Már az elején muszáj leszögeznem: én – és e levél aláírói – ezzel egyetértek, egyetértünk. De még sokkal jobban egyetértenénk, ha nem késett volna kicsit ez a megnyilvánulás, ez az elhatárolódás, ez a panasz. De késett.
Évekkel ezelőtt egy éjszakán egy atomrészeg, magát összepiszkoló, rossz szagú alak tántorgott az éjszakában, és ráírta bizonyos plakátokra, hogy „Orbán egy g…ci”. Majd ezt többször megismételte különböző boldog médiumok munkatársainak, akik egyre növekvő örömmel tolták orra alá a mikrofont, s ő kiegészítette azzal, hogy e sorok írója is egy g…ci.
Mindebből pedig két dolog következett.

A másik pedig, hogy ez lett az ellenzék politikai programjának alfája és ómegája. Ennyi és ez, semmi több. Az összellenzéket a g…ci tartja össze azóta is, ez mondandójuk és lényük szubsztanciája.
És elkészültek az O1G-kitűzők, -táblácskák, -zászlócskák és -molinók, és megszületett az ars poetica is, miszerint „jó ez az O1G mint jelszó és program, mozgósító ereje van”. Aztán még a leglelkesebb O1G-zők egyike, Hadházy rohant el a bíróságra beperelni engem, amiért fel mertem vetni, vajon mit szólnának ehhez éppen ők, a leglelkesebb O1G-zők, ha róluk jelenne meg mindez. (Hadházy természetesen megnyerte a pert…)
De mindez ma már nem számít. Viszont én attól a ponttól számítom az úgynevezett közbeszéd megrothadásának kezdetét. És sajnos nincs emlékem arról, hogy Fabiny püspök úr felháborodott volna. S persze az O1G után már nem számított semmi sem.

Pedig a miniszterelnök egy ötgyermekes édesapa és közszolgálatot ellátó személy.
De talán megvizsgálhatjuk a „k…rvaanyázás” eredettörténetét is, amely sokkal kevésbé bonyolult, mint a magyarság eredete. Még 2010 novemberét írtuk, amikor Ungváry Rudolf bevezette ezt a közbeszédbe, imigyen: „A k…rva anyját annak, aki megkérdőjelezi a magyarságomat.” És Fabiny püspök úr mélyen hallgatott.

Ellenben átszakadt a gát, és jött Föld S. Péter, aki 2013-ban így cifrázta tovább: „Jó, akkor mondok valamit. Menjetek ti az anyátokba! Te és az összes haszonleső haverod. Húzzatok el a k…rva anyátokba! Mind, egytől egyig.” Az üzenet nekünk szólt, jobbosoknak, kormánypártiaknak, fideszeseknek. Meg is jegyeztük.

És Föld S. Péter „humorista” belejött: „– Kövér úr, miért mászkál itt hajnali négy órakor, négykézláb a parlament folyosóján? – Elgurult a gyógyszerem.” Ezt írta Kövér Lászlónak, s mi egyszerűen megszakadtunk a nevetéstől. „Mosolya vicsorgás, száját nagyra tátja, harapása polgári, fogai félelmetesek, karmai kíméletlenek. De azért nem kell tőle megijedni. Csak akkor félelmetes, ha félünk tőle. Április 21-én állítsuk meg Orbán Uit!” – üzente a miniszterelnöknek, nyilván az emberséges közbeszéd nagyobb dicsőségére. De mivel legnagyobb örömünkre Orbán Viktor és a Fidesz–KDNP ismét győzelmet aratott, Föld S. Péter mást üzent, ezt: „Orbánt csak szívlapáttal lehet meggyőzni.”

Ezt is megértettük, tényleg.

És valamiért akkor sem buzgólkodott a püspök úr, sem pedig famulusai, amikor Márki-Zay Péter homoszexuálisnak nevezte Orbán Viktor fiát, majd ezt még büszkén meg is ismételte többször. De az sem zavarta a püspök urat és aláíró társait, amikor ugyanezt megtette Kocsis Mátéval Ungár Klára. Nem mellesleg ez az eset arra is rávilágított, hogy a magyar igazságszolgáltatás teljesen független mindentől, leginkább az ember természetes, veleszületett igazságérzetétől. Történt ugyanis, hogy Kocsis perre ment, s bár a jogerős ítélet kimondta, hogy az állítás nem igaz, de neki mint közszereplőnek ezt tűrnie kell. Akkor az úgynevezett független újságírók nem azt írták le, hogy Ungár hazudott, hanem abban lelték örömüket, hogy Kocsis Máté kétgyermekes családapát megbélyegezzék, lejárassák, „leb…zizzák”. Önök pedig némák maradtak.

Nem sokkal később bizonyos Terry Black homoszexuálisnak nevezte Vona Gábort. A jogerős bírósági ítélet pedig kimondta, hogy ez akkora sértés, amit Vona Gábornak akkor sem kell eltűrnie, ha közszereplő, és ötmillió forint sérelemdíj jár neki.

De vissza Márki-Zayhoz! Ő volt az is, aki egy lakossági fórumán arról értekezett, mi mindenre lehet még használni a lámpavasat, és viccesen összekacsintott a hallgatóságával – sajnos Fabinyi püspök úr éppen imádkozott, és így nem értesült erről.

De ha már lámpavas… Lámpavasra húzással a mindenféle pártot megjárt, ma éppen DK-s Szarvas Koppány Bendegúz szeret fenyegetőzni, megtette ezt több alkalommal is, legnagyobb sajnálatunkra Fabiny püspök úr és társai minden ilyen alkalommal vesperáson voltak, és nem volt idejük értesülni minderről.

