- 0
S talán még soha nem volt ennyire látványos és kézzelfogható, mennyire elszakad egymástól az európai polgárok és vezetőik világképe, hogy mennyire nincs köze az európai mainstream sajtó és a megmondóemberek által sugallni kívánt „valóságnak” a polgárok által érzékelt valósághoz.
De mivel a tudatipar zsoldosai valóságos terror alatt tartják a közvéleményt, így az emberek hajlamosak azt hinni, gondolataikkal, félelmeikkel, elképzeléseikkel egyedül vannak, egyedül maradtak, és amit gondolnak mindarról, ami van, az igazából szégyellnivaló.
Hát nem az! Sőt!
S hogy többé ne is gondolja senki, hogy egyedül maradt, most áttekintjük az elmúlt huszonnégy óra fontos híreit.
Kezdjük azzal, hogyan lőtte lábon magát a Kronen Zeitung című osztrák lap. Miközben mi a médiában azt látjuk, hogy mosolygós, enyhén kretén fejű osztrákok üdvözlik lelkesen a Magyarországról Ausztriába „menekített” migránsokat, az újság feltette olvasóinak a szokásos napi kérdését, amely ez alkalommal így szólt:
„Helyesen cselekszik-e menekültügyben a magyar miniszterelnök, Orbán Viktor?”
A szavazás végeredménye: 63,1 százalék szerint igen, 36,9 százalék szerint nem.
Vagyis a lelkes, migránsbarát idióták ott is jelentős kisebbségben vannak!
De nézzük, mi a helyzet Németországban!
Nos, Orbán FAZ-ban megjelent cikkét az ötszázezer példányban megjelenő Focus hetilap internetes oldalán véleményezték az olvasók. Az ott megjelenő vélemények között elsöprő többségben vannak azok, amelyek szerint Orbánnak igaza van. Ilyen beírásokkal találkozhatunk:
„Ennek az embernek igaza van.” Vagy: „Sajnos, Európában ma csak baloldali vagy balközép kormányokkal találkozhat a nagyobb tagállamokban, ahogy Brüsszelben is. Ezekben a kormányokban nincs meg az akarat, az energia és a lendület arra, hogy sikeresen védekezzenek a problémákkal szemben, amikkel szembenézünk. Az olyan embereket, akik még kimondják az igazat, mint Orbán vagy Cameron, gyorsan a jobb sarokba helyezik, és ezzel baloldali nézőpontból meg van oldva a probléma. Az a nap, amikor először napi tízezer úgynevezett menedékkérő érkezik Németországba, már nincs távol. Fogadni merek, még ebben az évben megéljük. De nálunk »szerencsére« a hajó soha sem telik meg…”
Vagy: „Igaza van ennek az embernek. Legkésőbb a nyolcórás híradóban valószínűleg meg is fogja kapni a magáét balról, a zöldektől és vörösöktől.” Vagy: „A németek butaságától és nagylelkűségétől csábítva mindenki Németországba akar jönni, és mindent megpróbálnak. A többi országban a felvételt és a regisztrációt meg kell csinálni, akár erővel. Az áradatot meg kellene szakítani, hogy meg lehessen hozni a politikai döntést, és létre lehessen hozni egy megfelelő szervezetet az EU-ban. A külső határokat fegyveres erővel kell megvédeni. A líbiai hajókat líbiai kikötőkbe kell visszakíséri. Orbán helyesen jósol, csak utópia a menekültáradat integrációja és az, hogy egyesülünk a jólétben.”
Vagy: „Végre egy politikus, aki az igazat mondja, és nem ezek az örök spindoktorok.” Vagy: „Orbán úr azon kevés politikusok egyike Európában, aki jól látja a helyzetet, és nyíltan választ ad rá. Sajnos a szavait és a figyelmeztetését nem hallják Európában, vagy értelmetlennek és radikálisnak bélyegzik. Üdvözlet a szép új világban! Nem Németország semmisíti meg magát, nem, egész Európa ezt teszi.” Vagy: „Sok köszönet, Orbán Úr! Tényleg jó látni, hogy vannak még politikusok, akik a nép érdekét képviselik. Nekünk itt, a tarka köztársaságban csak Merkel jutott. Egy nő, aki szisztematikusan figyelmen kívül hagyja az emberek érdekét, és ezzel eltörli ezt az országot. Különösen szimpatikus az az állítása, hogy a demokratikus akaratot valósítja meg. Higgye el, ebben az országban ez elképzelhetetlen. Mi itt egy áldemokráciában élünk.” És így tovább…
Amikor tehát azt látják, hogy lelkes német ifjak tartják a „welcome refugees!” molinót, akkor ne essenek kétségbe. Korántsem ment el az esze mindenkinek, még ott sem. Ráadásul a hétvége híre az is, hogy Merkel egyik koalíciós partnere, a CSU, valamint a bajor belügyminiszter, Joachim Herrmann is nekiesett a kancellár asszonynak, amiért beengedte Németországba a Magyarországról érkező migránsokat. A CSU főtitkára szerint pedig éppen ideje felvetni Németország befogadóképességének mértékét. Ez annak fényében érdekes, hogy Merkel most éppen azon az állásponton van, miszerint „a menekültek befogadásának nincsen felső határa”. Hamar rá fog döbbenni, hogy van. A német társadalom pedig már régen rádöbbent. E döbbenetnek és rettegésnek szélsőséges megnyilvánulása, hogy most már naponta gyújtják fel a németországi menekültszállásokat. Ráadásul egy sor másik kérdésben is repedezik a nagykoalíció. A CDU–CSU-pártszövetség jelentősen csökkenteni akarja a migránsok pénzbeli támogatását, ám a német szociáldemokraták ezt hevesen ellenzik.
A német társadalom pedig némán tűr – egyelőre. Egy része pedig az éj leple alatt gyújtogat.
S a migránsok? Nos, már két évvel ezelőtt a németországi migránsok egy csoportja éhségsztrájkba kezdett Berlinben, a Brandenburgi kapunál, a „befogadóállomásokon tapasztalható embertelen körülmények miatt”. Ismerős? Persze!
Most ugyanez zajlik minálunk. És ne feledjük: a most Magyarországról Németországba érkező migránsok meg vannak győződve arról, hogy ott őket lakás, szálloda és munka várja. Ehhez képest amint megérkeztek, menekülttáborba fogják vinni őket, ahol hónapokat fognak tölteni. Nemsokára majd Németországból fogjuk kapni az ellenszegülő, tüntető, tiltakozó migránsokról szóló képeket! És a Németországba most érkezők 65 százalékát még a jelenlegi, önsorsrontó német bevándorláspolitika alapján is ki fogják utasítani! El tudják képzelni, akkor mi lesz? És azt, hogy azok a migránsok hol fognak landolni?
(folytatjuk)
Bayer Zsolt - www.magyarhirlap.hu
Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/flagmagazin
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!
Köszönettel és barátsággal!