Ott van minden a múltban. Csak venni kell a fáradságot és elő kell bányászni. Ugyanis a szakralitás sárba rugdalása – vagyis a felvilágosodás – óta semmi újat sem találtak ki ezek. Jakobinus–bolsevik–liberális: ez a történelmi kontinuitás, amely ott gyökerzik 1793. június 2-ban.

A legfőbb közös vonása ezeknek a szörnyetegeknek, hogy soha, egyetlen pillanatig sem képviselték a társadalom többségét, egyetlenegyszer sem voltak képesek saját erőből és demokratikus úton hatalomra jutni, imádták az erőszakot, de természetesen csak akkor, amikor ők alkalmazták. Ha velük szemben, akkor rettenetesen megsértődtek.

Ezt a liberálisok vitték tökélyre, akik állandóan az erőszak elutasítását hangoztatják, ám minden erkölcsi skrupulus nélkül alkalmazzák, sőt ideológiá­kat fabrikálnak hozzá. További jellemzőjük még a világ „jobbításának” beteges kényszere. S a legfontosabb közös tulajdonság: csak és kizárólag romokat, pusztulást, nyomort képesek maguk után hagyni, és az utánuk jövőknek állandóan romokat kell eltakarítaniuk. Napóleon, Horthy, Bethlen, De Gaulle, Putyin, Orbán: romeltakarítók és rendrakók.

Az 1919-es patkánylázadás után nyugatra menekülő bolsevik gazemberek pontosan ugyanazt csinálták, mint mai utódaik. Megkísérelték tönkretenni, lejáratni, átvitt értelemben és a lehető legvalóságosabban is blokád alá vonni Magyarországot. Így őrjöngött például Kunfi Zsigmond Bécsből: „Minden erkölcsös (…) ember befogja az orrát, ha a magyar nevet hallja. Annak a trágyadombnak dögletes bűze, amelyet kereszténykurzusnak neveznek Magyarországon, az európai erkölcsi és politikai köztisztaságnak égető problémájává lett, és mindenki, nem csak szocialisták, egyetért abban, hogy ezt a szemétdombot el kell hordani.” (Világosság, 1920. június 29.)

Ismerős, ugye? Hát persze hogy az. S ugyanebben a hangnemben szerveztek bojkottot, blokádot, ellenállást, engedetlenséget a tömeg­gyilkosok. És uszították minden módon a nemzetközi baloldalt és a szakszervezeteket, amelyek ugyanolyan idiótákból álltak, mint ma. Az amszterdami „sárga internacionálé” felszólítja az antant kormányait, hogy kényszerítsék rá a magyar kormányt belpolitikája feladására. Közben az internacionálé titkárának, Edo Fimmennek, egy tehetségtelen, ám annál gátlástalanabb gazembernek a vezetésével bojkottal fenyegetik meg az országot. Ez is ismerős? Hát persze hogy az!

Ugyanezt teszik a mai Kunfik, Fimmenek és a többi nyomorult Lenin-fiú. Gulyás Márton így: „Ha a kormány ősszel sem tér jobb belátásra, akkor olyan szinten fogjuk felbontani az együttműködést az államhatalommal, hogy Orbán Viktoréknak kikerülhetetlenül fel kell ismerniük: ha nem hátrálnak ki az álláspontjuk mögül, annak olyan súlyos ára van, amelyet nem éri meg vállalni. Fel kell készülni a blokádokra, épületfoglalásokra, élőláncra.”

Vágó Gábor pedig így lamentál: „Ez a radikális!? Ez a radikalizmus Magyarországon ma? Tehát ha az ember elmegy Párizsba, Brüsszelbe, én tényleg számos olyan demonstráción voltam, ahol ezeket kiröhögték volna. Ez a nemzetközi mozgalmi szinten még az alja a dolgoknak. (…) Azért a magyar tüntetési kultúrának is kellene fejlődnie abban, hogy jóval több olyan performatívabb jellegű eseményre lenne szükség, ahol a korlátozott erőszak jelen van. (…) amikor bedobálták klaviatúrával a Fidesz-székház ablakát. Ilyen szimbolikus, kvázi erőszakos akciókra van szükség”. A pápát a pi…ába elküldő Schilling meg így: „Törvényes eszközökkel nem lehet jobb belátásra késztetni a kormányt, ezért van bennünk valamiféle határátlépési vágy.”

Ismerjük ezt, régről. A „határátlépési vágyat”. Tudjuk, mire készülnek. Úgyhogy legfőbb ideje nekünk is készülődni!

Bayer Zsolt - ]]>www.magyaridok.hu]]>