„Míg 1870-es esztendőkben 6,5 millió kat. hold volt a magyar középbirtok összes területe, negyed század múltán már csak 3,9 millió kat. hold volt a magyar középbirtokosságé… Ország szerte merészen tombolt a hiteluzsora… A középbirtokosság földjének mozgósítása után a kisbirtokos osztálynak szegezte tőrét az uzsoráskodó spekuláció (…) Aminthogy a kúriákból kipusztultak a magyar urak, éppúgy kezdtek hajléktalanná válni egykori jobbágyaik is (…) Az uzsora s a kereskedelmi leleményesség ellen védhette volna ugyan a törvényhozás a falusi népet, de ki mert gondolni erre az »állami beavatkozásra« a közgazdasági liberalizmus mézes heteiben?! (…) a falu, mely 1848-ban felszabadult a jobbágyság alól és utolsó támaszát is elvesztette a földesurában, most az uzsora rabja lett… A középbirtokos osztály már csak roncsaiban élt…
A falu elvesztette természetes vezető rétegét. A falvak értelmisége, a tanítók és a lelkészek hada tájékozatlan volt, még nem ismerte fel azt a hivatását, amely a népjóléti munka terén várt reá.”

Az IMF és az EKB miatt. Hogy lássák, nincs új a nap alatt. Hogy lássák, igenis szabadságharc zajlik. Szerintem éppen erre gondolt Orbán Viktor, amikor győzelmének éjszakáján kijelentette: tökéletesen tisztában van vele, hogy élete legnehezebb feladata előtt áll.

Amikor Bernát István, a tudós agrárszakember száz esztendővel ezelőtt felsikoltott, a magyar föld volt a legnagyobb érték. Bizonyos tekintetben ma is az, és ne legyenek illúzióink, hamarosan földügyben is szabadságharcot kell majd vívnunk. De most, amikor Rosenbergék (IMF) és Rehnnék (EU) megérkeznek, és bejelentik diktátumaikat, nos, most éppen pénzügyi szabadságharc folyik. És mindenki ellenség.
Ellenségek Rosenbergék, akik egészen tavaszig mindent rendben találtak, mindent rendben láttak és láttattak, így adva legitimációt helytartóik­nak, a Gyurcsány–Bajnai-rablóbandának. Tavaszig nem érdekelte őket a költségvetésben tátongó 300-400 milliárdos lyuk, sőt azt fejtegették, hogy a költségvetés tartható. Nem érdekelte őket tavaszig az állami vállalatok katasztrofális helyzete, a közösségi közlekedés még katasztrofálisabb állapota, fel sem merült bennük a devizahitelesek problémája.

Most, hogy a helytartók helyett a magyar érdekeket védő kormánnyal állnak szemben, hirtelen semmi sem jó nekik. Hirtelen meglátták a költségvetési lyukakat, hirtelen felfedezték az állami cégek és a közlekedés (BKV, MÁV) állapotát. Hirtelen rádöbbentek, hogy a költségvetés tarthatatlan, s természetesen megszorításokat várnak el a nemzeti kormánytól. Természetesen a román modellt akarják kikényszeríteni minálunk is.

Így vetődik fel a bankadó versus újabb megszorítócsomag ellentét is.

S nem szoktak hozzá, hogy lehet velük szemben a nemzeti érdekeket is védeni. Éppen ezért utasítják el a bankadót, miközben tavaly, a válság kellős közepén a hazai bankok adózás utáni nyeresége 300 milliárd forint volt. (Mennyit vihettek ki az országból húsz év alatt?) És ebbe a 300 milliárdba és az azt megelőző húsz évnyi extraprofitba szerintük nem fér bele a 200 mil­liárdos különadó, amely ráadásul – ahogy Orbán ki is jelentette – nem állandó adó, hanem kivételes, és erre, talán még a következő egy-két évre szól. Ameddig rendbe nem tesszük valahogyan az országot. De Rosenbergék nem így látják. Szerintük a bankokat nem lehet megadóztatni. S a bankelnököket sem, természetesen. Minden költségvetési intézmény és minden közalkalmazott ki kell vegye a részét a megszorításokból, egyetlen kivétel akad: a Nemzeti Bank elnöke. Neki jár a nyolc és fél milliós havi bér.

S mert Rosenbergék így gondolják, hát legfeljebb megzsarolják a szabadságharcot vívó kormányt. Legfeljebb majd 300 forint fölé kúszik az euró árfolyama – és a hazai ellenségek már előre dörzsölik a tenyerüket emiatt.

Mert ellenség az MSZP is, és mindaz, ami körülötte vegetál.
Ők tették tönkre az országot még 2002 utáni felelőtlenségükkel, ők vették fel az újabb és újabb hiteleket, ők indították be ismét az adósságspirált – és most azt van pofájuk nyilatkozni, hogy Orbán ne veszélyeztesse a forintot meg a magyarokat. És természetesen Rosenbergéknek szurkolnak.

S ellenség a sajtójuk is, amelytől semmi más nem futja, mint Rosenbergék és az MSZP nyomorult érvelésének szolgai ismételgetése, s a gúny meg a cinizmus.

Alig várják, hogy újabb megszorító csomagot vezessen be a nemzeti kormány. S majd ennek fejében kapunk újabb hitelt, amit majd néhány év múlva újabb megszorító csomag bevezetésével megfejelhetünk még újabb hitelekkel.

Valamikor véget kell vetni ennek a gazemberségnek. Mondjuk például – most!