Ma 2024 október 04. Ferenc napja van. Holnap Aurél napja lesz.
56ef583df83de211b6838b22bee25f80.jpg

Bayer Zsolt: Karácsony után

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Egyszer jó volna karácsony után szeretni a Jézust. Hogy ne legyen ünnepélyes és ne legyen muszáj. Mert ez a világ esküdt ellensége lett minden pátosznak és minden muszájnak.

Persze nagy kérdés, hogy muszáj-e megfelelni a kornak. A világnak. Az a nagy kérdés, hogy számít-e a világ bármit is.

Valószínűleg nem számít. Talán ez az első kor, amikor éppen csak a világ nem számít, kicsit sem.

Persze, a világ már ezerszer készült önmaga végére. Sok-sok generáció gondolta már, hogy ő a legutolsó. Mindenféle civilizációk, kultúrák, korok és világok lettek oda, tűntek el, ballagtak tova az idő poros országútján – mégis bátran elmondhatjuk, hogy a világ még soha nem volt olyan közel önmaga végéhez, mint most.

És most sem azért, amiért gondolják oly sokan. Nem a sokaságért, ami lett az emberiségből. Nem azért, mert hétmilliárd embert nem tud eltartani a Föld, legfőképpen úgy nem, ahogy mostanában létezünk. Nem az atomfegyverek miatt. Nem az üvegházhatás, nem a környezetszennyezés, nem az óceánokon úszó szemétszigetek, nem a mértéktelenség, a kapzsiság, a gyűlölség, az ostobaság, a szegénység, a nyomor, a bánat, a kilátástalanság, a szenvedés, az igazságtalanság és a szenny miatt. Nem. Ezek egyidősek az emberiséggel. Ezek az ember attribútumai.

A világ csak azért áll most a legközelebb önmaga végéhez, mert az emberiségnek nincs lelke többé.

Ez az újdonság a mában. Hogy nincs lelkünk többé.

Persze, egyenként van. Mindegyikünk kikérné magának, hogy nincs lelke, mert hát van. Mindannyian szeretünk, küszködünk, talán még hiszünk is valamiben – mégis olyanok lettünk, mint a Jézus és Barabás történetben. Hogy egyenként mindannyian Jézust kiáltunk, de összességében mégis Barabás hallatszik.

S mindez ránk igaz, sajnos, büszke európaiakra és a büszke amerikaiakra. A nyugati világra.

A Kelet mélységes mélyen hallgat. Önmaga kiismerhetetlenségébe és tömegének biztos tudatába burkolózik.

Hallgat a Kelet.

Olyan a mosolya, mint a kínaiaké: nem tudhatsz róla semmit sem, és kívülállónak semmit sem jelent.

Olyan a Kelet mosolya, mintha a mi halotti torunk lenne. S mindeközben mi még mindig azt hisszük, hogy boldogok vagyunk, s legfőképpen büszkék. Csak azért, mert nem merünk szembenézni önmagunkkal. Nem merünk szembenézni halálos betegségünkkel. Jézustalanságunkkal, hitetlenségünkkel, lelketlenségünkkel, önpusztító életünkkel.

Nem merünk mi már szembenézni semmivel sem.

S megint túl vagyunk a karácsonyon. Jézustalan, megváltatlan karácsonyunkon. Na nem egyénenként – egyénenként mindnyájan megéltük a Megváltó születését. Csak összességében maradt el ismét a megváltás.

Összességében ott vagyunk mindannyian a brüsszeli karácsonyi „installációban”, amely a karácsonyfa helyett készült.

Azért az installációért fogunk elpusztulni.

És azért is fogjuk megérdemelni.

De a pusztulásig van még valamennyi idő. Érdemes lenne megtérni. Ha lenne hová.

Bayer Zsolt - magyarhirlap.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Belföld (11) Tereb (146) Tv fotel (65) Rejtőzködő magyarország (168) Heti lámpás (327) Titkok és talányok (12) Irodalmi kávéház (537) Mondom a magamét (7857) Mozi világ (440) Sport (729) Nagyvilág (1310) Alámerült atlantiszom (142) Nézőpont (1) Egészség (50) Jobbegyenes (2850) Vetítő (30) Politika (1582) Gazdaság (716) Mozaik (83) Történelem (18) Szépségápolás (15) Kultúra (9) Flag gondolja (36) Autómánia (61) Gasztronómia (539) Emberi kapcsolatok (36) Életmód (1)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>