Volt egyszer egy Magyarország. Ennek a Magyarországnak annyi gyermeke volt, mint a rosta lika – vagyis úgy nagyjából tízmillió. Ennek a megszámlálhatatlanul sok gyereknek a döntő többsége teljesen normális volt, függetlenül attól, hogy aktuálisan miben hitt, melyik pártnak szurkolt és melyik volt a kedvenc focicsapata. Volt azonban néhány mostohagyermeke is, ezek magukat „ellenzéknek” nevezték, és elkülönültek a többiektől.

Az volt az álmuk, hogy egyszer majd leváltják az ország népét, megteszik magukat neomarxista-neoliberális-neonáci családfőnek, és ezt elnevezik majd „demokratikus kormányzásnak”. Egy guriga vécépapírt sem voltak képesek önállóan és egyetértésben megrendelni, de abban egyetértettek, hogy „azorbánnak menniekell”, s hogy ezért bármit megtehetnek.

Egyszer azt találták ki, hogy felkeresik Brüsszel nevű gazdag, eltunyult és meglehetősen gonosz nagybácsikájukat, és tőle kérnek segítséget. Brüsszel nagybácsi meg is ígérte ezt nekik, majd felhívta a távoli, ám annál gazdagabb, eltunyultabb és sokkal gonoszabb másik nagybácsit, Sorost. A két vénember megbeszélést tartott, végül megegyeztek abban, hogy „jogállami kritériumok”, s hogy Magyarországot meg kell büntetni. Magyarország ekkor felkereste testvérbátyját, Lengyelországot, és együtt bejelentették, hogy nem így lesz, hanem másképpen. És tényleg másképpen lett.

Ekkor az ellenzék nagyon vicces dolgokat kezdett művelni; az aljas, gonosz és humortalan ostobák mindig ilyen vicces dolgokat szoktak művelni.

„Elszomorító, hogy az ellenzéki véleményvezérek félinformációk alapján a helyzet értelmezése helyett azt az intellektuálisan kényelmes utat választják, hogy megírják a sokszor minden alapot nélkülöző és téves jogértelmezésen alapuló »Orbán nyert« narratívákat” – mondta az egyik leggonoszabb és legbutább közülük, Donáth Anna, és kijelentette, hogy ők győztek.

„Orbán és a vétója megbukott. Ez egy teljes és feltétel nélküli fegyverletétel” – mondta mind közül a legsötétebb és legidegesítőbb, akinek már az ősei is nagy-nagy gazemberek és hazaárulók voltak, Dobrev Klára.

„Az a baj, hogy a vereség pillanataiban te pezsgőt fröcskölsz. Az a baj, hogy győzelmet hazudsz oda, ahol semmi más nincs, csak a vállalásod csődje” – üzente Donáthnak Puzsér, aki egy olyan nagyon furcsa fickó volt, egy kedd délutáni zsíros kenyér megkenéséről is kizárólag felső regiszterekben és eksztázisban volt képes beszélni.

„Nem vagyok Orbán zsenialitásának bámulója, de tény, hogy – legalábbis idáig, a Merkellel folytatott tárgyalásokon – Orbán győzött. Aki az ellenkezőjét bizonygatja, becsapja magát és a közönségét” – mondta Haraszti Miklós, aki, amikor még volt valaki, akkor maoista volt. „Ez így ebben a formában teljesen elfogadhatatlan, és kizárólag Orbán Viktor, nem pedig a magyar emberek érdeke” – mondta Szél Bernadett, akinek nevét nem jegyezte fel az utókor, holott nagyon szerette volna, ha sósborszeszt neveznek el róla.

„Ha az EU elfogadja a most kiszivárgott egyezséget Orbánnal, az nem kompromisszum, hanem meghajlás, sőt lefekvés a magyar miniszterelnök előtt” – mondta Hadházy, aki egy nagy táblára mindig felírta, mi is ő valójában, bár feleslegesen, ugyanis messziről és ködben is éppen annak tűnt.

Míg a bolondok és mostohák ezt a játékot játszották, addig a magyar miniszterelnök megvívta csatáját Brüsszellel, Magyarország sok-sok normális gyermeke pedig kért egy kávét, és készülődött a karácsonyra.

Amely alkalomból fenyőfákat díszítettek.

A gonoszok és mostohák pedig gendervirgácsokra akasztgatták a maradék eszüket. És meg voltak győződve róla, hogy azért egyszer majd nekik is osztanak lapot.

Bayer Zsolt - ]]>www.magyarnemzet.hu]]>