Ma 2024 december 22. Zénó napja van. Holnap Viktória napja lesz.
Kiderült, hogy Donáth Annáék miért buktak meg

Kiderült, hogy Donáth Annáék miért buktak meg

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Facebook-poszt leplezte le őket.

A választás legnagyobb vesztese a Momentum volt, ezt bátran kijelenthetjük. A Donáth Anna által vezetett pártnak nem sikerült elérnie az ötszázalékos küszöböt, így elveszítették a két EP-helyüket. Mint ismert, a párt brüsszeli előretolt helyőrsége azon ügyködött nap mint nap, hogy lejárassa a saját hazáját, és mellette minden eszközzel azért harcolt, hogy Magyarország még csak véletlenül se kapja meg a neki jogosan járó pénzeket. Felváltva szólaltak fel, amikor csak tehették, a saját nemzetük ellen. Ami a legszomorúbb az egészben, hogy még büszkék is voltak arra, amit a saját hazájuk ellen tettek.

 

Ezt a nemzetrontó politikát elégelték meg az emberek, és gyakorlatilag elzavarták az Európai Unió közeléből Donáth Annát és Cseh Katalint az EP-választáson. 

Sok szakember, politológus gondolkodott azon, hogy a nemzetellenes politika mellett mi okozta a Momentum bukását. Nos, most kiderült, mi járult még hozzá a szélsőségesen liberális párt csúfos vereségéhez. A leköszönt elnök, Donáth Anna maga leplezte le az egyik okot Facebook-posztjában:

A Pride-ra mindig úgy tekintettem, mint a remény diadalára a kilátástalanság felett, a szeretet diadalára a gyűlölettel szemben, az igazság diadalára a kirekesztés ellenében. A Pride elfogadás, öröm és tánc. Az egyik legszebb ünnep, ahol nem pusztán azok előtt a melegek előtt tisztelgünk, akik 55 évvel ezelőtt New Yorkban kiálltak a jogaik és a méltóságuk védelmében a homofób rendőri zaklatással szemben, hanem közösen örülünk annak, hogy milyen sokat változott előnyére a világ, mennyivel szabadabban élhetünk és szerethetünk. Az LMBTQ közösségen belül és kívül egyaránt. De Magyarországon a szabadság sohasem volt olyan mértékű, mint Nyugat-Európában, és most az egész világon erősödik a populista, kirekesztő, homofób szélsőjobb. Nálunk pedig kormányon van. (…)"

Ennyi!

Van még kérdés?

Csépányi Balázs - ]]>www.magyarnemzet.hu]]>

 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Nagyvilág (1310) Jobbegyenes (2898) Életmód (1) Kultúra (9) Sport (729) Politika (1582) Heti lámpás (342) Flag gondolja (38) Alámerült atlantiszom (142) Gasztronómia (539) Egészség (50) Mondom a magamét (8038) Gazdaság (724) Emberi kapcsolatok (36) Tv fotel (65) Mozi világ (440) Tereb (146) Nézőpont (1) Autómánia (61) Titkok és talányok (12) Belföld (11) Mozaik (83) Szépségápolás (15) Történelem (18) Irodalmi kávéház (543) Vetítő (30) Rejtőzködő magyarország (168)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>