Az apropót az adta, hogy az idén tavasszal rehabilitálták Hómant, és hatvannégy évvel a halála után felmentették a háborús bűnök elkövetésének vádja alól.

A következő lépés valószínűleg az lesz, hogy Hóman visszakapja akadémiai tagságát is, amelytől a kommunisták megfosztották.

A két vén bolsevik közötti társalgás lényege az volt, hogy bár Hóman Bálint vitathatatlanul nagy történészi életművet hagyott hátra, és hatása megkérdőjelezhetetlen a magyar történettudományra, tehát tudósként elvitathatatlanok az érdemei, ám „emberileg” és „erkölcsileg” mégis alkalmatlan az akadémiai tagságra, ugyanis csak „feddhetetlen” emberek méltóak erre a megtiszteltetésre.

Ezen írás keretei között nem fogok kitérni Hóman Bálint életútjának ismertetésére. Legyen most elég egyetlen rövid mondat, egyetlen tény: Hóman Bálint nem volt háborús bűnös.

Nem vagyok biztos benne, hogy ugyanez például Lukács Györgyről is elmondható.

Lukács a magyar baloldal és a hozzá ezer szállal kötődő magyarországi liberálisok első számú ikonja, megfellebbezhetetlen szellemi tekintélye. Lukács örökségét vitték és viszik tovább az általa alapított Budapesti Iskola hallgatói, a „lukácsisták”, Vajda Mihálytól Márkus Györgyön át egészen Heller Ágnesig.

Lukács Györgyöt bármilyen aspektusból megkérdőjelezni főbenjáró bűnnek számít ezekben a körökben, és azonnali kiátkozást von maga után.

Hegyi Gyula, aki nem a legelviselhetetlenebb szocialisták közül való, 2013. március 28-án így írt: „Magunkat szégyenítjük meg, ha az egyetlen, egyetemes hatású magyar gondolkodót, Lukács Györgyöt nagylelkűen a németségnek ajándékozzuk.”

Nos, akkor lássuk ezt az „egyetlent”, ezt az „egyetemest”, ezt az orákulumot, ezt a feddhetetlent. Ahhoz, hogy lássuk őt, vissza kell utaznunk az idővonaton egészen a patkánylázadásig, egészen pontosan 1919 tavaszáig.

Már több helyen is fellázadt az ország népe 1919 tavaszán a bolsevikok rémuralma ellen. S mielőtt rátérünk Lukácsra, egy rövid összeállításban szeretném megmutatni önöknek, hogy a döntő többségében zsidók által vezetett bolsevikok hogyan bántak a saját fajtájukkal is. Azokkal a zsidó polgárokkal, akik részt vettek az ellenük kirobbant lázadásokban, vagy csak lelkesedni restek voltak.

„Csornán a Tanácsköztársaság idején a kommunisták nyolc »ellenforradalmárt« felakasztottak, köztük a zsidó Glaser János földbirtokost és tartalékos főhadnagyot is. A terrorcsoport vezetője (egyes információk szerint Szamuely Tibor) parancsára az egyik gárdista bajonettel kidöfte Glaser szemét.” (Forrás: A magyar zsidók mártíriuma.)

„Egy kommunista alakulat a kiskunfélegyházi pályaudvaron elfogta Weisz Márton hódmezővásárhelyi kereskedőt. Weisz fia az apja keresésére indult, és nagyobb összeget ajánlott fel a kereskedő szabadon bocsátásáért. A vörösök elvették a pénzt, de a fiút is elfogták. Végül az apát és a fiút is agyonlőtték, majd holttestüket a vasúti sínekre dobták.” (Forrás: A magyar zsidók mártíriuma.)

„A sátoraljaújhelyi kommunista diktatúra elfogatta a zsidó közügyekben aktív szerepet játszó dr. Székely Albert ügyvédet és vejét, dr. Zinnert. Székelyt először akasztófa alá hurcolták, végül a kivégzést elhalasztva Pestre vitték. Itt több hétig fogva tartották, és brutális kegyetlenséggel bántak vele.” (Forrás: A magyar zsidók mártíriuma.)

