Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
b3351416abbf6c806401baea61b8c2be.jpg

Bayer Zsolt: Az Iszlám Állam két tagját fogták el a finnek

Flag

Szöveg méret

2
Átlag: 2 (1 szavazat)

A helsinki központi bűnügyi rendőrség bejelentése szerint kedden őrizetbe vették az Iszlám Állam két tagját, akik szeptemberben menekültként érkeztek Finnországba, és Forssa város befogadóközpontjában éltek.

A két 23 éves iraki férfit azzal gyanúsítják, hogy az iraki Tikrit közelében 11 gyilkosságot követtek el. A dzsihadisták tavaly nyáron az iraki hadsereggel lezajlott harcok után lőttek agyon foglyokat. A kivégzésről video is készült, amit az Iszlám Állam propagandaként a neten terjesztett.

Az MTI szerint a finn rendőrséggel a titkosrendőrséggel együttműködve jutott a feltételezett terroristák nyomára, akiket pénteken állítanak a tamperei körzeti bíróság elé.” (Index)

De el ne felejtsék: Nincs összefüggés a migráció és a terrorizmus között! Aki pedig mást mond, az ellen kötelezettségszegési eljárást indítunk!

Bayer Zsolt

Forrás: ]]>Bádog - Bayer Zsolt blogja]]>

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

]]>www.flagmagazin.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Szépségápolás (15) Gazdaság (702) Vetítő (30) Emberi kapcsolatok (36) Politika (1582) Tereb (146) Rejtőzködő magyarország (168) Gasztronómia (539) Mozaik (83) Életmód (1) Jobbegyenes (2778) Nagyvilág (1309) Mondom a magamét (7501) Flag gondolja (36) Egészség (50) Heti lámpás (310) Irodalmi kávéház (537) Kultúra (6) Alámerült atlantiszom (142) Autómánia (61) Mozi világ (440) Titkok és talányok (12) Történelem (17) Belföld (10) Tv fotel (65) Sport (729) Nézőpont (1)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>