Egy szép napon a kis gömböc leugrott a budi faláról, ahová kitették száradni, és nekiindult a nagyvilágnak. Felfújta kicsike kis pofácskáját, „Hú, huhúúú, de mennyire nemzeti radikális kis gömböc vagyok én!” – mondta, és nekifogott dulifuli-mód nézni, ahogy egy rendes nemzeti radikális kis gömböchöz illik. Nézett dulifuli-mód a felfújt kicsike pofája mögül, varratott gárdamellénykét, oroszlánost, radikálisost, és megtanult egy csomó szót, hogy „csak a nemzet”, meg „pfuj, cigány”, meg „csúnya zsidó”, meg hogy „ki kell lépni az unióból”, és ezeket mondogatta, pattogtatta, úgy jött-ment, és a felfújt kicsike pofája meg a dulifuli nézése mögött egyszer csak elhitte, hogy ő lesz itten a főnök, de azonnal ám!

Aztán jött a választás, és nem ő lett a főnök. Ebből levonta a következtetést, hogy még ennél is sokkal jobban fel kell fújnia a kicsike kis pofácskáját, és még ennél is sokkal dulifulibban kell néznie, és nekifogott járőrözni a falucskákban, csösztetgette a cigányféléket, elégette a kék-csillagos zászlócskákat, és elhitte, most már tényleg ő lesz itt a nagyfőnök.

Aztán jöttek a választások, és szegény kis gömböc megint nem lett nagyfőnök. Ebből megint következtetéseket vont le, és megpróbálta lecserélni a dulifuli nézést cukimuki nézésre, ettől meg olyan lett a felfújt kicsi pofácskája, mint amikor a hiéna nyugtatgatja a gazellát, hogy nem fog fájni. És naftalinba tette a radikálisos gárdamellénykét, és elkezdett ártatlan, védekezésre képtelen kicsike kutyusokkal és cicusokkal fényképezkedni, akkor meg olyan nyájas lett , mint Csikatilo, az X polgártárs, amikor sötétedés után elindul a leánykollégium felé, kezében egy kalapáccsal. És új szavakat tanult a kis gömböc, szorgalmasan, hogy „Európai Unió”, meg „nem bántjuk a civil szervezeteket”, meg „nekünk végül is mindenki a barátunk”.

Aztán megtanulta a legfontosabbat, azt, hogy „korrupció! korrupció!”. És hamm! Elkezdett bekapkodni mindenfélét, ami elébe került.

Bekapkodta az állami támogatásokat, és szétosztogatta a haverok között. Így adott a kis gömböc sok-sok milliócska jó magyar forintot Matyóka Tamás autószerelőnek, hogy az írjon neki tanulmányokat például „A Jobbik politikai támogatottságának vizsgálata és a többi párttal való összehasonlítása” témakörben. Matyóka Tamás meg bevágta az olajos rongyot a műhely sarkába a pucér nős poszterek alá, és megírta, de megírta ám! És olyan jól sikerült, hogy hamar kellett írnia egyet arról is, milyen volt a magyar alumíniumipar privatizációja…

Így kapott be a kis gömböc úgy 1,1 milliárd forintocskát 2014-ben, hogy azok eltűnjenek a Matyóka Tamások műhelyeiben meg a párt­alapítványok és a pártsajtó labirintusaiban. Közben a kis gömböc egyre hangosabban ordította, hogy „Korrupció! korrupció!”, aztán eljött a nagy nap, és a kis gömböc minden eddiginél nagyobbra fújta a pofácskáját, és bekapta a legnagyobbat. A Lajost. Illetve Lajos kapta be a kis gömböcöt, de ezt nem lehetett mondani.

Lajos azt mondta inkább, hogy minden szimpátiája, a kis gömböc meg azt, hogy a Lajos szimpatikus, tépelődő ember, aztán vérfagyasztó „Korrupció, korrupció!” üvöltések közepette lepacsiztak egy jó kis plakátkampányt, amelyben semmi sem stimmel, leginkább az nem stimmel, hogy akkor mennyi is az annyi, bár a kis gömböc azzal védekezett, hogy ugyanannyi van a számlákon, mint a bevallásokban, ami igazán örvendetes, kár, hogy a bevallás nem stimmel. Ottan van hazudva. És érdekes az is, hogy a kis gömböc felfújt pofácskája mögül siránkozott a bankszövetségnél, hogy ő nem kap sehol se hitelt, de amikor megkérdezték tőle, hogy miből fizette a plakátokat, akkor azt mondta, hogy banki hitelből.

Itt tartunk most. A kis gömböc kicsit aggódik, hogy harmadszor se fog összejönni, de azért rendületlenül mondogatja az újonnan tanult szavakat felfújt pofácskával, és nézi, mit kaphat be, ameddig bekaphat egyáltalán.

Bayer Zsolt - ]]>www.magyaridok.hu]]>