Ezzel meg úgy voltam, mint a másik székely öreg, valahol a Gyimesekben, ahol él a fekete székely. A fekete székely meg úgy lett, hogy mindjárt Ceausescu kivégzése után egy helyi menyecske kikeveredett Amerikába, New Yorkba cselédnek, aztán ott egy bronxi fickó megcsinálta, szült egy gyereket, azt meg még csecsemőként hazavitte. A kicsike szépen felnőtt, odafent a Gyimesekben, aztán úgy tizennyolc éves formaként, székely harisnyásan, kicsike, ügyes lajbiban ivott a kis fekete, gyapjas hajú gyerek a kocsmában, egy öreg székely meg szintúgy ott ivott, aztán ahogy fogyott a köményes, úgy nézte egyre furcsábban az öreg a fiatalembert. Végül aztán csak nem bírta tovább, és odaszólt: „Te, gyerek! Aztán miféle fajta vagy te…” Az meg nagyon megmérgesedett, és indulattal, büszkén felelt: „Hát mi vónék? Ejsze, székely vagyok, vagy mi…” Az öreg elcsöndesedett. Meredt bele a poharába, és inkább csak úgy magának dörmögte, alig hallhatóan. „Értem, értem én. Csak azt nem tudom, akkor én mi a lóf… vagyok…” Imigyen néztem tegnap az össz­európai dalversenyt, s benne a szakállas nőt.

Illetve férfi volt az, csak női ruhában. De mégsem lehetett férfi, mert erősen ki volt festve, volt műszempillája meg műkörme, szóval ő valójában nő akart lenni. De ha nő akart lenni, akkor miért volt szakálla? Már ezekből a kérdésfelvetésekből is látszik, hogy elszállt felettem az idő.

Olyan lettem, mint az egyszeri nyuszika, aki ment, mendegélt az erdőben, és egyszer csak találkozott egy addig sosem látott lénnyel. Illendően köszöntötte: „Szervusz! Én vagyok a nyuszika, hát te ki vagy…?, „Én vagyok a farkaskutya…” „Farkaskutya…? Az meg hogy lehet…?”, „Édesanyám farkas volt, édesapám kutya, én lettem a farkaskutya…” A nyuszika illedelmesen elköszönt, és ment tovább. Egyszer csak találkozott egy másik lénnyel. „Szervusz! Én vagyok a nyuszika, hát te ki vagy…?”, „Én vagyok az öszvér…” „Öszvér? Hát az hogy lehet…?”, „Édesapám ló volt, édesanyám szamár, és én öszvér lettem.”

A nyuszika kicsit még csodálkozott, de azért csak elindult tovább. És akkor találkozott egy egészen, igazán különös, különleges lénnyel. „Szervusz! Én vagyok a nyuszika, hát te ki vagy…?” „Én vagyok a paradicsommadár…” „Aha, értem… – mondta a nyuszika. – Tudod mit? Akkor te menj az anyádba!”

Ilyesmi érzés fogott el szombaton, miközben bámultam a szakállas nőt. Conchita Wurst a szakállas nő (a paradicsommadár) neve. Magyarul ő a Kolbász Conchita – ami szép, beszélő név. És Európa imádta Kolbász Conchitát. Őrjöngve szavaztak rá, és Kolbász Conchita megnyerte a versenyt. Eközben Európa kifütyülte a dögös orosz ikreket. Mert Európa nagyon toleráns, de annyira azért mégsem… Beérett a gyümölcse a kretének munkájának. Emlékeznek még a német alkotmánybíróság nevezetes döntésére? „Az ember nem az, aminek születik, hanem aminek érzi magát.” Emlékeznek még a svédek komoly problémáira, a férfiak ülve pisiléséről? És arra, hogy Svédországban a középiskolákban már van semleges nemű vécé is, hogy a Kolbász Conchiták is tudjanak hugyozni valahol… Igen, barátaim, most végre valóban eljött a szép, új világ! Ott állt  szombaton este ez a Kolbász Conchita a színpadon, arany színű estélyiben, műkörmökkel, műszempillákkal, kifestve, szakállal, és énekelt nekünk valami szart a Főnixről. Énekelt női hangon, női gesztusokkal, végig affektálva. Aztán várta a szavazás végeredményét. Amikor már látható volt, hogy győzni fog, Kolbász Conchita ájuldozott, kezét szakállas arca elé kapkodva pihegett, sírt, meresztgette szemeit, nézett az égre, affektált, manírokat pufogtatott, és annyira mű, annyira gennyes és undorító volt, hogy ökölbe szorult az ember keze. Európa pedig csak szavazott és szavazott, Kolbász Conchitára, mert Európa úgy érezte, muszáj megmutatnia, mennyire toleráns. Conchita győzött. Egy kedves barátom értelmezése szerint: „Európa szavazott a dögös szőke svéd nőre meg a bögyös lengyel csajokra, aztán a számítógépszobák mélyén kibuherálták nyertesnek az undorító, tehetségtelen osztrák, szakállas nénit.” Egy másik barátom pedig imigyen értelmezett: „Tudod, a lengyel csöcsös mosónők mellé kellett egy antitézis.”

Remélem, nekik van igazuk. Remélem, tényleg nem Európa szavazott erre. Bár sajnos nem vagyok biztos benne. Mindenesetre most úgy tizenöt évig nem nézek eurovíziós dalversenyt. Aztán tizenöt év múlva már az is megtörténhet, hogy egy paradicsom fog győzni. Eredetileg férfinak született, de paradicsomnak érezte magát, hát átoperálták. Cuki kis paradicsom áll majd a színpadon, Ketchup Toszolda lesz a művészneve. A másik lehetőség, hogy egy rövid, szőke hajú fiú nyer majd, aki nosztalgikus dallal fog győzni: Tomorrow belongs to me; ez lesz a dal címe. Egy régen elfeledett filmből, a Kabaréból. Akár a paradicsom, akár a szőke srác győz majd, azoké a felelősség, akik miatt most Kolbász Conchita a sztár. Hogy mennének az anyjukba…

Bayer Zsolt – magyarhirlap.hu

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!