünk elvitatni polyákok, törökök, déli szlávok. Meglehet, igaza van Vámbérynek, hogy őseink a perzsáktól tanulták el a szót és az intézményt. Meglehet, hogy perzsa nyelven azt jelenti a szó: ágas szín. Bizonyos, hogy őseink hozták Európába.

Ahol ivóvíz van: oda kutat ásnak. Közelébe ágas színt, leveles színt állítanak. Az ágas szín mellé egy kis putri vagy hajlék: ebből a három épületből áll a csárda. Nem oly fényes, nem oly szilárd ugyan, mint a baalbeki napisten templomának romjai, de céljuk, rendeltetésük éppoly kegyes, éppannyira Istennek tetsző.

Kerítése nincs, kapuja nincs. S ha nincs kapu: be se lehet zárni senki előtt. Szabad a bejárás, szabad a megszállás mindenkinek.

Nem is az emberért, inkább a lováért készült. 

Az ember tűrheti az éhséget, szomjúságot; jóravaló ember lovát éhezni, szomjazni nem engedi. Megitatja a kútnál, beállítja árnyékba a szín alá, vet neki egy marok szénát, zöld füvet vagy eleséget, s pihentetés után úgy megy tovább. Maga az ember bemegy, vagy be nem megy a csárdába: nem tartozik a dologhoz. Árnyékért, pihenőhelyért, itatóvízért úgysem szabad pénzt elfogadni magyar embernek. Csak németnek szokása lakat alatt tartani a vizet és födeles árnyékot.

Erős igazsága van a németnek, de erős és szép igazsága van a magyarnak. Hisz a ló gazdája azért egy hajtóka italra vagy többre még­iscsak benéz a csárdáshoz is. Ez a csárdás haszna. De azért, hogy fáradt állat megpihenjen, szomjas állat elverhesse szomját, hasznot húzni embertelenség.”

„Elindultam hosszú útra egyedül, / Minden felé borul az ég nem derül. / Én felültem a világ vad lovára, / De zabolát nem tettem a szájába. / Én felültem a világ vad lovára, / De zabolát nem tettem a szájába.” – énekli a magyar, népmeséinkben pedig ott a táltosfiú s a táltos paripa, az aranyszőrű ló, amely nem más, mint a világ legpompásabb teremtése, az Akhal Teke.

S akinek mindez nem elég, nézze meg legalább a 80 huszárt vagy a lovak halála előtti leggyönyörűbb hódolatot és iszonyodást, Huszárik Elégiáját.

Talán nem véletlen, hogy az öttusa az egykori Monarchia legigazibb sportja, a katonai erények pacifikált továbbélése, s az sem lehet véletlen, hogy végül oly népszerű lett az egész világon. S nem lehet sírás nélkül megnézni újra és újra Balczó András müncheni aranyát, Kósa Ferenc róla készült filmjét, a Küldetést, s nem lehet ökölbe szorult kéz nélkül gondolni arra, hogy Balczó, háromszoros olimpiai bajnokunk, a küldetéses ember nem lehetett az öttusázók szövetségi kapitánya, mert nem lépett be az MSZMP-be, s mert mélyen hívő ember volt. Helyette az öttusázók lovait lovagolta be, s a gyakorlópályán állítgatta az akadályokat. Majd így szólt:

„Ha valaki azt képzeli, hogy Isten nélkül is meg tudja oldani az életét, hogy a céljai elérése majd boldogítja, nagyot téved. A boldogság nem függ a sikerességtől. A nem nyerés félelme állandóan gátolja az örömérzetet. De, amikor már nem akar mindenáron nyerni, abban a pillanatban szabaddá válik.”

Köszönjük…

És jött egy idióta német

De most már mindegy. Ugyanis ennek vége. Ennek is. Jött egy idióta német – Istenem, mi más jöhetett volna, mint egy német ­idióta! –, és bejelentette, hogy a lovaglást kiveszik az öttusából. (Én mondhatom, mivel „érintett” vagyok, úgyhogy mondom is: a németekben mindig az volt a legelviselhetetlenebb, ami a legcsodálatraméltóbb is egyben. Hogy soha, semmit nem bírtak fél szívvel csinálni. Amikor nácinak kellett lenni, akkor abban hiba nem volt, úgy voltak ők nácik. Amikor kommunistának kellett lenni – ami majdnem ugyanaz –, akkor is ők voltak a legjobbak, az NDK volt az egyetlen hely a világon, ahol ezt teljesen komolyan vették és még élvezték is. Most, hogy agymosott, ön- és közveszélyes, önsorsrontó, széllibsi zombinak kell lenni, most ezt hozzák hiba nélkül. Nem fejeznétek be egyszer végre, az ég szerelmére? – kérdezem innen a perifériáról, afféle bayernként…)

Szóval nem lovagolnak többé az öttusázók, helyette majd bicikliznek. 

