Ma 2024 április 18. Andrea, Ilma napja van. Holnap Emma napja lesz.
Bayer Zsolt: De hát tudtuk… (2.)

Bayer Zsolt: De hát tudtuk… (2.)

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Előbb-utóbb a vádlottak padjára kell ültetni minden bűnös és felelős európai politikust, aki hagyta mindezt, és minden őket pártoló liberális, anarchista, szélsőbalos idiótát.

„Igen, tudtuk előre. Pontosan tudtuk, hogy csak idő kérdése, és valahol be fog következni. Valahol majd megint felrobban egy bomba, valahol megint közénk hajt egy teherautó, valahol ismét megkéselnek valakit közülünk az utcán.” Ezt május 24-én írtam itt, ezeken a hasábokon. Most június 7-e van. De a londoni terrortámadás már június 3-án megtörtént. Két hetet sem kellett várni Manchester után. Hol lesz a következő? London egy másik kerületében? Berlinben, Párizsban, Amszterdamban? Csak ezt nem tudjuk. Minden mást tudunk.

És persze azt is tudtuk előre, ami mindig csak utólag derül ki. Most például ez: „Khuram Butt, a szombati londoni mészárlás egyik elkövetője korábban szerepelt egy iszlamista radikalizmusról szóló brit dokumentumfilmben. Egy parkban imádkozott, és rendőrökkel vitatkozott benne.”

A kérdéses film megtekinthető, a Mandiner hoz is belőle fontos részletet. Azt, amikor az a bizonyos „parkban imádkozás” történik. Khuram Butt és társai abban a parkban, akkor egy ISIS-zászló előtt leborulva imádkoznak.

És? Történt valami? Khuram Butt elszenvedett bármilyen retorziót? Nem szenvedett el semmit. Hazament, tett-vett, aztán eltervezte és végrehajtotta a merényletet. Társaival megölt hét embert, megsebesített 48-at, közülük több mint húsznak válságos az állapota. És ott vannak a többiek. Akikkel abban a parkban együtt imádkozik. Vajon letartóztatták már őket? Kiutasították gyorsított eljárásban az országból, és ellenőrzés mellett ki is toloncolták már az összeset? Persze hogy nem. És miért nem?

Amúgy a YouTube tele van ilyen felvételekkel. Őrjöngő muszlimokkal, akik erőszakos tüntetéseken vonulnak fel London utcáin, fenyegetőznek, tábláikon olyasmik olvashatóak, hogy „Csak az iszlám!”, meg hogy „Anglia is iszlám lesz”, és hogy „megölik az iszlám ellenségeit”. Ott vannak a felvételek. Látszik az arca mindnek. Le vannak már tartóztatva? Börtönben ülnek? Ki vannak utasítva? Dehogy! Helyette London muszlim polgármestere közli, hogy együtt kell élni a terrorizmussal. És ezt mondja Macron is. És nem emelik Londonban a terrorveszély fokozatát, és bár Theresa May bejelenti, „túl sokáig toleráltuk a muszlim szélsőségeseket”, ám igazából semmi sem történik. Illetve dehogynem!

Egy afgán megöl egy ötéves gyereket, az anyját életveszélyesen megsebesíti. Kiderül, hogy elítélt bűnöző, még nyomkövető is van rajta – de azért szabadon jár-kel, és öl. Felelős? Az nincs. Egy szélsőséges muszlim apa és anya ISIS-es videókat nézet a gyerekeivel Ausztriában. Azokon az ISIS a legbrutálisabb kivégzéseit hajtja végre, elevenen elégetés, lefejezés, ilyesmi. Mindezt azért nézetik a gyerekekkel – a legfiatalabb hatéves! –, hogy kemény, harcos muszlimot neveljenek belőlük. Le vannak már tartóztatva vajon? Börtönben ülnek? Ki lettek utasítva? Vagy az ügyvédeik már régen kihozták őket a sittről, és elmebeteg „jogvédők” vették őket óvó szárnyaik alá?