S akadt olyan „újságíró” is, bizonyos Dotoho, másképpen Bőtös Botond, aki ezt vetette elektromos „papírra”: „Bizom abban, ha megbuktok nehany napig meg nem all vissza a demokracia es az ilyen alakok testet az arokpartrol lapatoljak fel egy IFA-ra!!!! Megraztatok, de mar nem a pofonfat!”

Talán mondanom sem kell: az IFA-platóra lapátolt hullák mi lennénk Bőtös reményei szerint, jobbosok, fideszesek, kormánypártiak.

Bőtös üzent aztán Apáti Bence barátomnak is, betűhíven idézem: „Ja, erről jut eszembe, ha időben érkezel Megadja és a Jeszenszky előtt, Milo Y meg talán neked is megengedi, hogy lesz...ad. De hat ti, elvtelen szarháziak, már csak ilyen szájhősök vagytok: se naci konferencia, se Milo Yiannopoulos. (…) Drukkolok, hogy összejöjjön az a Milo-f…sz neked és akkor talán te is megnyugszol egy kicsit (…). Ellenben készülj, bármikor, bárhol meglephetünk titeket, fasiszta g…cik.”

Már csak azért is, mert Bőtös neki is üzent egyszer, így: „Az invázió megkezdődött! Iszik még szlovák katona lova a Drávából, éljen a szlovák–horvát közös határ! Mi megcsináljuk a 64 vármegyét, a hatvanötödiket bónuszként szolgáltatjuk: Csatoljuk Magyarországot Szlovákiához!” Ha-ha-ha…

Amúgy talán érdemes vetni egy pillantást arra is, ki emelte be a közbeszéd alaposan megtépázott sáncai közé a kecskeb…szást mint javallott gyógymódot és elfoglaltságot. Puzsér Róbertnek hívják az illetőt. Puzsér írta egy vidám napon, üzenve minekünk, hogy akinek nem tetszik Szabó Tímea, az b…sszon kecskét vagy szamarat. A meglepő ajánlaton azóta töprengünk.

Kár, hogy Fabiny püspök úr nem töprengett rajta sem akkor, sem azóta. Pedig van töprengeni való elég. Puzsér is szolgáltatott már eleget. Hiszen teljesen nyilvánvaló, hogy az emberséges közbeszéd erősítésére tett kísérlete volt például ez: „Kellemetlen érzés lehet fedetlen ágyékkal sétálgatni Tusnádfürdőn, akkor is, ha csak az üzletfelei vannak jelen, de a méltóságos miniszterelnök úr a metéletlen hímtagja elé igazán ránthatott volna bármi mást – csak ne a Mein Kampfot.”

Ezt Puzsér nyilván zokon vette, és további alkalmakat kínált fel. Például ezt: „A kölykök még azt sem értették, hogy a hűbéri lánc nem úgy működik, hogy abban bárki nyílt levelet küldözget Orbán Viktornak, ha elégedetlen a végbélnyílással, amit a pofája elé rendelt. Ebben a kuplerájban nincs panaszkönyv.”

Vagy ezt: „Míg Majkát kereskedelmi tévés producerek fröccsöntötték el nem bomló műanyagból, törtetésből és kivagyiságból, addig Németh Szilárdot Habony Árpád gyúrta ostobaságból, bumfordiságból és igénytelen lumpenproliságból. (…) Ő az, aki összeköti a magyar nótát és a prolimulatóst, a vályogviskót és a paneltömböt, a zugpiálást és a két pofára zabálást, a kisgazdát és a kisnyilast. Ő a párlata a magyar valóság leghitványabb pillanatainak, amelyekben oly sokan ismernek magukra, és amelyeket Németh Szilárdot látva soha többé nem szégyellnek. A rezsibiztos felszabadítja a magyar társadalom alját, s tagjai­ban azt az illúziót kelti, hogy a politikai elitjük úgy él, mint ők. Fog még Sziszi bácsi halált követelni bűnözők, migránsok és liberálisok fejére, fog még nyilvánosan hányni, hugyozni és szarni.”

De Fabiny püspök úr még mindig hallgatott.

Vagy nem, püspök úr? Vagy nem, Gundi úr? Vagy nem, farizeus urak és hölgyek?

És az hogyan tetszett önöknek, amikor Szabó Tímea lepedofilozta a Fideszt? Tessék mondani, ez már az emberséges közbeszéd? Vagy még kell menjünk két megállót?
S ha mindezt elolvasta a püspök úr, akkor el is búcsúznék lassan Cserép János esztergomi önkormányzati képviselő, Márki-Zay táskahordozójának egykori kampányindítójával, melyet éppen pünkösdvasárnap tett közzé, mert ő is mindennél fontosabbnak tartotta az emberséges közbeszédet: „A férgeket ki kell ásni, a tetveket meg kell tizedelni, és engedni kell ezt a jobb sorsra érdemes várost paraziták nélkül növekedni, virágozni, gyümölcsöt hozni.”

Árulja már el a püspök úr, kire tippel: Cserép szerint kik volnának azok a férgek és azok a tetvek? És vajon ki lehet az a „bajszos szar”, akiről Nagy Blanka értekezett, és így azonnal szupersztárrá vált azon az oldalon?

S ugyan vajon mit kezdjünk azzal a Pankotai Lilikével, akinek egyházi gimnazistaként úgy állnak ki a pélók a szájából, hogy arra még a Gyorskocsi utcában is elégedetten csettintenének? S mit kezdjünk azzal a ténnyel, hogy ezen produkciója okán ő is szupersztár lett odaát, s mindjárt közölték is velünk, tudatlanokkal, hogy ez nem trágárság, hanem költészet.