Vagy nem bicikliznek, hanem csinálnak valami mást. Még nem lehet pontosan tudni, de ha mégis bicikliznének, nyilván azt is csak csak egy rövid ideig, mivel a biciklizés is valamiféle valós tevékenység, úgyhogy majd azt is lecserélik kisvártatva, előbb szobabiciklire, végül majd számítógépes szimulátorban fognak biciklizni, az olcsó is, meg a teljesen hülyék is csinálhatják, ami mindennél fontosabb. Ugyanis a világot lassan végképp megkaparintják a teljesen hülyék, a képességtelenek, a torzak, betegek, semmire se jók, a rothadt lelkűek, az elfajzottak, a perverzek és pederaszták, és a maguk képére formálnak majd mindent. A sportot is. Amit amúgy gyűlölnek. Ők azt szeretnék, ha Révész Sándor a hávégéből lenne a sportminiszter…

De attól tartok, nem csak a lovaglás esik áldozatul.

Vívni, lőni is idejétmúlt

Itt ez a vívás. Olyan militáns, rossz emlékeket ébreszt, alapvetően olyan „náci” dolog, úgyhogy a derék német majd javasolja helyette a marokkózást. Na, az jó lesz. Sokszínű pálcikák fölött ülnek majd a jövő „öttusázó” kreténjei, és igyekszenek a többi megmozdítása nélkül minél többet felszedni. 

Békés, olcsó ügyességi játék, az olimpián a helye, arról nem is beszélve, hogy marokkózni még Révész Sándor is képes, de még talán a 444 szerkesztősége is.

Na most itt ez a lövészet. Ugyan már! Lőni, célozni, vadászni – csupa-csupa idejétmúlt, atavisztikus, „náci” tevékenység, erős „fehér felsőbbrendűség” beütéssel, ezt el kell felejteni. Ráadásul kell hozzá szem, s mi lesz azokkal, akiknek nincs? Azok ki vannak zárva az öttusázásból? Tűrhetetlen! 

Lövészet helyett majd ott a kalaplengetés, ahol ráadásul mindenki a maga szívének kedves kalapját lengetheti, a sokszínűség és a felszabadulás jegyében.

Futás. Nehéz ügy. Mert igaz ugyan, hogy ma már mind rövid, mind hosszú távon csak feketék győznek, de azért még mindig a „fehér felsőbbrendűség” jelképe, tessék csak a Tűzszekerekre gondolni, abban is mennyi fehér, fiatal, egészséges srác rohangál. Na ugye. Nem kell annyit szaladgálni, elvtársak! A fekete elvtársak szaladgálhatnak kedvükre, ők legalább nem öttusáznak, az öttusázó elvtársak meg ne rohangáljanak, kirekesztve a futni nem tudókat, helyette tessék orrot túrni, az a helyes sport, főleg most, hogy az Egyesült Államok elnöke bevezette végre a nyilvános szellentést is, éljen a szabadság!

Úszni? Micsoda dolog ez már! Úgyis előrehaladott állapotban van az úszóedzők egyszer s mindenkori ellehetetlenítése, meg k…rva nagy medencéket kell ásni drágán, arról nem is beszélve, hogy például a tibeti vagy a kalahári elvtársak így teljesen kirekesztődnek az öttusából, tessék szépen átállni a lavórban gumikacsa-tologatásra, az a jövő sportja, és mindenki hozzáférhet.

Marokkózás, kalaplengetés, lavórban gumikacsa-tologatás, orrtúrás és szimulátorbiciklizés. Ez a jövő öttusája. Az ezt műsorra tűző olimpiát pedig maga Fekete-Győr András fogja szervezni, és elv-, valamint párttársa, Hajnal Miklós lesz addigra az ország vezető közgazdásza.

Vagy összeszedjük végre magunkat, összeszedjük a szőke és roppant NEM barbár hadakat, és ellenállunk.

Nos? Önök melyiket választják?

Bayer Zsolt -]]> www.magyarnemzet.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Szépségápolás (15) Vetítő (30) Heti lámpás (255) Emberi kapcsolatok (36) Politika (1578) Mozaik (83) Rejtőzködő magyarország (168) Nagyvilág (1463) Tereb (138) Irodalmi kávéház (509) Gasztronómia (539) Alámerült atlantiszom (142) Tv fotel (65) Jobbegyenes (2166) Flag gondolja (33) Titkok és talányok (12) Sport (729) Gazdaság (663) Egészség (50) Autómánia (61) Belföld (6) Mondom a magamét (5739) Mozi világ (440) Kultúra (6) Történelem (14) Életmód (1)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>