A hámik maradtak. S belőlük lettek a berberek, az egyiptomiak, az etiópok, s az Omo folyó mentén letelepedő omotikusok. Hogy közérthetőbb legyek: hát például a szudániak…

A sémik pedig több hullámban kirajzottak az őshazából, az Arab-félszigeten keresztül felszivárogtak észak felé, és megalapították az ókor nagy birodalmait. Az emberiség bölcsőjében, Mezopotámiában.

Krisztus előtt járunk, háromezer évvel – csak a miheztartás végett.

S jöttek elsőként a sumerok.

S velük jöttek létre az első városok. Ur, Nippur, Eridu, Uruk, Umma, Larsza és Kis – megannyi városállam; mindnek közepén ott a monumentális templomerőd, a zikkurat, s mindnek élén ott a király; Kis ura Mesilim; Lugalzageszi, Umma királya; no és persze Uruk fényességes uralkodója, Gilgames…

Nagyjából ezer esztendeig uralkodtak a sumerok Mezopotámiában, mikor Krisztus előtt 2350 körül északról megérkezett egy félelmetes sémi király, I. Sarrukin – vagy legyünk büszkék Európánkra, s mondjuk görögösen: Szargon – …Sarrukin véget vetett a sumerok egyeduralmának, és Közép-Mezopotámiában megalapította az akkád államot. Sarrukin szerényen a négy világtáj urának nevezte önmagát, s hadseregével hódoltatta a vidéket egészen a Földközi-tengerig, sőt még Ciprusra is eljutott. Aztán elrepült kétszáz év, már mindenki elhitte, hogy az akkádok is legalább ezer esztendeig fognak uralkodni, amikor a Zagrosz-hegységből előkerült egy fölöttébb harcias nép, a gutik…

Úgy emlékszem, mintha tegnap lett volna… Krisztus előtt 2160-ban, egy bánatos kedd délután a gutik egyszerűen elözönlötték a Perzsa-öböltől egészen Kisázsiáig terjeszkedő akkád birodalmat.

Ezekkel a gutikkal repült el a következő kilencven év. Majd Uruk királya, Utu-hegal kiűzi őket Mezopotámiából, és a jó gutik egyszerűen eltűnnek a történelem nevű abszurd színház színpadáról. Újra felléptek viszont a sumerok, igaz, csak egy rövid, ám annál hatásosabb és szenvedélyesebb felvonás erejéig. Alig hetven esztendeig tartott a sumerok másodvirágzása. Krisztus előtt 2000 táján előbb az elámiak rombolták le Ur városát, majd Szíria felől megérkeztek az amoriták, és az Eufrátesz mellé helyezték az új birodalom székhelyét, s nevezték pedig Babilonnak…

Hogy is írja Ady, a mi táltos fiúnk?

"Ó-Babylon ideje óta
Az ős Kaján harcol velem.
Ott járhatott egy céda ősöm
S nekem azóta cimborám,
Apám, császárom, istenem."

Mindannyiunknak járt már itt egy céda őse… Csak nem tudunk róla. Hogyan is tudhatnánk, amikor elhittük, hogy ez a mi nyugati civilizációnk örökké fennmarad majd. S ahhoz, hogy ezt elhihessük, azt is el kellett higgyük, mivelünk kezdődött minden.

Nagyjából a tegnapelőtt az az idő, amire a nyugati ember vissza tud emlékezni anélkül, hogy halálosan elfáradna.

Éppen ezért nincs is sok jövője már a nyugati embernek – csak még nem tud róla, szegény…

Nem tud róla, ahogy Hammurápiról sem tud semmit. Pedig ő volt Óbabilon királya, aki a Perzsa-öböltől a mai Törökországig, a Zagrosz-hegységtől a szíriai Kaburig terjedő birodalmat hozott létre.

S mikor készen állt a birodalma, megalkotta az első ismert törvénykönyvet is, melynek szigorát aztán Drakón arkhón elevenítette fel minekünk, s amikor azt mondjuk, "drákói szigor", akkor egészen Hammurápi igazságáig kellene visszagondolnunk… S ahogy lenni szokott, ahogy lennie kell, Óbabilon nyelve váltotta fel a sumer és akkád nyelvet, s Marduk, Babilon városának istene lett a legfőbb isten.

Óbabilon birodalmát a hettiták rombolták le.

Északon pedig tovább virágzott az asszírok birodalma.

Az újasszír birodalom felemelkedése a Krisztus előtti első évezred elejére tehető. A kegyetlen állam vazallusává tette Izraelt, Babiloniát és Júdeát. Krisztus előtt 689-ben elpusztították Babilont, majd 671-ben meghódították Egyiptomot. Igen ám, de ahogy lenni szokott, Asszíria is akkorára nőtt, mint a kisgömböc, és már képtelen volt fenntartani saját magát. A birodalom peremvidékein egymást érték a lázadások. Végül a médek foglalták el Ninivét, és ezzel pecsételődött meg Asszíria sorsa. S ahogy a sumerok is visszatértek egyszer a történelem színpadára, éppen úgy tértek vissza alig egy évszázadra a babiloniak, s alapították meg az Újbabiloni Birodalmat.

Ennek legjelentősebb uralkodója II. Nabú-kudurri-uszur. Na jó, elhiszem… Ez így nem mond semmit… S ha úgy mondom: Nabukodonozor? Így már ismerősebb? S ha azt mondom: Méne tekel ufarszin? Semmi? Akkor mondom így: megmérettél, és könnyűnek találtattál… Ha még így sem dereng semmi sem, akkor feladom… Akkor nem jár hangszóró… Akkor házi feladat gyanánt kéretik utánajárni a dolognak…

Újbabilon létének a perzsák vetettek véget. II. (Nagy) Kürosz perzsa király foglalta el Babilont, majd leverte Asztüagész méd királyt is, és magát tette meg Perzsia uralkodójává.

Utódai alatt a Perzsa Birodalom az Indusig, a Fekete- és a Kaszpi-tengerig, Kisázsiáig és Egyiptomig terjeszkedett.

Igen ám, de jöttek a görögök! Kisázsia nyugati partjainál előbb a jón városok lázadtak fel. Majd a perzsák vereséget szenvedtek Marathonnál, a szalamiszi tengeri ütközetben és Plataiainál. Végül III. Dareiosz szenvedte el a végső vereségeket Isszosznál és Gaugamelánál Nagy Sándor makedón királytól… S kezdődik egy új, már kicsit ismerősebb kor, s jönnek majd a rómaiak – de őróluk lesz még elég szó…

S a történelemórának is vége most.

Csak azért tartottam, hogy világos legyen egy kicsit legalább, hol is járunk a következő hetekben. Hogy világos legyen, nem mivelünk kezdődött a világ – szerencsére…