A pápák egy hagyományt követve a világ hatvan nyelvén mondták el az áldás egy mondatát.

Karácsonykor azt, hogy „Áldott karácsonyt!”, húsvétkor pedig azt, hogy „Krisztus feltámadott! Halleluja!”.

A sok ezer hívő, aki a világ minden tájáról összegyűlt ilyenkor a Szent Péter téren, lélegzet-visszafojtva várta, hogy az ő nyelvén is felhangozzék a Szentatya áldása. Ilyenkor magasba emelkedtek az adott nemzet lobogói, és a jelen lévő hívek nagy tapssal és örömujjongással fogadták, hogy a pápa megszólalt a nyelvükön.

Hatvan nyelven szólt az Urbi et Orbi, hatvan nemzet fiai és lányai várták az áldást, örültek, büszkék voltak – csak azért, mert az ember, ha normális, büszke a nemzetére, hazájára, nyelvére, és jóleső érzéssel tölti el, ha csak egyetlen pillanatra is, de az a nemzet, az a haza és az a nyelv felléphet a világ színpadára. Csak egy Urbi et Orbi áldás erejéig akár, csak addig, ameddig elhangzik, hogy „Áldott karácsonyt!”, vagy „Krisztus feltámadott!”. És ez elég. Elég egy egész évre.

Babits mondta az egyetemes katolicizmusról:

„Én katolikus vagyok, azaz hiszek a nemzeteken felülálló, egész világnak szóló, katolikus igazságban! Más szóval: hiszek igazságban, mely túl van a politikán, életünk helyi és pillanatnyi szükségletein: az én egyházam nem nemzeti egyház! Nem vagyok puritán: az én üdvösségemnek nem elégséges az ami szükséges: ami itt és most szükséges.”

S e hitvallás ellentéteként szinte kínálja magát a protestantizmus, a „nemzeti” Hunnia, a maga nyakas kálvinistáival, s vele szemben a Bécshez, császárhoz hű Pannónia, ahol kereszt áll a templomtornyokon a református csillag helyett.

Hunnia és Pannónia, ó, hát szerencsére ez az ellentét sem ennyire egyszerű. Mert még a mélyen katolikus Babits is ezt mondja:

„Magyar vagyok: lelkem, érzésem örökséget kapott, melyet nem dobok el: a világot nem szegényíteni kell, hanem gazdagítani. Hogy szolgálhatom az emberiséget, ha meg nem őrzök magamban minden színt, minden kincset, ami az emberiséget gazdagíthatja? A magyarság színét, a magyarság kincsét! De mily balga volnék, ha ugyanakkor más színt, más kincset el akarnék venni vagy meggyengíteni!”

Azt hiszem, protestánsként is, hogy erről az örökségről szólt az apostoli áldás hatvan nyelve. S arról is, hogy katolikus magyar főurak adták életüket hazájuk szabadságáért és függetlenségéért. S a hatvan nyelven elmondott apostoli áldásban kicsikét az is benne van, hogy a protestáns etika nagyban járult hozzá a világ elviselhetetlenné válásához. S arról is szól az a hatvan nyelven elmondott apostoli áldás, hogyha Ady megérte volna a román világot Nagyváradon, akkor másként kezdett volna gondolkodni a nagyváradi kanonok sorról is, bizony.

Sajnos, mindez már múlt idő.

Ugyanis Ferenc pápa – szakítva elődei régi hagyományával – már nem mondja el hatvan nyelven az Urbi et Orbi áldást.

A mai pápa nem híve a katolikus egyház régi hagyományainak.

Ez a mostani pápa inkább új hagyományokat tisztel.

Mindenekelőtt médiasztárként szeret szerepelni, és a legjobban azt tudja, mit is kell mondania ahhoz, hogy igazi sztárként imádják a politikai korrektség sátánista templomaiban.

Ferenc pápa imigyen kezdett hozzá, hogy porrá zúzza az „avítt” és „régimódi” és „reformokra szoruló” katolikus egyház hagyományait, és még nem vette észre, hogy évtizedek óta mindig a nem katolikusok sürgetik a leghevesebben és legkérlelhetetlenebbül a katolikus egyház reformációját.

Ami legalábbis érdekes.

Ferenc pápa II. József reformjait idéző reformdühének esett áldozatul az apostoli áldás hatvan nyelve is.

Mert hát, nem szabad beemelni az Urbi et Orbi áldásába a nemzeti hitvallást és büszkeséget többé. Le kell parancsolni a világ színpadáról az ott évente kétszer, egy-egy pillanatra fellépő nemzetet, hazát és nemzeti nyelvet is.

Ferenc pápa szerint ez az egyetemes katolicizmus új küldetése.

És az, hogy segítsen megteremteni a nemzetek Európája helyett az Európai Egyesült Államokat.

Ezt a célt szolgálja minden mig­ráns­ügyben elmondott mondata is, amelyet kissé értő fülekkel farizeusságnak is hallhatnánk.

És sajnos biztosak lehetünk benne, hogy a városnak és a világnak szóló áldást soha többé nem mondja el hatvan nyelven, de ha eljön az idő, hetvenhét nyelven is elmondja majd, hogy kötelességünk bárkit befogadni, számolatlanul.

Bayer Zsolt - ]]>www.magyarhirlap.hu]]>