„1919 áprilisában a Szolnokot uraló bolsevik alakulatok túszokat szedtek (köztük hét zsidót), és a törvényszéki fogházban tartották őket fogva. A rabokat ellenforradalmárok szabadították ki a vörösök május 1-i kivonulását követően. Miután a kommunisták ismét elfoglalták a várost, újabb terrorhullám kezdődött, amely az ellenforradalomban aktív (vagy egyszerűen csak vagyonos) zsidókra is lesújtott. Österreicher Sándor borkereskedőt saját háza előtt, családja jelenlétében brutális módon megkínozták: ujjait, fülét, orrát levágták, majd ledöfték. Lakását ezután kifosztották, értéktárgyait elvitték. Gunszt Sándor földbirtokos feleségét a vörösök gyermekei szeme láttára korbácsolták meg. Weisz Dezsőt hasba döfték, amikor a kilé-tét firtató kérdésre azt felelte, hogy ő a Nemzeti Szálloda tulajdonosa. Több zsidó kereskedőt, boltost árurejtegetés, árufelhalmozás címén többévi fegyházra ítéltek.” (Forrás: A kommunizmus atrocitásai a szolnoki zsidókkal szemben.) „Egerben a kommunista diktatúra alatt mások mellett elhurcolták a városi zsidó közélet prominenseit is. A túszok között volt az izraelita hitközség elnöke: Kánitz Dezső bankigazgató, öccse, dr. Kánitz Gyula ügyvéd, Alföldi Mór nagykereskedő, Goldberger Rudolf iparos és az Egri Újság főszerkesztője, dr. Setét Sándor ügyvéd. A foglyokat brutálisan megverték és megkínozták. Kánitz Dezső lakását elrekvirálták a budapesti »Lenin-fiúk«. A két egri hitközséget (status quo és ortodox) teljesen kifosztották, ingóságaikat elvitték, ingatlan vagyonukat elkobozták.” (Forrás: Zsidók szenvedései a kommün alatt.)

„Gyöngyösön 1919. május 6-án felkelés tört ki a kommunista diktatúra ellen. Ennek során Welt Ignác üvegkereskedő bevonta a vörös zászlót, és helyette nemzetiszínű lobogót tűzött ki. Egy Budapestről érkezett bolsevik különítmény ezért május 7-én felakasztotta.” (Forrás: A magyar zsidók mártíriuma.)

S akkor lássuk, miképpen bántak ezek az állatok a nem zsidókkal.

Rettenetes nap volt 1919. május 6-a. Egyebek mellett a következők történtek akkor:

„Devecser mezővárosban, Veszprém megye egyik járási székhelyén előző nap felülkerekedett az ellenforradalom. Baják István tartalékos hadnagy és Ferenczi Lajos szakaszvezető elfogadta a zendülés irányítását azok kérésére, akik nem akarták tovább tűrni a direktórium nap-nap után ismétlődő zaklatásait, egyre teljesíthetetlenebb anyagi követeléseit. A lakosság többségének támogatásával letartóztatták a munkástanács tagjait és a járásbíróság épületében tartották őket fogva további intézkedésig.

Hatodikán nagyszámú vörös terroristakülönítmény robogott be teherautókon Devecserbe. Veszprémből érkeztek. Leugrálva a teherautókról, meg sem állva egyenesen megrohamozták a járásbíróságot. Velük szemben egyetlenegy őrszem, a húszesztendős Bónyi Gyula vigyázott a járásbírósági épület kapujában.

Mielőtt bármit tehetett volna, menetből lelőtték a rohamozó vörösök.

Az elvágódó, de életben lévő fiatalemberre annyian rontottak, ahányan a közelébe férkőzhettek. Verték, rúgták, majd Markos János terrorista rohamkéssel kiszúrta mindkét szemét.

A megvakított Bónyi Gyula innivalóért könyörgött, mire Markos János a szájába vizelt. Ezután az áldozatuk körül tolongó terroristák közvetlen közelről a vonagló testbe lövöldöztek.” (Forrás: ]]>Valtozast.hu]]>)

S ugyanezen a napon feltűnik Lukács is:

„A románok elől hátráló vörös sereghez tartozott az a hadosztály is, amelynek dr. Lukács György filozófus, esztéta, közoktatásügyi népbiztos volt a politikai komisszárja.

Hadosztályparancsnok pedig Sárói Szabó Tibor, korábban hivatásos katonatiszt, 1919 elejétől a Kommunisták Magyarországi Pártjának tagja.

