Ritka az a könyv, ami már a nyitómondatával rögtön megragadja a figyelmem és már az első oldala után határozottan úgy érzem, hogy ez egy igazán nekem való történet lesz. Hősnőnk Amelia egy különleges képességgel bíró, szellemlátó sírkő-restaurátor. Micsoda kombináció. Gyerekkorában látta az első szellemet, ami után édesapja szigorú szabályokat állított fel velük kapcsolatban.

 

 

Nos, Amelia időközben felnőtt és sikerült is betartania apja tanácsait, míg egy nap, egy charlestoni temető restaurálása közben szörnyű dolgok láttak napvilágot. Gyilkosság történet és az ügy felgöngyölítése érdekében a rendőrség Amelia segítségét kérte. Ekkor találkozik Amelia John Devlin nyomozóval, aki bár tiltott gyümölcs Amelia számára, mivel elhunyt felesége és kislánya szelleme árnyékként követik őt – mégis egyszer és mindenkorra kitörölhetetlenné válik az életéből. Egyébként nagy valószínűséggel (és ha kegyes lenne hozzám a sors!) bennem is mély nyomott hagyna egy ilyen szexi és vonzó férfi, még akkor is, ha kísértetei vannak és olyan félelmetes és megfejthetetlen sötét múlttal rendelkezik, mit John. De visszatérve a történethez, ez lesz az a bizonyos találkozás, ami örökre megváltoztatja Amelia sorsát, ugyanis innentől kezdve figyelmen kívül hagyja apja intelmeit, kezdve azzal, hogy egy olyan emberrel tartja, a meglehetősen intenzív kapcsolatot, akit szellemek kísértenek, és ha még mindez nem volna elég, akkor még kapcsolatba is lép velük.

 

 

A történetet Amelia szemszögéből olvashatjuk, melynek köszönhetően éles képet kaphatunk róla, és az irigylésre méltó nyugalmáról, ami több évnyi, szellemek társaságában eltöltött munka gyümölcse. Amelia és John nagyon érdekes karakterek voltak a számomra. Amelia okos, de néha ostobán bátor, míg Devlin... nos, nála néha olyan erős és sötét kisugárzást éreztem, hogy nem voltam száz százalékig biztos abban, hogy valóban egy pozitív karakter szerepét tölti-e majd be a történetben. Ez az érzésem azonban nem csak nála jelentkezett, hanem szinte az összes szereplőnél, akik közül sokaknak volt mindvégig valami rejtegetnivalójuk, vagy épp egy-két nem túl szimpatikus megnyilvánulásuk. A tisztánlátás érdekében ezért szívesen olvastam volna még többet is róluk, de ugye akkor hol maradna a rejtély? Merem remélni, hogy majd a folytatásban több információt kapunk a többiekről is. A könyv hangulata egyébként hátborzongató, ami néhol kellemes, néhol pedig éppen hogy csak súrolta azt a bizonyos ingerküszöböt. (Speckó az enyém elég alacsonyan van szellemügyben). Mindenesetre, ha azt mondom, hogy a nyugalmam megóvása érdekében nem szerettem közvetlen lefekvés előtt olvasni a könyvet, akkor mindenki tudja, hogy miről beszélek. A történet hangulatához a szereplőkön kívül a helyszínek is nagyban hozzájárultak, és itt most nemcsak a temetőkre és az alattuk lévő katakombákra gondolok, amiknek a gótikus hangulatot köszönhetjük, hanem a különleges illatokkal, rejtélyes misztikummal és a párás meleggel ábrázolt dél-carolinai Charlestonra.

 

 

Muszáj megemlítenem a sírkertekről és a sírköveken elhelyezett szimbólumok (rózsabimbó, kinyílt rózsa vagy épp tollpihe) részletes jelentéséről szóló érdekes részeket is, amelyeket az író olyan élvezetes formában tár az olvasó elé, hogy akit eddig netán mindez egy cseppet sem érdekelt, a megismerésük után biztos, hogy jó néhány dolog szöget üt majd a fejében.