Ausztriában élő barátom meséli: nemrégiben egy migráns telefonját kikapcsolta a szolgáltató, mert nem fizette a számlát. Erre a „jogvédők” beperelték a szolgáltatót, mondván, szegény „menekültnek” emberi joga, hogy kapcsolatot tarthasson a családjával, úgyhogy tessék visszakapcsolni a telefonját. És a bíróság nekik adott igazat! Úgyhogy a szegény „menekült” azóta vidáman telefonál, ingyen… És ha Ausztriában nem jön össze migránséknak a hatodik gyerek, akkor ingyen segítenek nekik, beültetéssel, bármivel. Mert nekik jár a hatodik gyerek, csak a fehér, európai, keresztény ember ne pofázzon hagyományos családról, a gyerekszülés fontosságáról, az abortusz károsságáról, mert az „kirekesztés”, az „rasszizmus”, az 19. század.

S míg a muszlim terroristák ölik az európai, keresztény, zsidó vagy éppen csak ateista bennszülötteket, addig idehaza egy elmebeteg, magát írástudónak kikiáltó lelki nyomorék minden áldozatban a terror gyengeségét véli felfedezni, egy másik szerkesztőség pedig azon örvend, hogy „nyolc perc alatt végeztek a rendőrök a londoni terroristákkal”. Remek hír. Kár, hogy a terroristák négy perc alatt meg tudtak ölni hét embert, és megsebesítettek 47-et…

Míg muszlim terroristák ölik az európai bennszülötteket, az európai sajtó, no és a liberálisok meg anarchisták olyasmiken örvendeznek, hogy például „indiai származású, meleg, konzervatív kormányfője lesz Írországnak”, meg hogy „nőnek született, férfiként esett teherbe, gyermeket vár egy amerikai nemváltó férfi. A hajdani hölgy és párja, egy homoszexuális férfi két örökbefogadott gyermek után a sajátjának örülhet.”

Valóban. Mi is roppantul örülünk.

Illetve nem örülünk. Mert mi nemcsak azt tudtuk előre, hogy ez megint meg fog történni, de azt is tudjuk, hogy ameddig ilyesmiben véljük megtalálni az élet értelmét és az örömöt, addig elpusztíthatók vagyunk.

Mi azt is tudjuk, hogy előbb-utóbb a vádlottak padjára kell ültetni minden bűnös és felelős európai politikust, aki hagyta mindezt, és minden őket pártoló liberális, anarchista, szélsőbalos idiótát.

Ideje felvetni az európai bennszülöttek élethez való jogát. A hagyományos életformákhoz való ragaszkodás jogát. Ezen jogok pedig nem egyeztethetők össze a muszlim radikalizmussal. Magával az iszlámmal se nagyon. Az iszlámot a helyére kell szorítani, hogy soha többé ne kelljen európaiakat temetnünk, és ne kelljen félelemben élnünk.

A muszlim radikalizmust ki kell irtani, és el kell takarítani Európából. Bárhogyan, bármi áron és azonnal. Minden egyes, akár csak kicsit is gyanúsítható képviselőjével együtt.

Bayer Zsolt - ]]>www.magyaridok.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Mozaik (83) Belföld (10) Nagyvilág (1310) Sport (729) Vetítő (30) Életmód (1) Tv fotel (65) Heti lámpás (312) Politika (1582) Gazdaság (705) Irodalmi kávéház (537) Mozi világ (440) Titkok és talányok (12) Emberi kapcsolatok (36) Gasztronómia (539) Kultúra (7) Mondom a magamét (7546) Jobbegyenes (2788) Nézőpont (1) Alámerült atlantiszom (142) Történelem (18) Rejtőzködő magyarország (168) Flag gondolja (36) Tereb (146) Autómánia (61) Szépségápolás (15) Egészség (50)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>