Arany Jánossal kell kezdenünk. Mert Ágnes asszony szánalmas, hazug magyarázkodása Arany Jánosért kiált. Ágnes asszony halott férjére próbálja kenni a bűnt. Az Ősbűnt, Káin árulását, mindent.

„Fiam, Ágnes, mit miveltél? / Szörnyü a bűn, terhes a vád; / Ki a tettet végrehajtá / Szeretőd ím maga vall rád. / Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.”

Ágnes asszony szeretője a Párt. S erre a szerelemre nincsen magyarázat, nincsen bocsánat. 1956 előtt, ha nehezen is, ha összeszorított foggal is, de talán van magyarázat. De ’56 után? S egy esztendővel azután, hogy Nagy Imrét arccal lefelé, összedrótozott kézzel földbe ásták – ezek?

Ágnes asszony most megölte halott férjét. Megölte azzal, hogy összekente saját mocskával.

És nincsen számára felmentés, még ennyi sem: „És ez így megy évrül-évre, / Télen-nyáron, szünet nélkül; / Harmat-arca hő napon ég, / Gyönge térde fagyban kékül. / Oh! irgalom atyja, ne hagyj el. // Őszbe fordul a zilált haj, / Már nem holló, nem is ében; / Torz-alakú ránc verődik / Szanaszét a síma képen. / Oh! irgalom atyja, ne hagyj el. // S Ágnes asszony a patakban / Régi rongyát mossa, mossa – / Fehér leple foszlányait / A szilaj hab elkapdossa. / Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.”

Nincs felmentés, még ennyi sem, mert a mi Ágnes asszonyunk nem őrült bele a bűntudatba.

Nem, sőt… És ez a sőt, ez életünk legfontosabb pillanata. A régi-régi bűnnek tényleg hosszú az árnyéka. Amúgy nem az a legrémületesebb, ahogy Heller elárulja a forradalmat. Inkább megnyugtató, bármennyire is furcsa ezt kimondani. Megnyugtató, mert így rajzolódik ki éles kontúrokkal, hogy ezeknek semmi közük sem volt, mert nem lehetett 1956-hoz. S abban sincsen semmi meglepő, ahogy odadörgölőzik a gyilkosokhoz, a semmi emberekhez, a nyomorultakhoz – ahogy szeretője, a Párt mocskos nyoszolyájára veti magát, miközben körben a megalázott országban akasztanak. Ez következik az előzőből, következik mindenből, következik őbelőlük.

Az a legrémesebb, ahogy elárulja barátját.

Az a legrémesebb, ahogy elárulja és leköpi Kosztolányit.

S az a legrémesebb, ahogy megtagadja mesterét, Lukács Györgyöt is.

Nos, innen indul minden. Ágnes asszony ráheveredik szeretője, a Párt mocskos nyoszolyájára, s elhálja ott egy fekete éjjelen a forradalmat, a tisztességes beszédet, az igazságot, a jövőt. A mi jövőnket. Aztán, mint aki jól végezte dolgát, távozik. Azt kell gondoljam e levél után, hogy nem azért, mert üldözik, hanem azért, mert küldik. Távozik, sürög-forog a nagyvilágban, s megágyaz a rendszerváltás utáni hazugságoknak. Előkészíti a terepet annak, hogy szeretője, a Párt úgy támadhasson fel halottaiból, mint főnix a tűzből. Hogy szeretője legyen ismét mindennek mértéke, az alfa s az ómega, az erkölcsi iránytű, az egyetlen igazság letéteményese.

Ezért megy el Ágnes asszony, s aztán ezért jön vissza, s végül ezért jár-kel mostanában szerte a világban ismét, hogy fújja a harci kürtöt a fasizmus ellen. Hogy is írja Csurka István?

„Hazánkban 2006 nyara és ősze óta polgárháború folyik. (…) A harc állóháborúvá változott, mint 1916-ban az összes fronton. A kultúra irányításának vezető pozícióiba akarják beásni magukat és körömszakadtig küzdenek a régi sajtómonopóliumukért. A bíróságokat sem fogják elhagyni önként és dalolva. A Nemzeti Bankot sem. Megint minden rossz, minden antidemokratikus, nemesi, feudális, kirekesztő. A »másik nagy zsidó New York-i filozófus asszony«, ahogy Heller Ágnest egy ottani konferen­cián bemutatták, most felhagyva a jól fizetett filozófiai tevékenységével, a világot járja, és támogatást kunyerál a széteső félben lévő vörös hadseregnek. Azt híreszteli, hogy 2006-ban nem volt gumilövedékezés Budapesten. A tények már annyira sem érdeklik, mint a régi nagy talmudistákat. Kis János, a filozófus és egy New York-i egyetemi tanár, szintén filozófus, bizonyos Deák István úr a New York-i kehilától, vállvetve a hamis történelem fenntartásáért cikkez. Tagadnak makacsul és hazudnak kitartóan. Lenin se tehetné különbül.”

Tökéletes pillanatfelvétel – s csak egyetlen félmondatot emelek ki belőle: a hamis történelem fenntartását. Bizony, bizony! A hamis történelem fenntartásáért folyik a legádázabb küzdelem, mert ameddig van hamis történelem, az ő történelmük, addig nincsen védekezőképesség, s addig nincsenek, mert nem lehetnek helytálló fogalmaink a valóság megragadására.

De Ágnes asszony ocsmány levele, ocsmány tette s magamentő ocsmány hazugsága most közelebb vitt mindannyiunkat az igazsághoz. Van, aki örül ennek, s van, aki tajtékzik majd dühében. Nos, ővelük nincsen dolgunk többé, semennyi sem. És nincsen szánalom, nincsen együttérzés, nincsen megbocsátás.

Háború van.