Mikor túl vannak a kanyaron, az öreg visszafogja a lovakat és így szól: – Negyven éve járok erre. Ezt a kanyart mindig be tudtam venni. A stoppos megnyugszik, de feltűnik egy újabb kanyar. Az öreg megint odacsördít, a kanyar közepén beleborulnak az árokba, a lovak szanaszét, a szekér darabokban, a romok alatt hosszú percekig csak a csönd szuszog. Végre megszólal az öreg: – Negyven éve járok erre. Ezt a kanyart még soha nem tudtam bevenni…

Ott ül a bakon a hazai baloldal meg a liberálisok (ez alatt Fodor Gábor értendő), ott ül mind, és velük a megmondóembereik. Tegnap másztak ki a romok alól. Szereztek egy új szekeret, új lovakat, és most mennek.

És feltűnik az úton ugyanaz a kanyar…

És odacsördítenek. Odacsördít Olga, mert Schiffernek más a véleménye emlékműügyben, mint neki. Kornis még a kilencvenes években ezt üvöltötte nekem a telefonba: „Vedd tudomásul, hogy él ebben az országban néhány tucat értelmiségi, akikkel szemben nem lehet politikát csinálni. És ha nem úgy foglalsz állást a népi–urbánus vitában, ahogy mi, akkor náci leszel!” E kornisi szentencia élő példája, megvalósulása Olga.

Odacsördít Henrik. Az igazi, tőrőlmetszett pronyó. Henrik ordibál a stúdióban a vendégével. Kérdésnek álcázott kioktatást tart, földszinteset, ócskát, primitívet, mert Henrik egy seggfej, de azt hiszi magáról, hogy ő a helikopter.

Odacsördít Tibor. Egy klasszikust idézve: ő a „politikai gecizmus oltárán a főalak”. Ő az, aki hétfőn így szól: Gyurcsánynak vagy a Csillagban, vagy a Lipóton a helye. Kedden így: Egy megzakkant milliárdossal nem lehet új baloldalt építeni. Szerdán aztán szövetségre lép a megzakkant milliárdossal. Tibornak csak egy rothadó agya van meg egy elázott, mocskos lelke. Tibor lenácizza a miniszterelnököt. Tibor odacsördít. Rá kéne már lépni…

Odacsördít Attila. Attila nem gratulál. Attila kecskével hálna, de mert nem meri bevallani, másoknak ajánlgatja. Attila egy szerencsétlen, nyomorult hülye, akit belezsaroltak a nagy, ellenzéki összeborulásba. Tudják, abban a budai villában dőlt el a dolog. Ahol összeültek az örök megmondó­emberek. A legendás urbánusok. Akik nélkül nem lehet politikát csinálni. Aztán most, hogy felborultak a kanyarban, szegény hülye Attila politikai hulláját akarják látni. Őt kérdezgetik, lemond-e. Mert az urbánus érinthetetleneket huszonnégy éve nem kérdezi meg senki semmiről. Például arról, hogy elmennének-e végre valahová nagyon messzire?

Viszont Ferinek ezt üzenték. Megint. De Feri nem érti. Feri energikus. Feri fut, készül, folytatja, napi blogbejegyzéseket eszközöl, Feri szenvedélyes. Feri is odacsördít. Ahol ő jár, nem jár már ott senki, csak Ági. Mert Feri nagyon messze jár. Feri a haza megmentője, a nép támasza. Próféta ő. Gautama királyfi. És Napóleon, és Robespierre, és… Feri minden. Hamarosan egy szépen ápolt kertben fogjuk viszontlátni őt, a kert közepén kastély, a kastély ablakain rácsok. És nem jön McMurphy…

Gordon is odacsördít. Gordon a gázrezsó lovagja. Ő az összes közül a második, aki elhitte, hogy neki jár. Jár a hatalom. A miniszterelnökség. Minden. Gordon emberi sorsokon tapodott az eredeti tőkefelhalmozás időszakában, egy igazi moral insanity, aki egy betojt napközis imázsát öltötte magára. Ha valaki megérdemelne egy húzós, parasztlengős, ménkű nagy pofont, hát ő az. De most odacsördít. Hiszen jön a kanyar…

Aztán ott ül a bakon újra a Gábor. Az összes közül az első. „A legérthetetlenebb jelenség. Emlékszem, ahogyan kimenekült az egykori liberális párt elnöki székéből, és hagyta ott a legnagyobb válság kellős közepén, választások előtt néhány hónappal. Most pedig nulla politikai teljesítménnyel, egy nem létező párt élén, érvényes gondolat nélkül, ajándékba kapott egy mandátumot, azzal az ígérettel, hogy »hozza« a liberális szavazatokat. (…)” Róla ennyi bőven elég. Róla Bőhm András írta ezt, aki pedig akolbéli. Úgyhogy ő aztán tudja.

Odacsördítenek. Mind. A Szabadság téren tüntetők is. Oda fog menni Szabó Tímea is, nácizni kicsit. Aztán majd hazamegy. A férjéhez. Aki a Magyar Hajnal nevű náci gyülekezet egyik alapítója. És otthon majd megbeszélik, hogy nem érdemli meg őket ez a hálátlan ország. Mert ezek ilyenek…

Azt ismerik, amikor új román rendőr kerül a székely faluba? Fiatal, rendes gyerek valahonnét Olténiából, és ha már ő az egyetlen román, hát elkezd magyarul tanulni. Szépen halad, aztán egyik nap megkérdi Mózsi bácsit: – Mózsi bátyám, tanulom ezt a magik nyelvit. Haladok is, bár nehéz. De segítsen már megértenem, mi a különbség a baj meg a tragédia között? – No figyeljen, elmagyarázom. Ha én gyüvök le a Hargitáról, és elvétem a kanyart, aztán beborulok a szekérrel az árokba, akkor a fa elgurul, egész napi munkám oda. Ez ügye baj, de nem tragédia. Na most, ha holnap mondjuk magik a kollégáival ugyanazon az úton elvétik a kanyart, bebucskáznak az árokba, és nyakukat szegik, hát az a tragédia. Viszont egyáltalán nem baj…

Ott ül a bakon az összes. Jön a kanyar megint. Odacsördítettek. Tudja fene, mi legyen. Baj-e vagy tragédia?

Bayer Zsolt - magyarhirlap.hu

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

]]>www.flagmagazin.hu]]>