A hikálok gonoszsága, rosszindulata, aljassága határtalan. Kevés undorítóbb van a hikálnál.

A hikálok falkába verődve portyáznak. Végtelenül gyávák és sunyik, ellenben rendkívül kitartóak. Ha valamit vagy valakit sikerül megragad­niuk, azt soha többé nem eresztik el. Undok vinnyogással, nyáladzva járnak a nyomában, bele-belekapnak a bokájába, marjába, egészen addig, amíg az áldozat halálosan el nem fárad, és elesik. Ha az áldozat esetleg visszamar, rúg, vagy csak ráüvölt az ocsmány csürhére, a hikálok azonnal vicsorogva visszavonulnak, és sírós hangon panaszkodnak, hogy bántják őket. Ilyenkor előszeretettel emlegetik az „emberi jogokat” meg a sajtószabadságot, s leginkább a demokráciát. A hikálok szerint ugyanis a demokrácia lényege az, hogy ők bárkit keresztre feszíthetnek, felfalhatnak, meggyilkolhatnak.

A hikálok legújabb áldozata Schmitt Pál.

Schmitt Pálnak tényleg le kell mondania. Helyzete ugyanis tarthatatlan. Jómagam ezt január 21-én is megmondtam. Schmitt Pál minden valószínűség szerint ugyanúgy cselekedett kisdoktorija megírásakor, mint kortársai közül számosan. Rajtavesztett. De erre még visszatérünk. Most azonban mindenekelőtt arról, hogy miként is viselkednek a hikálok Schmitt Pállal.

Úgy, ahogy lélekkel megáldott (megvert) élőlény nem viselkedik senkivel. De a hikálokat nem bántja lélek. És most vannak elemükben.

Két napja már az egyik kígyóvállú példányuk arról értekezett a Klubrádióban egy betelefonáló másik torzszülöttel, hogy Schmitt Pál nem is vívott az olimpián. Az olimpiai aranyat is „csak úgy kapta”, „nem csinált érte semmit”. „Ja-ja, tartalék volt!” – hörögte a hikál a stúdióban boldogan, mert tudta, az ellenfél már halálos sebet kapott, most már mindent meg lehet tenni vele.

Bizony, most jött el a hikálok ideje.

Most van az, hogy az öt nyelven beszélő, kétszeres olimpiai bajnok, egyéni világbajnok, komoly diplomatakarriert befutó Schmitt Pálról majd megírják és elmondják a hikálok, hogy vívni sem tud, nyelveket sem tud, semmit sem tud. Duplanullák, vizesnyolcasok tobzódnak most Schmitt Pál gyalázásában, akiknek legnagyszerűbb cselekedete az volt, hogy vörösboros kólával összeokádták a nappalit egy házibulin, ahol nem izzadtak le a hölgyválaszon. Azok vicsorognak most Schmitt olimpiai bajnokságáról, akiknek annyi erejük sem volt soha, hogy egy beteg kurvát kirántsanak a klozettról. (Figyelem! Ez utóbbi mondat plágium! Amelyik hikál elsőként kideríti, honnan loptam, az tehet egy szívességet!)

Egy másik hikáltanyán, az Indexen így tobzódnak a nyomorultak: „Odabent most döntenek Schmitt doktori címéről. Hoffmann Rózsa jött és elment, új rektort is választottak. Közben Orbán, Kövér, Matolcsy és Szijjártó »Bulvárkacsa« Péter Kecskeméten mulat.”

Ebből a „Kecskeméten mulat” kitétel a legfantasztikusabb. Ott ugyanis a Mercedes új gyárát avatták, nevezettek jelenlétében. Ez lesz az indexes hikálok sajátos nyelvezetében „mulatás” – mert ha már a Mercedes-gyár avatásába nem lehet belekötni, hát írjuk meg, hogy „mulatnak” Orbánék, miközben Schmitt doktorijáról döntenek éppen. A két ügy között nincs ugyan összefüggés, de ez nem számít. A lényeg, hogy valahogy rángassuk bele Schmitt kisdoktorijába Orbánt is. Meg Kövért és Matolcsyt. Lehetőség szerint egy mondatban intézzük el a dolgot. Ilyen a hikálok mentalitása.
És mondom, most érzik a vérszagot, most bátrak, most mennek torokra…

És akkor térjünk vissza arra a kisdoktorira.

Nem írunk úgy kisdoktorit, hogy majd’ kétszáz oldalt bemásolunk valahonnét, aztán kész is a dolog. S leginkább azért nem maradhat ez szó nélkül, mert ha úgy maradna, akkor holnaptól kezdve minden egyetemista „ctrl+c – ctrl+v” billentyűzettel írhatná szakdolgozatát, kisdoktoriját, nagydoktoriját, anyja keservét, és senki sem mondhatná, hogy ezt nem lehet. Ezért nem. S még azért sem, mert mi nem vagyunk ők. Mert megígértük, hogy ez nem lehet többé következmények nélküli ország. Mert mi nem csinálhatunk úgy, ahogy a hikálok, amikor lebukott a D–209-es ügynök. S úgy, ahogy ezek elnevezték és mentegették az őszödi beszédet.

De: mostantól legyen időnk szakdolgozatokat, kisdoktorikat olvasgatni. Nehogy véletlenül az legyen a közvélekedés, hogy itt Schmitt Pálon kívül mindenki elmélyült tudós. Bizony, olvassunk már el a közeljövőben néhány szakdogát meg kisdoktorit a hikálok példányaiból. Különös tekintettel a „foximaxis” doktorikra. Meg akármilyenekre. Lássuk a sok zsenit, aki most hörög és fröcsög!

Addig is: Schmitt Pál ezerszer különb mindannyiótoknál. A kisdoktorijával együtt.