Ma 2024 április 18. Andrea, Ilma napja van. Holnap Emma napja lesz.
lead-cropped-0.jpg

A palesztin kislány esete a Magyar Nemzettel

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Tényleg, most ahogy így nézem a fenti címet, még egy csavar van benne.
Mármint a Magyar Nemzet miatt, mert az lehet a magyar nemzet is, és úgy is jó.

De most a Magyar Nemzetről van szó, Simi bá’ „új” lapjáról, ahol megjelent ez a hír: 

„Palesztin kislány nyerte Kocsis Mátéék rajzpályázatát

 „Egy palesztin ügyfelünk lánya, Hazim Ismail Hadil lett a „Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc hősei” című önkormányzati rajzpályázat egyik győztese Józsefvárosban” – írja Facebook-oldalán a Menedék civil szervezet. A rajz a Teleki téren élőben is megtekinthető, a hírt a Hvg.hu szúrta ki.

Józsefváros polgármestere egyébként a fideszes Kocsis Máté, aki a Fidesz népszavazást megelőző országjárásának csömöri állomásán, szeptemberben arról beszélt, miért veszélyes a „példátlan migrációs hullám”, amelynek „utánpótlása korlátlan”. Beszéde végén még azt is közölte, nehogy valaki azt higgye, hogy a migránsoknak a kormány a határ mellett épít majd egy szeparált tábort, egy várost.” 

Na most, ugye, itt arról van szó, az volna a sugalmazás a Magyar Nemzet részéről, hogy lám-lám, nincs itt semmi baj a migránsokkal, akik már nem is migránsok, hanem menekültek, mert miközben a szarvas-patás Kocsis Máté (no és persze a szarvas-patás kormány meg a miniszterelnök!) itt feleslegesen fenyegetőzik ezekkel a migránsokkal, addig Józsefvárosban palesztin kislányok nyerik az 1848 tiszteletére rendezett rajzversenyt.

Látják, remélem, micsoda antagonisztikus ellentét feszül itten kérem szépen, akkora, hogy fel is lehet rá akasztani még szegény Pető Sándor komplett emlékezetét is, akkora ez az ellentét, hogy ott függ rajta nem csak Pető Sándor emlékezete, hanem egy nagy csomó libsi-bolsi újságíró is, akik mind a Simi bá’ „új” lapjánál leltek menedéket.

Amúgy pedig, tényleg, teljesen felesleges itt aggódni meg aggodalmaskodni! Évek óta palesztin kislányok igyekeznek átjutni Magyarország déli határán, kezükben élesített 2B-s ceruzákkal, rotringokkal és postairónokkal, ők akarják elözönölni szeretett hazánkat és az Uniót. Szó nincs itt radikális meg nem radikális, csak éppen semmilyen alkalmazkodásra és beilleszkedésre nem képes, azt amúgy el is utasító, teljesen más, az európai kultúrával összeegyeztethetetlen kultúrájú, mohamedán, amúgy 95%-ban iraki, afgán, pakisztáni, szír, továbbá észak- és fekete-afrikai migránsról, közöttük megbújó, eleve kiirtandó terroristáról, ugyan kérem, tele a határ meg a balkáni útvonal meg a Földközi-tenger palesztin kislányokkal, csak a rohadt magyar rendőrök az arcukba térdelnek, még szerencse, hogy néhány mégis bejut az országba, és azonnal rajzolni kezd egy Petőfi Sándort meg egy Gábor Áron rézágyúját.

Bazmeg, most komolyan, nem sül le a bőr a pofátokról, DHG?

Bayer Zsolt

Forrás: ]]>Bádog - Bayer Zsolt blogja]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Jobbegyenes (2788) Nagyvilág (1310) Nézőpont (1) Vetítő (30) Életmód (1) Egészség (50) Autómánia (61) Mozaik (83) Kultúra (7) Történelem (18) Gasztronómia (539) Flag gondolja (36) Gazdaság (705) Rejtőzködő magyarország (168) Mozi világ (440) Mondom a magamét (7546) Alámerült atlantiszom (142) Heti lámpás (312) Politika (1582) Szépségápolás (15) Irodalmi kávéház (537) Tereb (146) Tv fotel (65) Sport (729) Titkok és talányok (12) Belföld (10) Emberi kapcsolatok (36)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>