Lukács György úgy látta jónak, ha nem hagyják megtorlatlanul a gyávaságot. Javaslatára a legszigorúbb fegyelmező eszközt, a tizedelést alkalmazta Sárói Szabó Tibor hadosztályparancsnok.

Saskői Miklós századának kellett elszenvednie a büntetést, amellyel a huszonnégy éves, autószerelőből lett századparancsnok is egyetértett. A zömmel budapesti rendőrökből álló század nyolc katonáját – a felsorakoztatottak közül minden tizediket – kivégzőosztag elé állították.

Poroszló község határában, a Tisza-híd közelében, a folyógát és a vasúti töltés alkotta derékszögű zugban hajtották végre a kivégzéseket.

Nem tudni, agyonlőtték-e mind a nyolc áldozatot, mert később csak hét tetemet találtak a hevenyészett sírban. Név szerint: Csupor Lajost, Malik Ferencet, Fenyő Nándort, Sück Emilt, Tóth Lajost, Varga Károlyt. A hetedik áldozat kilétét nem lehetett megállapítani.

A volt MSZMP Párttörténeti Intézet archívumában őrzik azt a belső használatra szánt visszaemlékezést, amelyben Lukács György közli a poroszlói tizedelés tényét és az abban való kezdeményező szerepét.

Elfelejtette viszont a helyszínt, mert Poroszló helyett Kiskörét emleget.

A két Heves megyei nagyközség húsz kilométernyire van egymástól a Tisza jobb partján.

Lukács György egyes szám harmadik személyben így ír önmagáról:

»Része volt Kiskörén nyolc vöröskatona kivégeztetésében. Három zászlóaljjal ő védte Tiszafürednél a hídfőállást, két zászlóalj bátran tartotta magát, de egy pesti zászlóalj, noha előzőleg egész napon át velük foglalkoztak, az első támadásra elmenekült, így a másik kettő is kénytelen volt visszavonulni, hogy el ne vágják őket. Mikor átjutottak Tiszafüredre, tanácskozott Sárói Szabóval, hogy kell valamit tenni, különben a két, addig harckész zászlóalj sem lesz megbízható többé. Ezután állapodtak meg Sárói Szabóval, aki különben nagyon tisztességes kommunista elvtárs volt, a zászlóalj megtizedelésében.«

Ez az egyetlen ismert cselekedete Lukács Györgynek, amely fennmaradt harctéri szerepléséről.” (Forrás: valtozast.hu.)

Nos, Lukács György – saját bevallása szerint is, bár árulkodó, hogy egyes szám harmadik személyben ír önmagáról, ez lehet a hárítás nyilvánvaló jele – egy tizedelés kezdeményezője volt. Ha semmi egyebet nem tett volna életében, akkor is részese hét vagy nyolc ember felesleges, törvénytelen, kegyetlen és igazságtalan kivégzésének. Továbbá ugyanígy részese az egész patkánylázadás alatt elkövetett atrocitásoknak, nép- és emberiességellenes bűncselekményeknek.

Lukács György emberileg alkalmatlan az akadémiai tagságra.

Hóman Bálint nem ölt meg senkit. Nem követett el háborús bűnöket. Ő alkalmas az akadémiai tagságra. Vagy hadd legyek megengedőbb: ha a baloldali és liberális véleményformálók éles határvonalat tudnak húzni Lukács politikai, közéleti szereplése és tudományos teljesítménye közé, akkor itt az idő, hogy ugyanezt megtanulják Hóman Bálint, Nyírő József, Tormay Cecil és bárki más esetében is. Félreértés ne essék, ez nem kérés, csupán tényközlés. Annak bejelentése, hogy elég volt a szellemi terrorból, és abból, hogy ezek a „lukácsisták” döntik el immáron fél évszázada, ki tartozhat a szellemi élet panteonjába és ki nem.

Úgy általában: elég volt belőletek.

És mielőtt elfelejteném: ezúton is felszólítom Földes Györgyöt, hogy haladéktalanul hozzák nyilvánosságra az általuk őrzött Lukács György- visszaemlékezéseket, amelyeket „belső használatra” tartogatnak.

Nincs joguk eldugni a filozófus emlékiratait, bármennyire is kompromittálók azok a szerzőjükre és másokra nézve. Mert minden, ami azokban áll, közérdekű információ.

Bayer Zsolt - magyarhirlap.hu